Ha jót akarsz – fogadd el, hogy tévedsz!

Az a hozzáállás, hogy várjuk a pozitív változást, de közben azt gondoljuk, hogy tökéletesek vagyunk így, ahogy vagyunk, hogy rendben vagyunk, a legtöbb esetben semmit nem old meg, sőt, kifejezetten megakaszt.

A helyzet az, hogy ha az életedben még nem történt meg,

ha a kapcsolataidban még nem oldódott meg,

ha a tested még mutatja,

AKKOR MÉG NEM VAGY OTT, AHOL HISZED!

Rengetegszer találkozom azzal, hogy valaki azt mondja, hogy ő már rendben van, ő már készen áll rá, ő már megoldotta, ő már ott tart… és mégsem jön a vágyott cél. Ilyenkor a külső tükör egyértelműen mutatja, hogy az illető még nincs ott, de ő maga nem akar róla tudomást venni. Ilyenkor kívülről könnyebb rálátni a másikra és látni az elakadásait, de az is nagyon fontos, hogy ezt tisztelettel és szeretettel adjuk át, ha szükséges, szem előtt tartva azt, hogy mi magunk is ugyanazt az emberi utat járjuk. Hiszen ez a magatartás sem véletlenül alakult ki – ha igazán a mélyére megyünk, akkor a szeretet sérüléseit fogjuk találni, kivétel nélkül. Ezeket megismerve pedig képtelenek leszünk nem együttérezni a másikkal és nem szeretni őt…

A valódi változás egy áhított dolog, de azok a felismerések, amelyek kiemelnek a régi állapotunkból és az új, a jobb felé visznek, nem mindig kellemesek. Amíg ugyanis a régi állapot van, az a régi gondolkodásunkból fakadó eredmény. Ha pedig az újat akarjuk, akkor ez a régi gondolkodásmóddal és hozzáállással nem fog menni!

Ahhoz, hogy pozitív változások történjenek, el kell fogadnunk, hogy nem vagyunk mindentudóak, hogy mi magunk is tévedhetünk, sőt, ez utóbbit különösen, hiszen legtöbbször a sérült egóban való maradás az oka annak, hogy az új még nem érkezett meg.

Gyakori, hogy úgy gondoljuk, hogy mi már ott vagyunk és közben nem veszünk tudomást a jelekről, főleg a testünk jelzéseiről, amelyek egyértelműen elénk tárják, hogy baromira nem tartunk ott, ahol hisszük. A testünk, bizony, nagyon tiszta tükör! Ilyenkor érdemes megengedésbe kerülni és látni az igazat, nyitottnak lenni a másfajta nézőpontokra, arra, hogy mi magunk is tévedhetünk, mert éppen ez lesz az, ami igazán előre visz! Ha valami jobbat akarunk, ha a vágyott célhoz el szeretnénk jutni… akkor kell, hogy készen álljunk arra, hogy beengedjünk olyan gondolatokat, amelyeket addig nem, amelyek mások, mint amikről mi magunk tudtunk!

Az úton járó ember nem engedheti meg magának, hogy sokáig ragaszkodjon, akár nézőpontokhoz sem. Az idei év ékes bizonyítéka ennek, hiszen az uránuszi-vízöntős energiák különösen hozzák azt az élményt, hogy a nézőpontváltás mennyire felszabadító és mekkora csodálatos megoldó erővel bír! Hogyan tehetjük ezt meg könnyedén, örömmel? Mert megélhetjük így is! Elég pusztán tudni, hogy a nézőpontváltás, amire szükségünk van, pontosan azt hozza el számunkra, ami a vágyott cél, ami az álmunk! …és ugyan, ki ne akarná ezt? Nyitottnak lenni a változásra egyenlő azzal, hogy nyitottak vagyunk a megoldásra! Minden egyes felismerés előre visz, minden egyes megvilágosodás-élményünk fontos lépés az álmaink felé!

Zentai Anna