2023. december 30.-31. – A naptári év zárása

A hónap elején azt írtam-mondtam, hogy ez a hónap az erő visszanyeréséről szól. Most érdemes kicsit visszatekinteni és elmerengeni azon, hogy kinek mennyire sikerült meglépni az ehhez szükséges döntéseket, választásokat, tetteket. Most, a hónap utolsó napjai ehhez kiemelt lehetőséget biztosítanak. Az egyik legértékesebb kincsünk az energiánk, az életerőnk! Ezt a Mars jelképezi, illetve annak magasabb oktávja, a Plútó is. A Mars december 27-től 30-ig a Skorpió csillagkép Fullánkja alatt halad, illetve itt jár 28-ig a Merkúr is, az intellektus, a szellemiség és kommunikáció bolygója. Tehát most vannak azok a napok, amikor felismerve, hogy mivel vagyunk önmagunk ellen (mivel mérgezzük, akadályoztatjuk még a kiteljesedettség, a boldogság, a siker, az egészség és bőség élését), most kiégethetjük, kiűzhetjük magunkból ezeket a minőségeket. Ha ezt tesszük és engedjük, ha merünk változtatni akár a gondolatainkon, vagy a hozzáállásunkon adott helyzetekben, akkor ezekből erőt, energiát, életerőt nyerünk! Jobban kibontakozhat az önvaló, teljesebben élhetjük meg önmagunkat.

A Nap a Nyilas csillagkép alatt jár, így most ideje van megérteni magasabb szempontból az életünk működését, miértjeit. A magasabb égi szférákkal, a táltosok, sámánok, papok és papnők, szent emberek tudása ilyenkor könnyebben elérhető. Az élet tanulása, a hit ereje van jelen.

A Vénusz 31-én érkezik meg a Skorpió és a Kígyótartó csillagképek mély tudást rejtő csillagterébe. Kapcsolati beavatásaink még csak most kezdődnek! A következő időszak rendkívül mély élményeket, tapasztalásokat és mély, szenvedélyes szerelmet is hozhat sokaknak. Kapcsolataink tükrében megláthatjuk teremtéseinket, tanulhatjuk a teremtő erőink működtetésének tudatosságát.

31-én a Jupiter bolygó direkt irányba fordul. Teszi ezt a Bika jegyében, ha a Zodiákus kört nézzük, valójában az égbolton azonban a Kos csillagkép feje alatt, egyben a Cet csillagkép feje felett. Mélyen alatta az Eridanus folyó legnagyobb kanyarulatának íve ragyog. Ezidáig a Jupiter által az isteni minőségek látása és céludatos, bátor követése az elérendő egység irányába vitt. Bevégezni feladatainkat, megteremteni és élni az egységet – ezt volt a lélek hívása, hiszen a Jupiter számára a Halak jelentette az elérendő célt. Mostantól azonban, hogy irányt vált, a Kostól indulva a Bika lesz a cél. Tehát az az állapot jelenik meg, amikor látjuk, tudjuk, hogy mi lenne az a minőség, amiben érdemes élni (a Kos a Tejútra, az Istenek Útjára néz), ehhez felfedezzük önnön belső működéseinket, ráébredünk, mit is működtetünk és mi visz előre (lent a Cet merül fel a mélyből) és követendő irányként már az elindított szellemi magok szárba szökkenése, a vágyak anyagba ültetése, a testi-anyagi világban való örömteli és bőségben megélt létezés lesz a cél (Bika).

Zentai Anna

Kép: Jungsuk Lee