Eljött a Jóért való kiállás ideje! – Kezdés és Küzdés újholdja – 2025. március 29.
Szombaton pontosodik be egy nagy erejű újhold, ami sok csendben szenvedés után végre elhozza annak az energiáját, hogy kiálljunk magunkért és mindazért, ami az életet támogatja, ami jó, ami igaz, ami a szeretet!
Eddig a Halak jegyében volt az égitestek nagy része, ám ez már változik. Mostanra a Merkúr, a Nap és a Hold is a Kos tüzes jegyében jár, a Mars uralma alatt! A Halak jegyében is ott jár még a Szaturnusz, a Vénusz és a Neptunusz, így mély érzéseket, együttérzést, empátiát és fokozott érzékenységet élhetünk meg. Továbbra is fontos, hogy ez az együttérzés mind önmagunk felé (így szűnnek meg az önhazugságok!), mind a világ felé, mások felé is működjön (ráhangolódunk a Minden Egységre, a legutóbbi írásban írtam erről). Ám az, hogy lassan áthelyeződik a hangsúly a Kos minőségre, már azt is jelenti, hogy annyira sok volt a szenvedés, annyira sokat áldoztunk fel, hogy elindul egy nagyon erőteljes energia, egy kitörés, aminek köszönhetően elkezdünk megtanulni kiállni magunkért, képviselni azt, ami jó és igaz, ami érték, már nem viseljük el, nem tűrjük el a szenvedést – sem a sajátunkat, sem a másokét! -, hanem nyíltan és egyenesen képviseljük az akaratunkat, megküzdünk az igazért, a jóért, az életért! Hiszen a Mars erejét arra kaptuk, hogy a védelmet biztosítsa annak, ami gyengéd, ami értékes, ami alig látható-hallható… de érezhető!
Az újhold a Kos jegyében kezdeményező erőt, lendületet, nagy lökést ad minden olyan igényünkhöz, indíttatásunkhoz, ami egy magasabb, nemesebb cél érdekében indul el!
A következő hetekben ez egyre inkább látszódni fog. Mind a magánéletünkben, mind a világ dolgaiban, hiszen ezek egyszerre, párhuzamosan zajlanak! Aki eddig elszenvedő volt, most elkezd kiállni magáért. Akik eddig csendben tűrtek, most harcra készen, tetterővel állnak ki az igazi értékekért, egy jobb világért. Elkezdhetjük őszintén és egyenesen képviselni azt, ami a szívünkben van és ehhez küzdőképességet, erőt kapunk!
Az újhold hátterében ugyanakkor még mindig a Halak csillagkép visszaúszó halának fonala ragyog. Ez az egész tehát, ami a színpadon zajlik, egy hosszú lezáró folyamat része. Fejlődünk, tudatosodunk, összegzünk, átalakulunk, korszakot váltunk mindannyian…
A 9. ház végén, de már az MC-vel, a küldetés tengelyével együttállásban áll fel az újhold, így a X. házba tartozik. Ez az átmenet üzeni azt is, hogy az igazságokra rálátva, azokat érezve, ideje átvenni az irányítást és cselekedni, tenni, megoldani! Lélekkel, de cselekvően.
A Kos küldetéstengely is azt üzeni, hogy hozzuk magunkkal ugyan azt az igényt, hogy szeretnénk békét, egyensúlyt és harmóniát (Mérleg IC), de most az igazi nagy tanulnivaló az, hogy bele kell állni a konfliktusokba, különben nem lesz pozitív változás, csak egyre rosszabb lesz a helyzet, fel kell vállalnunk magunkat és az igazat, a szív igazát, az életet támogató dolgokat és ki kell állni, ki kell nyilvánítani, hogy ezt képviseljük! A lélek, a szív akaratának kifejezése, az erőbe állás, a nyílt egyenesség most mindannyiunk küldetése! Egyénileg és globálisan is…
A Mars ugyanakkor a 12. házban mélyre rejtett, eddig elnyomott, meg nem élt erőnket és akaratunkat jelképezi. Nem szoktuk meg, hogy így kiálljunk magunkért – de nagyon mélyen ott van az erő és ha magunkba nézünk, megtaláljuk és a felszínre tudjuk hozni! Minden lezárás, véget érés, elvonulás és a Természettel való kapcsolódás is segít ebben!
A Deszcendensre kerülő Plútó kapcsolati tisztulásokat mutat mindemellett és azt is, hogy gyökeresen, radikálisan alakul most át az, ahogyan másokkal, a világgal, a társainkkal kapcsolódunk. Az Oroszlán Aszcendens pedig már tetterőt, világosságra törekvést és a megoldás igényét hozza el!
Zentai Anna
Kép: Astro Sky asztrológiai szoftver