A reggelek és esték szentségéről

Minden egyes este és minden egyes reggel szent.
Sokáig fel sem tűnt, hogy eleve van egy szokásom, egy szertartásom, ami természetes, ösztönös, magától értetődő. Csak akkor tűnik ki, amikor másokkal vagyok és alszok együtt, bár a baráti körömben, ahogy megfigyeltem, ez a szokás ugyanígy jelen van. Azoknál, akik maguk is jelen vannak. Akik éreznek. Akik nyílnak. Akik figyelnek a lelkükre. Akik tudatosabbak.
Minden egyes este, amikor már a másik oldalra készülődök, van egy ráhangolódás, egy elnyugvás, egy elcsendesedés a térben, a levegőben – és bennem is. Ezt persze megelőzi az ún. ‘esti nyüzsi’ 🙂 amit a fiam babakora óta megfigyeltem (mert főleg gyerekeknél venni észre, akik még tisztábbak és nem tudják úgy kifejezni magukat, mint a felnőttek): hogy este aktívabbá válik, hangosabbá, futkározni, vagy gyorsulni kezd bármilyen formában, szóval hirtelen rájön a ‘nyüzsgés’. Ilyenkor vezetjük le nem csak az energiákat, hanem a nap során bennünket ért különféle impulzusok által megélt élményeket, konkrétan az idegrendszer terhelését is, az idegi feszültségeket, szóval ez az esti nyüzsi nagyon fontos.
Aztán, amikor ez elmúlt, akkor jön a csend.
Jól megfigyeltem ezt a Természetben is. Az állatkáim minden egyes este kiülnek a naplementét nézni, vagy csak lenni benne. Nem véletlenül hívták úgy a régiek: ‘napszentülte’. Ilyenkor az idő valóban szent. Szinte tapintani lehet a levegőben.
Az állatkáim csak ülnek, fekszenek, vagy gubbasztanak sorban a fák alatt, a domboldalon. És csak ‘vannak’.
Ilyenkor a madarak egy utolsó, különleges dalra fakadnak.
Búcsúztatják a napot.
Ők meg hallgatják.
Én is elcsendesedek esténként. Befelé figyelek, magamra. Így térek ‘nyugovóra’. Hangolódom a másik oldalra, ahova hamarosan belépek…
Aztán a reggelek… Amikor még félig álomban vagyok, majd kinyitom a szemem, lassan pislogok, majd felkelek. Még visszaidézem, honnan jöttem, hol tartottam éppen a másik oldalon (akár az álmomban), és azt is, hogy mibe érkezem. Kiviszem a szándékot, hogy milyennek szeretném ezt a napot, ami épp elindul (hiszen a szándék határozza meg a teremtő energia rendeződését és a kezdet mindig fontos, így a nap kezdete is).
Lassan hangolódom. Lassan kerülök át a nyugalomból az aktivitásba. Még fura a lelkemnek, de szokom.
Gyerekkel ilyenkor a ‘jó reggelt’en kívül még nem sokat szólunk egymáshoz, de ha igen, az mindig nagyon finom, gyengéd és halk impulzus. Aztán, már a reggeliző asztalnál megosztjuk egymással az álmainkat. Ez talán az első napi interakció. Minden más majd utána jön. (Mondjuk, jó esetben.. mert amúgy Gyereket már alig látom, de ez így van jól 🙂 Már leginkább mással osztja meg az estéit és a reggeleit.)
Szóval lassan. Finoman. Befelé figyelve.
Minden egyes nap ilyen… és ez nagyon sokat jelent. Sokat segít. Sokat ad hozzá a naphoz is, az éjszakához is.
Mert minden átmenet szent és ennek az átlépésnek jelen lenni fontos.

Zentai Anna