Teremts szerelemből! – 2023. november 22. szerda – 23. csütörtök
Kiemelkedő energetikájú napokhoz érkeztünk!
Csütörtökön a Föld a Fiastyúk (Pleiadok) csillaghalmaz alá érkezik, a Jupiter pedig együttáll a Hamal csillaggal, a Kos csillagkép legfényesebb csillagával, amely a Tejútra néz! Emellett már csak finom fűszer, hogy szerdán a Napot követve a Mars is szextil kapcsolatban rezeg a Plútóval, a Nap belép a Nyilas jegyébe, csütörtökön pedig bepontosodik a Szaturnusszal alkotott fénykapuja.
Tudatosan érezni azt a szinkronicitást, ami az égi fényekkel harmóniában élve, bennünk zajlik, nagyon könnyű! Elég önmagunkra, befelé figyelni és éberen jelen lenni a lelkünkben történteknek. Például szerdán délután, amikor 15 óra környékén a Nap a tüzes Nyilas jegyébe lép, majd 18 óra után, úgy fél hét tájban, a Hold a Halak jeléből a Kosba érkezik. A nap első fele a finom, érzékeny, gyengéd, intuitív Halak és a meggondolt Bak energiáiban telik, erőt gyűjt most a lélek. 15 órától aztán a tüzes Kosra vált a Nap, majd fél hét táján a Hold, így érezni fogjuk a meginduló energiát, az erők kifejtésének igényét és lehetőségét. A nyilas Nap által eljön az ideje, hogy látni kívánjuk a dolgaink feletti, magasabb törvényszerűségeket, kicsit olykor filozofikusabb hangulatba is kerülhetünk. Ideje jön annak is, hogy rálássunk életünk igazságaira! Tanulni, ismereteket szerezni és tanítani egyaránt aktuálissá válik, ám elsősorban a szellemi utazások, a szellemi távlatok nyílnak meg, hogy életünket jobban értsük, kezeljük.
Pár napja jelen van már a Nap-Mars együttállás szextil kapcsolata a Plútóval, amely a most zajló átalakító, átminősítő folyamatokat mélyről jövő erővel és regenerációs képességgel támogatja. Fizikai áthangolódásaink is gyógyulást mutathatnak – főleg, ha megértettük a látszat hátterét – és érezhetjük, hogy bármire képesek vagyunk, mindent meg tudunk oldani, ha elszántuk rá magunkat! Az erőnkkel való bánás, annak kezelésében való megújulásunk most harmóniában van azzal, hogy magunkat többre értékelve, az időnkkel is jobban bánunk, szenteljünk magunkra minőségi időt, bátran húzzunk határokat, foglaljuk rendszerbe a dolgainkat, hogy hatékonyabban működhessünk!
A Föld megérkezése (heliocentrikus nézőpontból, tehát a Nap, az isteni minőség szemszögéből) a Pleiadok csillaghalmaz alá, az évkör legtermékenyebb napjait hozza el, november 22-én és 23-án! Most érdemes tudatosan meghatározni szándékainkat, gondolatainkat és teremtő érzéseinket, most érdemes nekiállni azoknak a munkáknak, amelyekben hatékony és gyümölcsöző eredményeket szeretnénk elérni! Foglalkozzunk most tudatosan olyan dolgokkal, melyekből sokat akarunk!
A Nap és a Szaturnusz kvadrát fényszöge a kézzel foghatóság igényét és lehetőségét hozza el. Éppen a két egymást kiteljesítő, poláris párt alkotó égitest kapcsolódik: a Fény és a Fény anyagba öntésének princípiumai! A világos rálátás saját határaink kezelésére, az irányításban való érésünk, fejlődésünk ideje ez. A Szaturnusz akkor működik ‘alacsony’ szinten, amikor még külső erőknek adunk hatalmat életünk alakítása felett, tehát az a tudatosság határozza meg a vele való teremtéseink minőségét, hogy mennyire vagyunk tudatában saját felelősségünknek a teremtéseinkért! Ez esetben a gyermekkoról hozott engedelmességi programjaink, megszokásaink köszönnek vissza általa – ha ezt észrevennénk, máris dönthetünk úgy, hogy ettől megválunk (a fénnyel való átégetés gyakorlata, vizualizációja most is ér!), és elkezdjük MEGENGEDNI magunknak mindazt, amit eddig nem mertünk (tudat alatt)! Az engedés kérdésköre a fontos tehát, ez pedig nem külső erőkön múlik – hanem csakis rajtunk.
A Jupiter és a Hamal csillag együttállása mindezekhez óriási szellemi erőt ad! Megláthatjuk most azt a minőséget, azokat a dolgokat, jövőképeket, amelyekért fellángol a szívünk és amelyeket érdemes követnünk, így hatalmas erőt érezhetünk magunkban ahhoz, hogy tegyük is ezt! Az igazságok meglátása, tudatosítása is jelen van. A megszerzett bölcsesség is új kapukat, új távlatokat nyit. A szellemi erők hangsúlya miatt, most a legfontosabb a tudatosság! Már láthatjuk, mi képvisel fényt az életünkben és mi nem, választhatunk, haladhatunk az igaz szeretet felé, ehhez óriási tudatosságot ad most ez a fényerő!
Zentai Anna
Kép: Pinterest