Hétvégi csillagüzenetek – 2026. március 07. szombat – 08. vasárnap

Hétvégi csillagüzenetek – 2026. március 7. – 8.

 

Ez a hétvége igazán különleges égi jelenségekkel érkezik! Együttállások történnek, ami az erőink összeszedettségét, együttműködtetését, egy pontba fókuszálását is üzeni. Lássuk, mik ezek!

Nap-Merkúr együttállás – Szombaton délben pontosodik be fő fényadónk és a Merkúr együttállása, aminek előzménye a legutóbbi együttállásuk, január 21-én történt. A mostani anniyban más, hogy a Merkúr kozmikus irányú (retrográd), tehát egyrészt visszahoz kommunikációs lehetőségeket és készségeket, másrészt most különösen érdemes arra figyelni, ami bennünk történik és nem arra, ami kívül zajlik! Minden látszólagos merkúri megnyilvánulás éppen a lényegről viheti el a figyelmünket, ami egy belső beavatás, megértés lehet most! Önmagunkban tudunk fényt deríteni valamire, ami egyben tisztázza a jövőnket, avagy teret nyit egy szebb és jobb jövőképnek! Hiszen a Nap-Merkúr a Vízöntő csillagkép jövőbe ömlő vizének csillagai alatt találkozik… Így ez a szombat alkalmas a jövőre vonatkozó kérdések megbeszélésére, tisztázására is, illetve bármilyen lezárásra, az által, hogy rálátunk nagyon mély lelki folyamatokra, érzelmekre (a Halak jegyében történik ugyanis e találka).

Vénusz-Neptunusz együttállás – Ez az együttállás is éppen az ég tetején éri el csúcspontját, akárcsak az előző, így hatalmas nagy erőket kapunk a fejlődéshez, a megoldásokhoz! A tiszta rálátás és megértés mellett ez az energia mély, érzelmeket és vágyakat egyaránt fokozó, női energiák áramlásáról mesél. A Kos jegyének elején találkozik e két princípium, tüzes érzések és vágyak olvadnak össze és ébresztenek nagy erőt a jövő felé lendítve! Mindez a visszaúszó hal aranyfonalánál zajlik, így itt is a múltbéli élmények visszaköszönése jelenik meg és a múltból hozott készségek, erők és kapcsolatok mutatnak most irányt előre!

Női szerepek és minták kioldásának lehet ideje, ugyanakkor annak is, hogy nyíltan és egyenesen ki merjük fejezni a vágyainkat és az érzelmeinket! Rájöhetünk, hogy mennyire fontos és erőt adó, ha megmutatjuk önmagunkat és valódi érzéseinket.

Vénusz-Szaturnusz együttállás – Vasárnap folytatódik ez a folyamat, itt a kora délutáni órákban tetőzik ez a szép együttállás. (14:41-kor – milyen szép tükörszám!) A 9. ház csúcsán, a Kos jegyében látható Vénusz és Szaturnusz találkozó olyan magasabb és tágabb összefüggések megértését és átlátását hozhatja, amely a kapcsolatainkra, párkapcsolatainkra és a termékeny erőink működtetésére vonatkozik. A Vénusz az ősbizalomra való emlékezés, így minden ide kapcsolódó témát megjeleníthet: a bizalom, biztonság, stabilitás témaköreit. A kos Vénusz tüzes, érzéki vágyakkal és gyors döntésekkel működik kapcsolati téren, ám az idő rendjére, a beérés folyamatára, a megfontoltságra intő Szaturnusz most lassít és megkérdezi: biztos? valóban benne van a fény? Mindezek tudatában most idejét mutatja annak is, hogy megértsük a magasabb igazságokat.

Szellemi rendszerek beérésének, kapcsolati vizsgáknak, igazság sorsszerűnek tűnő megmutatkozásának mind ideje van.

Emellett ez a vasárnap délután egy nagyon szép átfutó trigonnal is kecsegtet: a rák Jupiter, a skorpió Hold és a halak Nap-Merkúr egy nagy, égi háromszöget rajzolnak ki, ami óriási érzelmi inspirációt mutat most bennünk! A múlt bölcsességei és a lélekben érzett igazságok kerülnek az egyik oldalra – itt fontos, hogy az emberi és magasabb, isteni minőségeket összehangolva működtessük! A másik oldalon a lelki biztonságérzet és a mély érzelmi erők, ösztönök áramoltatása, akár mély transzformációja által a lelki erő jelenik meg, egyben a múlt igazságainak mérlegre kerülése. A harmadik pontban pedig a folyamat végi lezárások, a nemek és véget érések kimondásának késztetése, a mély érzelmek kifejezése és a jövő tisztázása. Ez a háromszög lehetőséget ad arra, hogy szintet lépjünk az önazonosságban, mégpedig úgy, hogy ki merjük mondani, mutatni, fejezni mindazt, ami valójában bennünk van, anélkül, hogy számítana mások reakciója. Megtanulhatjuk, hogy nem építő irány, ha megfelelni akarunk másoknak, nem üdvös “jókislánynak”, “jókisfiúnak” lenni – ellenben sokkal inkább érdemes igaznak lenni! Önmagunkhoz és a szívünkhöz…

Zentai Anna