A neved misztikája
A neved misztikája
Évek óta látok egy olyan jelenséget, amiről úgy érzem, fontos beszélni. Ez pedig az, hogy akinek van második keresztneve, azok közül sokan egyáltalán nem használják azt. Pedig a lélek* nem véletlenül választotta magának a leszületés előtt a nevet.
A magasabb dimenziókban sokkal tágabb tudatossággal bír az örök életű lélek. Mondhatjuk úgy is: milliórszor okosabb, bölcsebb, mint a földi egó. Mielőtt megszületünk, hosszas és alapos tervezés előzi meg a földi leszületésünket. Ennek része az is, hogy kiválasztjuk azt a nevet, amely pontosan azt a rezgést, vibrációt képviseli, ami azonos a földi küldetésünkkel, a személyes energiánkkal. Ezt a lélek már előre ‘megsúghatja’ valakinek, akár családtagnak, akár másnak is, aki persze lelkesen örülhet, hogy milyen szép nevet talált ki – valójában az a név már készen volt. Akkor is, ha éppen a születés pillanatában, látszólag spontán érkezik. Akkor is, ha már gyermekként tudjuk, mi lesz a majdani gyermekünk neve (az én anyukám 8 évesen már tudta, hogy lesz egy Anna nevű kislánya).
Ez a név tehát pontosan azt a rezgést képviseli, amit, ha mondogatnak nekünk a fizikai világban, akkor hangol és visszatölt bennünket arra, amire születtünk és akik vagyunk. (Ma már tudjuk, hogy a teremtés rezgés, vibráció, hang természetű.) Nem véletlen tehát, ha egy lélek két keresztnevet is választott magának.
Az elmúlt években volt olyan időszak, hogy miután névmisztikát tanultam, rengeteg névelemzést készítettem (már nincs ilyen szolgáltatásom). Én is meglepődtem azon, hogy milyen sok esetben fordult elő, hogy eljött valaki egy olyan problémával, hogy valami hiányzik az életéből, vagy problémás egy adott életterület és kiderült, hogy valójában két keresztneve van, de csak az egyiket használja – a másik pedig pontosan azt a rezgést képviselné és hangolná, ami a problémás, vagy hiányos életterület megoldásához kellene.
Az emberek gyakran nincsenek kibékülve a születési nevükkel, ez sem véletlen. Amíg el vagyunk hangolva az önvalónktól, addig furcsa, sőt, ellenállást kiváltó lehet az önvalónkhoz igazodó nevünk! Ilyenkor gyakran nem használják az eredeti nevüket, vagy szeretik, ha másképp szólítják őket, sőt, sok esetben nevet is változtatnak! Több ilyen esetet látva, az esetek kb. 95-97%-ában kiderül, hogy miután kellő önmunkát végeztek és rendbejöttek önmagukkal, inkább visszatérnének az eredeti nevükhöz. Előfordul, de igen kevés esetben, hogy jobb a felvett név és nem változtatnak.
A kulcs tehát, mint mindig: az önmunka! Saját magunkon dolgozni, önismereti-önsegítő módszerekkel fejlődni, letenni a felvett, idegen, hozott mintákat, programokat, megtisztítani a tudatalatti tartalmakat és az energetikai mezőnket mindattól, ami nem vagyunk. Önmagunk rendbetétele, a valódi érzelmeinkhez való visszakapcsolódás, az árnyékaink integrálása mindaz, ami által igazán rendeződünk, helyrejövünk. Ilyenkor aztán már képessé válunk elfogadni önmagunkat úgy, ahogyan vagyunk – és ezzel együtt (sok ilyet láttam már) megszeretjük, sőt… nagyon is megszeretjük a valódi nevünket!
Vannak természetesen más helyzetek, például, amikor házasodunk, akkor jobb felvenni a párunk nevét, hogy az energetikai kapcsolódás valóban megtörténjen a két ember között. Egy szabály van a nevek tekintetében: amin rajta van a hivatalos pecsét (!) az számít! Annak a hivatalos nevünknek a rezgése van kötve a Földön.
Lekszikov Attila szavaival élve (akinél az Atlantiszi névmisztikát is tanultam): “Ami kötve van az égben, az kötve van a földön és ami kötve van a földön, az kötve van az égben!”
Ha van tehát második nevünk, ami hivatalosan bejegyzett, amivel – nem véletlenül – megszülettünk, akkor használjuk! Ismerkedjünk meg vele! Ízlelgessük, kezdjük el elfogadni – ahogyan önmagunk megtagadott részeit is! <3
Zentai Anna
*valójában inkább ‘szellem’, de mivel a köztudatban a ‘lélek’ szót használjuk, így itt én is azt használom