Szegény Karácsony…

A minap voltam tanúja ennek a beszélgetésnek.
– ..és készültök már? Gondolom, te is várod az ünnepeket…
– Á, én utálom a Karácsonyt! Nem. Nem.. Én nem szeretem a Karácsonyt. Tudom, hogy mindenki szereti, de én nem szeretem. Az a sok kapkodás, rohanás, idegesség… Nem, én nem szeretem a Karácsonyt. Nem szeretem.
….
Ahogyan az ember áll és hallgatja mindezt, egyszerűen hihetetlen. Döbbenet. Látod, hogy ott egy ember, aki nagyon, de nagyon messze került önmagától, mázsás súlyokkal takarva el a szívét, mélységes tagadásban. Mert valójában olyan mélyen vágyik a szeretetre, az élet ajándékaira, mindarra, amiről valójában szól ez az ünnep, és annyi csalódás érte, hogy ő maga torlaszolja el önmagát az áldásoktól… Belekerült egy olyan örvénybe, amit maga teremtett, beleállt az áldozat szerepébe, akinek ezt KELL és azt KELL csinálnia, és nem tehet mást, nem lép bele a saját erejébe, hogy merjen NEMet mondani arra, amit nem akar, hogy megteremthesse azt a békét, amire valójában vágyik. Hárít a külső okokra, miértekre, de nem látja, hogy ez a saját szabad választása. Hogy választhatna mást is. Választhatná azt, hogy nem teszi meg. Hogy nem mond igent. Hogy nem vállalja be még azt is. Hogy nem akar mindenkinek megfelelni. Ehelyett azt mondja, hogy az ünnep az, ami tehet róla… de ő… ő biztosan nem.
Szegény Karácsony.. vajon hányan kiáltják ki rossznak, csak azért, mert azonosítják valamivel, ami igazából bennük van és amin tudnának változtatni?
Vajon hányan hiszik azt a Szeretet Ünnepéről, hogy nem akarják megélni, holott a szívük mélyén semmi másra nem vágynak jobban, mint békére, nyugalomra, harmóniára és szeretetre? …igazi szeretetre, elfogadásra, melegségre? Hányan mosták össze ezt a szép ünnepet a saját elakadásaikkal, traumájukkal, problémáikkal? ..és vajon meddig még?
Készül az ígért Karácsonyi traumaoldó meditáció. Nemsokára közzéteszem.

Zentai Anna

Kép: Pinterest