2019. május 11. szombat – 12. vasárnap

2019. május 11. szombat – 12. vasárnap

sky2

A Nap a Kos csillagkép nemző, termékeny részénél jár ezen a hétvégén és vasárnap egyúttal a Bika csillagképbe is belép. Így a két csillagzat termékenyítő teréből egyszerre részesülünk, hatalmas létrehozó erőket működtetve a cselekvéseinkben és szellemi téren is! A Nap ugyanakkor erőt adó, inspiráló, tüzes kapcsolatba kerül a Szaturnusz-Plútó együttállással, amely által – főként szombati tetőzéssel – a szokásosnál is könnyebben sikerül most az önfelvállalás, a gátlások és (vélt) félelmek meghaladása, a megszokott komfortzóna elhagyása. Ideje megengednünk magunknak, hogy ragyogjon a fényünk! A hétköznapok dolgaiban, munkáinkban nagyobb teherbírással, kitartással, türelemmel tesszük a dolgunkat. Erőinket most fókuszáltan a célok felé irányítva, stabilan haladunk, lépésről lépésre. Kedden történik majd meg a nagy átalakulás és megújulás.

A Mars is a felvállalás csillagához közelít, sőt, lényegében már együtt áll vele. A Hold szombaton belső, lelki folyamatként először a tápláló szeretet áramlását, az energia adását mutatja, majd az engedésen, elengedésen, önállóvá váláson, önálló életre kelésen van a hangsúly, végül pedig a tiszta rálátás üzeneteit hozza estétől a nap utolsó néhány órája. Önmagunkra, saját lelkünkre, belső működésünkre tudunk most rálátni. Vasárnap már az Oroszlán szívével, a Regulus csillaggal együttállva, az igaz, feltétlen szeretet-szerelem állapotát idézi meg a Hold.

Zentai Anna

asztrozófus

Kép: Pinterest