Sorsuralás, életöröm, kreativitás! – Ezt hozza az újhold augusztus 27-től!
Szombaton délelőtt teljesedik ki a Nap és a Hold együttállása, vagyis az újhold. A Zodiákus körön a Szűz jelében, a csillagos égbolton az Oroszlán csillagképben látható.
Az újhold által nem csupán a szombati nap energetikája mutatkozik meg, de elindul egy új lelki ciklus is, amely csaknem egy hónapig lesz velünk. A kardinális sorskereszt az erő határozott kifejtéséről árulkodik, új minőségeket tudunk elindítani, új korszakba tudunk lépni ebben az időszakban.
Fontos lesz a társainkkal való kapcsolódás (a teremtő erők javarésze a nyugati félkörön van), a lényegi dolgokat mégis magunkban tudjuk megdolgozni, megélni és ezért is kellhet a feltöltődés, az énidő önmagunkkal (személyi jelölők a keleti félkörön). A szűz újhold időszaka a rend és helyretétel érdekében tett kezdeteknek és tetteknek kedvez. Ideje, hogy dolgainkat rendbetegyük, önmagunkat kívül-belül rendbehozzuk, kapcsolatainkat helyrerakjuk, vagy bármit és bármely értelemben a helyére tegyünk megjavítsunk. Ehhez érdemes tervet készíteni, gyakorlatiasan és rendszerezve tudjuk most kivitelezni céljainkat. Más olvasatban, a már előzőleg elvetett magokat, befektetett energiánkat, munkánkat most gyümölcsözően visszakapjuk – az aratás ideje is eljön. Azoknak, akik másokat segítenek, emberekkel vagy nemes célokkal foglalkoznak, nagyszerű időszak várható – kiteljesedhetnek a másokért való alkotásban és magasabb célok szolgálatában. Az újhold a 11-es házban ez utóbbiról is üzen, ugyanakkor alapvetően égi ajándékokkal kíván elhalmozni, amelyeknek teret szükséges készíteni. Nagyon erős tisztító, szabadító energia rejlik a 11-es házas újholdban, itt a cselekvések és az ösztönök is a szabad, tiszta létezés felé, a terhek lerakása felé, önmagunk és életutunk megtisztítása felé irányulnak. Mindezek mellett kedvező időszak nyílik arra, hogy hétköznapjainkban akár monoton, egyszerű, de örömteli munkával, sőt, alkotással töltsük az időt! Az olyan tevékenységek, vagy munkák, amelyek időt és alkotóerőt kívánnak, most szintén előtérbe kerülhetnek. Érdemes arra törekedni, hogy életünket úgy alakítsuk, hogy szeressük azt, amit a hétköznapokban végzünk és a munkánk egyszerre a hívatásunk is legyen, örömmel alkotva éljük meg azt!
Az Oroszlán csillagkép a háttérben hangsúlyozza, hogy az életünk uralásának jött el az ideje. Mivel életünk, sorsunk alakulása a saját mélytudati-ösztönös működéseinkben rejlik (mélyen lent a Hydra csillagkép kígyózik, amelyen az Oroszlán tapos), így az oroszláni erők által az ösztöneink uralásának képességét tudjuk elsajátítani és működtetni. Az Oroszlán minőséggel találkozva mindig nagyon fontos a felelősségvállalás azért, hogy tudjuk: életünket csakis mi magunk irányítjuk, senki más nem felelős annak alakulásáért! Ezért is néz önmagába az Oroszlán: lehajló fejének csillagai alatt a Vénusz halad éppen, ez még inkább felhívja figyelmünket arra, hogy teremtő erőink működtetésében és emberi kapcsolatainkban ne kifelé mutogassunk, hanem önmagunkba nézve találjuk meg, hogy mit mivel segítettünk, idéztünk elő! Minden olyan esetben, amikor akár a belső monológunkban, vagy a másokkal való beszélgetéseinkben, írásainkban azt vesszük észre, hogy valaki másra hárítjuk életünk alakulásáért a felelősséget – azonnal csípjük fülön magunkat és a hárítást és merüljünk mélyebbre az önvizsgálatban! Ez fog igazi szintemelkedést hozni!
Az Oroszlán erőtere egyben az életöröm, az életszeretet, a feltétlen szeretet tere és a kreatív, alkotó erők forrása is! A nagy Oroszlán felett ragyog a Kis Oroszlán, az ő utóda, akit már maga fölé emel, üzenve ezzel, hogy teremtményeinknek, utódainknak, alkotásainknak eleve önmagunk fölé illő kerekedni. Mindaz, amit létrehozunk, felül kell múlja az eddig létezőt. Az Oroszlán csillagtere mérhetetlen teremtő, kreatív erőt ad, hogy új dolgokat hozzunk létre! A kreatív alkotásból pedig öröm fakad, hiszen saját teremtéseinkre csak örömmel és gyönyörködéssel tudunk nézni!
Fő hajtóerőnk most az egyensúly és harmónia megteremtése, a szépség és kellemesség megélése, valamint a párkapcsolat megléte és harmóniája. Kapcsolataink ebben az időszakban csakis egyenességgel, őszinteséggel, nyíltsággal tudnak működni! Nem lehet már elhallgatott, elködösített, elnyomott minőség, nem lehet illúzió és szerepjátszás! (Mérleg Asc – Kos Desc). Múltból hozott erőinkkel és a bennünk élő szenvedéllyel alapozzuk meg mostani teremtéseinket és kedvező választásainkat (Plútó-IC), a múltbeli, akár gyermekként megélt korlátozások feloldása pedig szintén megjelenik (Szaturnusz a IV. házban). A dolgainkat, kapcsolatainkat az igazság és őszinteség működtetésével tesszük helyre (Jupiter a 6. házban), hívatásunk pedig most az, hogy kövessük a lelkünk hívását, a belső vezetőt, éljünk igazán önazonos életet és éljünk termékeny, alkotó erőinkkel! (Rák MC, Vénusz a X. házban.)
Emellett fontos lesz az is, hogy lelkünk-szívünk legmélyebb titkait, vagy a valóban bennünk dolgozó érzéseket és gondolatokat nyíltan megbeszéljük azokkal, akikben bizalmunk van és akikkel szükséges (8. házas ikrek Mars, kvadrátban az újholddal). Ha merünk szembenézni önmagunkkal, a legbensőbb világunkkal – legyen az bármi, akár félelem, rejtett mély ösztön, vágy, szenvedély, erő, indulat, stb. – akkor komoly fejlődést és előrehaladást érhetünk el!
Zentai Anna
Kép1: Pinterest Kép2: Astro Sky asztrológiai szoftver