Versek – egybegyűjtve, neked…

Az én örök és egyetlen Múzsámnak <3

Talán szerelem lesz…

Eddig is ott voltál,

S észre sem vettelek.

Most nem tudom megállni,

Hogy ne szeresselek.

.

A szívem újra dobbant,

Egy éj kellett csupán,

Vagy tán csak egy óra,

És elvarázsoltál.

.

Pár lépésre voltál,

S tekintetünk összeforrt.

Percekig néztük egymást,

Oly édes éjszaka volt!

.

Beszéd helyett zene,

Szavak helyett szavak,

Nekem énekeltél, s én

Dallal fogadtalak.

.

Előttem van most is

Mosolyod, fénylő szemed,

Úgy szeretlek – szólt a dal –

Úgy szeretnélek!

.

Valami elkezdődött

S ugye lesz majd folytatás?

Gyere, gyere, siess, drágám,

Így nem kell most senki más!

1998.12.20.

.

Szeress!

Te vagy.

Hát megint Te vagy.

Már azt hittem, elfeledtél,

Soha többé nem kerestél,

Még oly nagy köztünk a távolság,

De hiszek most,

Hát öleld át!

Szeress!

…mert szeretni akarok,

Nevess!

…mert nevetni akarok,

Ölelj,

Mert úgy ölelnék,

Kérdezz!

…már rég felelnék…

Hiszek.

Újra hiszek benned.

Add a mosolyod,

Egyre-egyre többet!

Vagy csak nézz rám,

Mint az elmúlt éjjel:

Némán, mosolytalan, szomorú szenvedéllyel.

Csak egy egyszerű szó.

Csal egy szóra várok.

Neked megmutatnék

Minden színes álmot.

Keszthely, gimn. 1999.02.10.

.

Vers rólad

Átláthatatlan, elítélt szerelem,

Könnyek nélküli, boldog, reménytelen,

Mosolygó, meleg, varázsos érzelem:

Ezt jelented most, ez vagy Te énnekem.

.

Rajzolj egy részt az emlékeimbe,

Közelebb léphetnél, mégis oly messze

Tart téged valaki, akit őrizned kell…

Eldöntött játék. Hát feledjem el?

.

Páratlan, önfeledt szombat éjszakák,

Ritka, röpke, boldog esti órák,

Váratlan, vidám találkozások szólnak rólad.

De a többi percben, mondd, hol vagy?

.

Idegenként élünk. Köztünk súlyos határ.

De úgy kell a mosolyod! Talán nem vár

Holnap sem más, csak ez a mosoly.

Kedves szavad elég. Nem veszlek el mástól.

1999.05.26.

.

Maradj egy szép gondolat nekem…

Későn jött ez az édes szerelem,

De ránktalált, nem védett semmi sem

Egymástól, ó, bárcsak védett volna!

Bűnös vágyakat szül minden óra,

Melyet közeledben kell töltenem.

Csak ne néznél rám ily szépen,

Csak kerülnéd minden tekintetem,

Csak ne mosolyognál, ha én is mosolygok,

Csak ne lesné lehajtott fejed

Apró zugából szemem a szemed…

Fáj, hogy már más az,

Ki rég magáénak mondhat,

De ha lenne oly varázs,

Mivel megállna minden idő,

Akkor egy percet csak tenéked szánnék,

S Te énnekem azt az egyetlenegyet.

De tiltott nekünk bármely percnyi szerelem.

Ne kísérts hát.

Maradj egy szép gondolat nekem.

Tapolca, 1999.09.06.

.

ötödik vers Á.-nak

A második legszebb dal

jutott el hozzám az éjjel…

csendben jött, álmaim

finom útjain.

Addig voltam csak nyugtalan,

míg meg nem hallottam

ezt a tiltott,

édes szimfóniát.

Magamhoz öleltem a mosolygó

dallamokat,

s egyszerre ért fülemhez,

amit súgni akart nekem,

és ami szeme fényében cikázott

játékos hangjegyekként.

Ajándék volt e dal nekem,

meleg fényben titkos találka.

A második legszebb dal.

 (2001-2002..?)

.

Hatodik ráolvasás

Álom-házak

Fény-melegében

Éles tárgyak

Testközelében

Ott vagy, olvadj

Nap tüze égjen

Sorvadj, holnap

Földig emésszen

Vágyam szálljon

Semmi tüzébe

Ágyam álljon

Jég örökébe

Bárcsak tűnnél

Messzi mesékbe

Könnycsepp-tündér

Szél-lova vinne

Rejtlek, űzlek

Szívem elől is

Gyorsan tűnj hát

Színem elől is

Párnám vessem

Tiszta jövőbe

Nézzek bátran

Ím, a tükörbe!

 (2001-2002..?)

.

Mágia

Most gondolom: kilencvennyolc szél visz el,

                                  a világ végére röpítenek,

                                 hol nem érnek el a vágyaim.

Most álmodom: december van, és virágok nyílnak

                                körülötted, te valaki más vagy

                                és megcsókolsz.

Most látom: tizenkilencszer érsz hozzám

                         egyetlen éjjel, és ugyanúgy nézel

                         a szemembe, mint rég…

          (2000.augusztus?)

.

 Bolond kis vers

Titkom vagy nekem,

S én titkod vagyok.

E szót el is feledném,

De te nem hagyod.

Észrevettél-e,

Vagy észrevettelek?

Észhez térnék-e

Ha érinthettelek?

Csak közelíts, ne szólj,

Úgy öleljen kezed,

S én kezed súlyából

Tudom a neved.

.

Álmom vagy nekem,

S én álmod lehetek.

Álmodj meg újra,

Hogy felébresszelek!

Titkon és csendben

Még itt vagyok neked,

Némán és vakon

Kell tűrnöm létedet,

Mert nevetve nézel rám,

De észre sem veszed,

Hogy milyen mélységekben

Kutat a szemed…

 (2002 vége?)

.

Nyugtass meg úgy…

Nyugtass meg úgy,

A tükörbe nézve,

Téged átkarolva lássam magam.

Nyugtass még, oly jó

Az ágyon ülve,

Ahogyan mosolyod mögé bújik

Minden titkolt szavam.

Nyugtass még, szeress,

Barátként nevess velem,

És kívánom újra,

Hogy minden ajtó mögül

Te jöjj felém,

És ölelj át halk meséket súgva.

Nyugtass még, engedd,

Hadd nézzem csendben,

Amint a tükörképben

Kezed vállamra csúszik,

És könnyű mosoly játszik

Fénylő ajkadon.

Máskor nincs őszinte szó.

Nincs nyugodt érintés.

Hát nyugtass meg úgy,

Hogy veled álmodom.

(?)

.

Van egy dallam, amit csak Te tudsz bennem megszólaltatni.

Ez a dallam: a varázslat.

A zene varázslata,

a buszból elsuhanó táj szépségének varázslata,

az ihlet varázslata,

az erdő illatának varázslata,

a madarak szárnyalásában rejlő varázslat,

a Balaton hullámaiban csillogó varázslat,

a fehők árnyalataiban bújó varázslat,

az elmúló idő varázslata,

a várakozás és türelem varázslata,

az élet misztériumának varázslata…

Mert Te vagy az isteni itt, a Földön,

a soha el nem múló,

Mert Te vagy kérdés és válasz,

bennem,

Egy az Egyben.

(2017.04.07. útközben)

.

Belőlem hiányzol.
Nem csak a Testemből – a Lelkemből is.
Mintha kitéptek volna egy darabot belőlem… Mintha kettészakítottak volna és ledobtak volna valahol.
Téged oda – Engem ide.
…és azt mondanák: Tessék, keresd!
Mintha láthatatlanul mindig velem lennél… mint egy megcsonkolt hegy aurája, aminek bár elhordták köveit, de ott rezeg a levegőben, hegycsúcsa most is láthatatlan vibrál, szinte tapintható.
Belőlem hiányzol.
Ezért fáj iszonyúan és ezért érthetetlen… mint egy kettészakított nemzet, egy ország, melynek átszabták határait.
Belőlem hiányzol.
Elnémulnék, de nem hagynak, lennék csak csendben, de maguktól ömlenek a szavak és meg kell osztanom, különben szétfeszít.
Valaki azt mondta: én vagyok a Hang és Te hangosítasz… mert ez a dolgunk, átadni a világnak a legfontosabbat: hogyan ébred, hív és vezet a Lélek.

(2017.06.04. Tapolca – Trianon évfordulóra)

.

Menekülj!

Menekülj!

…mert minél jobban menekülsz,

annál közelebb kerülsz hozzám.

Fojtsd el a vágyaid!

…mert minél jobban elnyomod őket,

annál nagyobb erővel törnek fel.

Csukd be a szemed!

…mert ha a szemed eltakarod,

a szíved igazán akkor ébred.

Titkolj még!

…mert nem marad semmi felfedezetlen.

Zárd el magad!

…mert így nyílik meg egy új világ.

Nézz a tükörbe!

…és engem fogsz látni.

(2017. szeptember)

.

Nekem a szemeid…

Nekem a szemeid fénylő, égi csillagok.

Ha az égre nézek, vagy idelenn rád,

egyremegy…

mint mennyei fény, két szemed úgy ragyog.

Nekem a szemeid szikrák, őrtüzek.

Ha ragyogó szemeidbe nézek, 

már gyulladok én is,

mint máglya a szélben, lángra kapok…

Nekem a szemeid izzó, szívemhez nyújtózó tűznyelvek.

Mint hazavezető fények, lobognak,

s egyetlen

egy Lángban olvadva össze velem, szikrákat nevetnek.

(2017.11.03. Tapolca)

.

Csillagot követtem, távoli fényeket,

Útjukba eredtem, Ég óvta léptemet,

Fénytüzek, ragyogók, el nem érhetők,

Mennyboltok szikrái, nem érinthetők,

Igéző ékkövek, hívogatók,

Éjmélyben ragyogva csalogatók,

Merengőn néztelek, olvastam fényetek,

Sugárzó őrtüzek, vágytam lényetek,

Míg le nem szálltatok hozzám, s merészen

Egy csillogó szempárba loptátok egészen

Fényetek, mely most itt, újra rámragyog,

Földre érni látok két fénylő csillagot,

Lelkemet érinti, lángja vele lobban,

Pulzáló fényével szívem együtt dobban,

Nem hív már a távol, nem vonz a messzeség,

Benne megtaláltam, mit súg e fényesség,

Fénysugarába rejti a Teremtő

Szentségét, mi idelenn követendő,

Csillagok, ragyogók, Isten veletek,

Varázslat, csillagfény – hát ideértetek.

(Tapolca, 2017.11.05.)

 …

LÉPCSŐK

Távolságban láthatatlan,

Szívem örök nyughatatlan,

Tűnő folt a messzeségben,

Közelítek éberségben.

Lelkem erős hívó hangja

Vonz karodba, húz magadba,

Lépésenként, meg-megállva,

Gyönyörködve fénylő tájba’,

Nem megtörve, csak előre,

Lépcsőfokok, hegytetőre.

Lassan feléd haladok,

Elém tűnik alakod,

Ködből tiszta térbe érek,

Útmutatnak égi fények,

Gyere, hajolj közel, kérlek,

Hadd érjelek most el téged!

Kezem nyújtom, már nem félek,

Két szemedben újra élek,

Szívemtől szívedig érek,

Közelebb, egyre közelebb lépek,

Egyre magasabb,

Egyre mélyebb,

Lelkembe burkollak téged,

Hozzád érek reménységben,

Szívem nyugszik békességben,

Mezítelen karjaidban,

Egy az Egyben,

Mozdulatlan…

Tapolca, 2018.02.21.

 .

Megértettem…