Önmegvalósítás vs. Közjó

Önmegvalósítás vs. Közjó

Egyre több helyen látom-hallom azt, hogy az önmegvalósítás fogalmát negatív fényben említik és valami olyan dologgal mossák össze, ami az önzés negatív aspektusa. Ami arról szól, hogy csak magunkra gondolunk és mások rovására önmagunkat helyezzük előtérbe, ahelyett, hogy a közösség, az egység, a bolygó javára fordítanánk erőinket. Ez egy óriási félreértés, amit nagyon fontosnak tartok tisztázni!

Önmegvalósítás nélkül nincsen semmilyen fejlődés, semmilyen emelkedés és semmilyen közösségi érdek! Hogy miért? Mert az önmegvalósítás a legelső feltétele az ébredésnek és a lényegi feltétele annak, hogy a nagy egészben, a rendszerben megtaláljuk és elfoglaljuk a valódi helyünket!

Egyrészt, aki még nem indult el az önmegvalósítás útján, az legtöbbször egy külső hatalmi rendszer rabszolgája (pl. bántalmazó társ, domináns, nárcisztikus, hatalmat gyakorló emberek, főnökök, vezetők, tanítók és szervezetek áldozata, vagy egy külső rendszer által manipulálható, befolyásolható báb). Ebben az állapotában nem hogy a társadalomnak nem tud hasznos tagja lenni, de egyre lejjeb húzó mocsárban vegetálja át az életét és kiszolgálja azokat a hatalmi rendszereket, embereket, akik gátlástalanul, energiarabló módon ki is használják ezt a lehetőséget. Amíg az egyén nem ébred fel és nem ébred önmagára – addig nem indul el a valódi fejlődése és a környezetére is mindezzel hatással van.

Másrészt és lényegében: az, aki a valódi önmegvalósítás útját járja és nem a személyes, önző vágyait kergeti (bár ez is egy fázisa a fejlődésnek és mindig van tovább), hanem tényleg az önvalóját kívánja kibontakoztatni, az el fog jutni oda, hogy rátalál a valódi helyére az életben, a valódi hívatására, a valódi küldetésére, a szíve szerinti igaz és tiszta célokra, helyekre, szerepekre is! Ezek pedig pontosan azok lesznek, amivel ő maga hozzájárulhat a nagy egészhez! Ahhoz, hogy a világ jobb, szebb, élhetőbb legyen. Akkor, ha valaki elindul az önmegvalósítás útján és egyre tisztábban látja önmagát és életútját; ha kitisztul előtte, hogy hol is van a helye, mi az, ami igazán érdekli, feltölti, lelkesíti, mozgatja – akkor megtalálhatja azt, amire eleve rendeltetett. Ez a rendeltetés pedig mi mástól fakadna, mint a legmagasabb szintű Intelligenciától? Hívhatja bárki úgy, ahogyan akarja. A Legmagasabb Rendű. A Teremtő. Az Isten. Bármi…

Hogyan is mondhatnánk ellent annak, ami az isteni minőség? Hogyan is lenne helyes az ellen menni? Márpedig, aki elindul az önmegvalósításban és valóban halad is, ezt fogja megtalálni.

Úgy jelenik meg mindez előttem, mint egy hatalmas gépezet, amelyben mi, kis fogaskerekek, nagyon fontos, hogy a helyünkön legyünk és jól működjünk és ez nem mehet anélkül, hogy önmagunkat ne csiszolnánk, fényesítenénk, takarítanánk. Hiszek abban és tapasztalom is, hogy a világunk egyetlen nagy, kerek, egész EGYSÉG és ebben mindannyiunknak megvan a maga legtisztább, legvalódibb helye, rendje, rendeltetése. Mindenkinek megvan a maga hívatása, az a tevékenység, az a szerep, ami igazán az övé és amivel ő hozzájárul ehhez az egységhez. Ha elfoglaljuk a helyünket ott, ahol eredendően van, akkor a végén úgyis az fog történni, hogy olyan hívatást végzünk, ami mindenkit szolgál, ami életjobbító, ami jó a Földnek és minden létezőnek! Ha nem így van, akkor még nem vagyunk a helyünkön.

Zentai Anna

Fotó: Varga Móna – fényképész és asztrozófus