Megengedni, ami a legrosszabb…
Egyetlen egy dolog volt, amit utáltam az Outlanderben.
Sokunk egyik kedvenc sorozata. Nekem is az.
De volt egy olyan motívum, ami többször visszatért és én nem értettem. Dühös voltam. Azért is, mert nem értettem.
Azok a pillanatok, amikor Claire-ről azt hiszik, hogy boszorkány, hogy csak ártani fog és nem gyógyítani, hogy rossz ember, hogy sötét praktikákkal valami rosszat tesz, hogy nem jóindulatú, nem is emberi lény, hanem valami, amitől félni van oka másoknak.
…és ő rá sem hederít. Csak mosolyog és közben feni a szikét, keveri a gyógyfüveket, fertőtleníti a késeit. Vagy nem is mosolyog, még csak meg sem vonja a vállát.. Vagy csak gondolatban teszi azt. Sőt, még rá is tesz egy lapáttal és rákontráz az igazságtalan vádaskodásokra!
Na, ezt utáltam.
Egyszerűen fel nem foghattam, hogy ott van egy ember, egy nő, akit TUDATLANSÁGBÓL elítélnek, bántanak, akiről olyat hisznek, ami nem igaz és ez őt meg sem érinti.
Nem értettem, hogy miért nem mond legalább annyit a felé áramló hülyeségekre, hogy “ez nem igaz”!
Szinte felháborító volt látni, hogy ott van az egyik oldalon egy ember, aki a tudatlansága miatt igazságtalanul vádaskodik, a másik oldalon meg egy jóindulatú nő, aki nem akar mást, csak segíteni mindenkinek és nem védi meg magát???
Nem.
Bizony nem védekezett.
Ma már értem, hogy miért.
Amíg falakat húzunk fel, amíg védekezünk, addig újra és újra áldozatszerepbe tesszük magunkat. Addig a falaink mögött raboskodunk.
Amikor MEGENGEDÉSBE kerülünk a legrosszabb lehetőséggel, érzelemmel is, akkor történik a változás. Akkor, meglehet, hogy sebezhetőnek, kiszolgáltatottnak érezzük magunkat, de ekkor szűnik meg minden ellenállás, minden blokk! Mindaz, amit mi magunk húztunk fel, leomlik.
A megengedés a kulcs.
Mert a falak építése az egóhoz tartozik, aki fél elveszíteni önmagát.. Pedig amikor meghal a sérült rész, akkor születik az igaz, az isteni (Zuhanó Herkules csillagkép).
Ez a szaturnuszi határkezelés lényege. Tudatosan kezelni a határainkat. Vannak olyan helyzetek, amikor meg kell húznunk, vagy fenn kell tartanunk a határainkat és vannak olyanok, amikor le kell engednünk azokat.
A felhúzás, a tartás mindig keményít.
A megengedés mindig lágyít.
Ezt tanítja most (is) a Szaturnusz. Ezt tanítják a sérüléseink. Amíg ugyanazt a jelenetet ismételjük, a film nem változik. Ha megváltoztatjuk a forgatókönyvet, minden átíródhat.
Zentai Anna
Kép: Pinterest