2025. március 7. péntek – 8. szombat – 9. vasárnap

A Hold már a Tejúton vándorol, figyeljünk most még jobban lelkünk minden rezdülésére! Bármely helyzetben maradjunk hűek önmagunkhoz, viselkedjünk önazonosan!

A hétvégénket meghatározza egy erőteljes, felemelő, nagy energiát adó fényszög, ez pedig a Nap és a Mars trigon kapcsolódása! A két erőbolygó, az életerő áramlásáért felelős férfi princípiumok az élő tűz fényszögében kapcsolódva hatalmas nagy erőket mozdíthatnak meg bennünk, ami az ébredő tavasz energiáiban új erőre kapást, új dolgok elindítását is jelezheti. Ám ez az erő nem csak fizikai, sőt! Mivel vizes jegyekben áll fel ez a trigon és a Rák-Halak minőségeket köti össze, így elsősorban lelki erőt érezhetünk és érzelmi inspirációt! Irányulhat ez most arra, hogy végleg lezárjunk valamit, de arra is, hogy olyan új dolgokba kezdjünk, amiben benne van a lelkünk, ami önazonos, ami a szívünk szerint igaz!

Most az emel ki az ördögi körökből, hogy merjük képviselni a valódi érzéseinket és nem veszünk részt olyan helyzetekben, amelyekben eddig áldozatként, vesztesként azonosítottuk önmagunkat, vagy kudarcot éltünk meg. Elég egyetlen döntés, vagy lépés, egyetlen elmozdulás – és már ki tudunk emelkedni a régi játszmákból!

Figyeljük meg azt, hogy mi ad most erőt, mi lelkesít! Az új irány már mutathatja magát és a lélek együtt rezeg a valódi hívásaival.

Vasárnap a Nap megérkezik a Halak csillagképbe. Bár a tisztulás még egész hétvégén tart, hiszen a Vízöntő csillagai alatt is jár és itt van egy kis átfedés a Halakkal, de vasárnaptól már erőteljesen elkezdhetjük érezni azt, hogy a múlt visszatérései megjelennek és rámutatnak arra, hogy mennyire állunk készen egységbe kerülni, megérkezni, testben és lélekben – ha van még megoldatlan sorsmunkánk, akkor ez is aktiválódik és pontosan érzékelni fogjuk, hogy mit érdemes még elrendeznünk ahhoz, hogy a vágyott megérkezést átéljük.

Zentai Anna

Fénykép: Bokor Kriszta