Asztrológiai tévedések – Folyamatban gondolkodni

Az asztrológiai-asztrozófiai elemzések során sokféle megközelítés létezik. Minden szempontnak van helye, hiszen minden tudatszinthez tartozik egy adott valóságérzékelés és így egy adott megközelítési szint. Minél tágabb a tudat tere, annál magasabb szintek nyílnak meg, annál többet tudhatunk a világunk és az ember működéséről és annál magasabb szintű frekvencián rezgünk.
Az alacsonyabb szinteken jól látható egy olyan működés, ami a pillanatban való gondolkodásban nyilvánul meg. Amikor még zártabb a látószög, akkor az értelmezés is az adott pillanatban tud csak gondolkodni. Olyasmi kijelentések születnek, hogy ez konkrétan ezt jelenti, az meg azt. Ez igen, ez meg nem. A Plútó beért a Vízöntőbe és már látszik, hogy ez és ez van. És így tovább.
Ebből a tudatosságból feljebb lépve találjuk azt a látásmódot, amikor már folyamatban tudunk gondolkodni! A magasabb szinteknek ez az egyik jellemzője. Amikor látunk valamit, de tudatában vagyunk annak, hogy ez egy folyamat része. Az adott energia megnyilvánul, de nem marad ebben az állapotban. Ami van, az nem a végeredmény, hanem folyamat zajlik, aminek eredményét is láthatja előre az, aki a csillagokba tekint. Sőt, a múltját is…
Amikor tehát értelmezünk, elemzünk, akkor sok tévedést szülhet, ha csak a jelen pillanatból indulunk ki. Egeszében, vagy legalábbis tágabban látni és folyamatban – ez sokkal tisztább, előre vivőbb útmutatásokat eredményezhet.
Sok asztrológiai írásban látható, hogy csak a folyamat legelső állapotát ismeri, látja. Ez valahol érthető, hiszen a régi korok tudatossági szintjének ez felelt meg. Ám ma olyan turbó sebességre kapcsolt az emberi fejlődés, hogy muszáj lekövetni ezt azoknak a tudományoknak, amelyekkel élünk. Így az asztrológiának is.

Zentai Anna

Kép: Pinterest