2021. július 18.
Csodálatos napokat élünk
A jelenleg zajló, nagy szintemelkedési folyamatban, amelyben leválunk a rajtunk hatalmat gyakorló, külső erőkről, már megtörtént az, hogy megtanultuk meghúzni saját határainkat. Most abban a fázisban vagyunk, hogy BELEÁLLUNK A SAJÁT ERŐNKBE!
Ehhez kapcsolódnak az önszeretet, az önbecsülés, az önbizalom, a stabilitás, az önállóság, önirányítás, a méltóságteljesség erényei is. Mindezekben most erősödünk, felismeréseink által visszanyerjük erőinket és mostanra már el kellett jutnunk oda, hogy tudatosan állunk bele önmagunkba, erőnkbe! Rá kellett jönnünk, hogy semmilyen külső, rajtunk kívül álló hatalom nem létezik lelkünk, szellemünk felett, sorsunk irányítása, illetve teremtéseink felett.
Az elmúlt időszakban a női-férfi kapcsolatokról, működésekről is sokat tanulhattunk, megérthettünk. Minden egyes emberben jelen van a női és a férfi minőség is, mindkét aspektus bennünk él és ezen túl, mindenki számára az ÖNAZONOSSÁG az, amiben ki tud teljesedni. De ezen különböző aspektusok működésének, milyenségének megértése is fontos lehetett, ez által kapcsolataink tudnak még teljesebben működni, alakulni.
A folyamat következő lépéseiként július 22-24-29-augusztus 1-2-3-6 is tetőpontok lesznek. Július 22-29 a Vénusz-Mars együttesének kapcsolódása a Jupiterrel, ami jelenleg a tiszta tudás, a tisztázódó igazságok, a szellemi szabadulás üzenetét hozza. Érdekes, hogy 22 körül, amikor a női minőség a főszereplő, a Jupiter még a Halak jelében jár, így mélyebb érzelmek és érzékelés vannak jelen – 29-én a Mars főszereplésekor pedig már a Vízöntőbe lép vissza (mögötte így is, úgy is a Vízöntő csillagkép ragyog), így ekkor már egy erőteljesebb, tisztító áramlatokat beindító, valódi igazságharcos aspektusunk jelenik meg – de mindkét tetőpont a feltétlen szeretet erejével lesz átszőve! A Vénusz-Mars ugyanis az Oroszlán ragyogó szívénél halad el, ami a feltételek nélküli szeretet ereje! Egyik oldalról ez a csodálatos erő, ez a hatalmas szeretet-szerelem áramlás lesz érezhető, másikról pedig mindaz, amit ez felszabadít bennünk – a tiszta igazságok, a kapcsolatok magasabb szintű átlátása, megértése, az adásvágy, a kiterjedő szellemiség. Mindezt fűszerezi 24-én a telihold, amely szintén a szabadság-szerelem üzenetét hozza, illetve az önirányítás-önerőből teremtés és tisztítás-teherletétel erejét is.
Zentai Anna – asztrozófus