2019. május 15. – A Vénusz a Bika jegyébe lép

2019. május 15. – A Vénusz a Bika jegyébe lép

bika

A termékenységnek, a szépségnek és az ősbizalom állapotának rezgését képviselő Vénusz ma délelőtt a saját birodalmába lép a Zodiákus körön, azaz a Bika jegyébe. Otthon van ezen kívül a Mérleg jegyben is, ám míg a Mérleg levegős, szeles lányka-minősége inkább szellemi-értelmi erőket mozgat, úgy most a földies Bikában a kézzel foghatóság, a testiség, az anyagi szépség és öröm megélésének hangsúlyát emeli ki.

A következő pár hétben (június 9-ig) jár a Vénusz a Bikában, ez idő alatt különösen aktívan tudunk alkotni, létrehozni, a termékeny erőket bármely életterületen eredményesen működtetni, s mindez által biztonságot, stabilitást, bőséget teremteni. Most tudjuk anyagba ültetni azokat az energiákat, melyeket az elmúlt időszakban megidéztünk, beindítottunk. Ezen időszak végén mindez majd csak fokozódik, hiszen a Vénusz Ikrek jegybe lépése során a Fiastyúk csillaghalmazzal kapcsolódva a legtermékenyebb erőket hozza majd mozgásba.

A nőiség, nőiesség erejének kiemelt szerep jut a következő hetekben, ami nem csak annak megélésében, de magában a női minták alakulásában, az emberi kapcsolatok megértésében is fontos lehet. A Bika ideje mindazonáltal a természetben a növényi szárak vastagodásáról, a virágzásról, életteliségről, színpompás virágok tömkelegéről szól – így a saját életünkben is a virágzás, a testnek-léleknek kellemes, jó érzeteket adó élményekről szól. Most van ideje igazán élni a földi létezés csodájával, a testi élvezetekkel, hiszen ezért érkeztünk ebbe a világba. A későbbi szellemi gyarapodásnak is előfeltétele, hogy az anyag szintjén töltekezzünk, stabilizálódjunk. Emellett, vagy inkább emögött kerül terítékre a belső bizalom, az önbizalom, magabiztosság témaköre, amely előfeltétele sok szép teremtésnek, anyagba öntésnek!

Hétköznapi szinteken előtérbe kerülnek a párkapcsolatok, vágyak, szerelmek, a szexualitás, a zene és a művészetek, a pénzügyek, vagyoni helyzet. Arra érdemes figyelni, hogy mi az, amiben eleve termékenyek, teremtők vagyunk, mihez van eleve képességünk, mihez érzünk eleve belső hívást? A termékenység által beköszönő bőség nem a megélhetési kényszer, nem a szűkségtudat, nem az aszkétizmus által teremtődik meg. Igazi vágyakat, elképzeléseket, gondolatokat, szavakat és érzéseket van ideje anyagba önteni, kézzel foghatóvá tenni!

Zentai Anna

asztrozófus