Mi az, hogy „alázat”?
Most, hogy a Nap a Bak jegyben, a Szaturnusz bolygó uralma alatt jár, kiemelt ideje van az alázat általi tapasztalásoknak. Fontosnak tartom, hogy erről is essen pár szó, mert az alázat fogalmával kapcsolatban rendkívül nagy tévhitek és félreértések keringenek. Ezek legtöbbször abból erednek, hogy még sok a kidolgozatlan minőség az emberekben, így amikor hallanak-olvasnak egy információt, akkor azt egy negatív szűrőn át képesek csak értelmezni. Ezért is nagyon fontos, hogy dolgozzunk önmagunkon, hogy feldolgozzuk a múltat, hogy kitisztítsunk magunkból minden fájó, az önkibontakoztatásban visszatartó minőséget, hogy megdolgozzuk a saját tudatalattinkat, mert ha megtesszük, akkor egyre tisztábban fogunk látni, érteni minden útmutatást.
Január 20-ig a Bak jegyében jár a Nap, január 7-én a Nyilas térdét, a Rukbat csillagot érinti, január 27-én pedig a Merkúr-Mars együttállás halad el a Nyilas térde alatt. Január végétől aztán a bolygók sorra elhaladnak majd a Bak csillagkép behajlított térde alatt, a Plútó pedig hamarosan több évet fog majd itt tölteni. Tehát ezért is fontos, hogy tisztában legyünk az áldozat jelentőségével!
Az alázat nem véletlenül a test hajlékony részeihez kapcsolódó minőség!
Alázatosnak lenni nem egyenlő azzal, hogy mások előtt megalázkodom, vagy bármilyen rossz érzést érzek, lemondok valamiről, lekicsinylem magam és ehhez hasonlók. Az alázat egyik, talán legkifejezőbb kulcsmondata a sokak által ismert zen tanítás: „ami jön, fogadd, ami megy, engedd…” Az alázat gyakorlatilag a megengedés szelídsége. Az a hozzáállás, amikor nem csinálok problémát abból, ami van, hanem együtt haladok a változásokkal, alkalmazkodom, nem pedig ellenállok! Nem csapok hisztit, ha valami nem tetszik, nem erőszakolom ki, hogy márpedig de igen, az a dolog csakazértis máshogy kell hogy legyen, mert én azt AKAROM! …ha nem úgy van, ha nem sikerült, ha nem itt és most sikerült, akkor megyek másfelé… Haladok tovább, nem állok meg, mert akkor megakadnék. Ezt a haladást, továbblépést jelképezi maga a láb is, aminek hajlékony, rugalmas része a térdünk. A térd tehát ezért az alázat jelképe! Nem csupán azért, mert jelképesen térdre esünk valami olyan előtt, amire nincs ráhatásunk… hanem azért, mert aki alázatos, az nem reked meg, nem keményedik meg, hanem halad, lép tovább, halad együtt az áramlással, a lehetőségekkel és valahol tudja, hogy csak az történhet meg vele, amire a legmagasabb rendű az áldását adja, tehát nem feszül, nincs benn ellenállás.
Ilyen az, aki alázatos. Hajlékony, rugalmas, szelíd, áramló… tiszteletteljes mások és a felsőbb szintek iránt is. Ez pedig készségessé teszi őt arra, hogy továbbra se akadjon meg, hanem haladásban, áramlásban legyen az élete. Alázatosan képes engedni és fogadni is. Béke van a lelkében, nem háborog. Bizalom él a szívében, ami erőt ad bármilyen helyzetben.
Zentai Anna
Kép: Pinterest