Útválasztás – az isteni minőség szerint!
Útválasztás – az Isteni minőség szerint!
Kedvesek, szeretnénk egy kis segítséget nyújtani az írások értelmezéséhez! Mindazokat az információkat ugyanis, amelyeket átadunk, sokan tévesen értelmezik, hiszen az éppen aktuális érzelmi állapotok, az aktuálisan megélt szerelmek (még az igaz szerelmek is!), a félelmek és az ésszel való gondolkodás, az agyalás elviheti az egót a megértéstől.
Először is: mindenki maga tudja, hogy ki az égtől rendelt duál párja. A duál párokkal rendkívül nehezített a kapcsolat, nem biztos, hogy párkapcsolatként tud lejönni a fizikai síkra, ám az eredendő, stabil energetikai kapcsolódás megvan.
Az Ikrek csillagkép lábai a Tejúton állnak, amely megjelenik az Életfa motívumban. Ezen az úton indulhatunk – választásunk szerint – az isteni minőségű kapcsolódás felé és az egyszerű emberi kapcsolódás felé is, amely lehet ugyan szép, jó és tartós is, lehet karmikus, de valójában csak pótszerként működhet addig, amíg az istenit meg nem tapasztaljuk. …és ez utóbbi a végső cél, ehhez fejlődünk fel, egész életünk során.
A Tejút és a Napkapuk megjelennek földi síkon útkereszteződésként is, amelynél ott áll a fa (Életfa).
Most próbatételek vannak! Ideje annak, hogy válasszunk, a szívünk szerint, a belső érzés szerint, ami a legbiztosabb!!!
Az ellenerő ilyenkor még erősebben dolgozik, mint általában és megjelenhet, mint kísértés, káprázat, illúzió, csábítás.. Minden, ami el akar vinni a duál pártól! De mindenki saját maga tudja csak azt, hogy melyik lehetőség melyik utat rejti… Mert nehéz, nagyon nehéz az ész helyett a szívre hallgatni és a belső hívást követni, amikor a racionális élet rácáfol arra, ami bent van.. Holott valójában az a biztos, amit érzünk!
A legutóbbi megosztásban a „legyetek készen, míg eljő a Nap” azt is jelentheti, hogy még nem ismerjük földi síkon a duálunkat (nem született le, vagy nem találkoztunk még vele a Földön), de jelentheti azt is, hogy már a Földön is megismertük, ám nincs még ideje ennek az isteni minőségű kapcsolódásnak! Ez olyannyira magas szint, hogy az emberi élet kevés lehet ahhoz, hogy ebben a minőségben beteljesüljön…
Ahhoz, hogy ez a kapcsolódás megnyilvánuljon most a földön, le kell győzni a „Hétfejű Sárkányt” kívül és belül is! Át kell menni a „hétpróbán”, hogy beérjünk, méltók legyünk erre a minőségre. Így kaphatjuk meg a megérdemelt jutalmat!

Isa és Anna
Kép: Gyenesdiás, Kopasz-domb