Teliholdas hétvége – 2025. április 12. szombat – 13. vasárnap

Az Erőbeállás ördögi körökből kiemelő Teliholdja érkezik el vasárnap hajnalban és ezt már szombaton erősen érezhetjük!

Az új tavasz megannyi szépsége, a nyíló virágok és tekintetünk elé toluló, friss színek nem csak az új kezdet reményét hozhatták el az utóbbi hetekben, de a béke és harmónia állapotát is. Ugyanakkor intenzívebb energiák vannak már készülőben és a hétvégi telihold beindítja ezt az erőteljes folyamatot, amit mondhatunk úgy is, hogy egy igazi erőbeállás lehetősége jön el! Az az időszak, amikor lehetőségünk van ráébredni arra, hogy mi magunk irányítunk, szabadon dönthetünk és működtethetjük a valódi lelki akaratunkat, hogy nem vagyunk kényszerítve eltűrni, vagy befogadni semmi olyat, ami nem esik jól, amit nem akarunk, viszont kiállhatunk amellett, ami igen!

Szombaton a Hold a Mérleg jegyében és a Szűz csillagkép alatt halad, egészen a Spica csillagig, amelyet az éjszaka során ér majd el, így ez a nap lehet egy belső utazás, kutatás napja is. Érdemes figyelni a kapcsolatainkra, akik most is híven tükrözik azt, hogy hogyan alakítjuk a mátrixunkat, miben hiszünk és hova tesszük magunkat a kapcsolatrendszerünkben!

Vasárnap kora hajnalban, 02:23-kor egzakt a telihold. A telihold képe így néz most ki:

A csillagos égen:

Az ég legtetején, a Zeniten a telihold pillanatában az Ökörhajcsár, a Zuhanó Herkules és a Sárkány csillagképek ragyognak, ők adják a magas szellemi töltést ehhez az energiakapuhoz, amin most a telihold által megnyitva belépünk, ők mutatják az elkövetkezendő két hét irányát, kozmikus célját!

Ezt megerősíti a telihold fényszögkapcsolatának égi képe is, amely most az alakuló Mars-Plútó szembenállással fonódik össze, nagy segítőként érkezik így a Nap, a Hold, a Mars és a Plútó most nekünk!

Hogy miben segítenek? Abban, hogy azzá váljunk, aki valóban vagyunk, hogy teljes és önazonos módon éljük az életünket, hogy ne szerepeket játsszunk, hanem azt működtessük, aki vagyunk, hogy képviseljük is azt, amit valójában akarunk! Erre inspirál, késztet most ez a fényszögkapcsolat, nem feltétlenül kellemesen, inkább erőt próbáló, serkentő módon, hogy megértsük: rendkívül fontos, hogy önvalónkat éljük és ne akarjunk mások lenni, megúszni a kihívásokat, kimenekülni a helyzetekből, megalázkodni, vagy megalázni, ne másokon gyakoroljunk erőt, hanem saját magunkon és legyen ez a bátorság ereje, amivel a szívünk szerinti igazat éljük!

A bolygók helyzete és üzenete sorban, ebben az erős kapcsolódásban: kos Nap a felfelé úszó hal csillagai alatt, mérleg Hold az Angyal csillagképben, rák Mars a Rák csillagkép befogadó ágánál, vízöntő Plútó a Bak csillagkép fejénél.

Vagyis: jelen van az ördögi körökből kiemelő erő! Mind a felfelé úszó, hazatérő hal csillagai alatt járó Nap, mind pedig a Zuhanó Herkules által! Jelen van a magasabb minőségbe való belső törekvésünk (Hold az Angyalban és Ökörhajcsár – mindkettő erős angyali minőség!). Jelen van az önazonosság, a belső otthonba érkezés ereje, a bátorság, a védelem ereje (duplán rák Mars) és jelen van a felszabadulást adó, mélységes erő, az erőink feletti hatalom gyakorlása általi szabadság (vízöntő Plútó).

Az erő és a hatalom működtetése most a legfontosabb kulcs a felemelkedéshez!!!

De – ezt ti, akik belső utat jártok, már tudjátok jól… – ez nem külső, kifelé irányuló erő, ez nem másokon való hatalom gyakorlása, ez nem mások uralása!!! Ez most arról szól, hogy ÖNMAGUNKAT EMBERELJÜK MEG, A BÁTORSÁGUNKKAL FELVÉRTEZVE, MINDEN HÉTKÖZNAPI HELYZETBEN KIÁLLUNK MAGUNKÉRT ÉS AZÉRT, AMIT VALÓJÁBAN ÉRZÜNK, MEGVÉDJÜK MAGUNKAT, HA KELL, KÉPVISELJÜK MAGUNKAT, HA KELL ÉS MÁR NEM AKARUNK MEGFELELNI SENKINEK, NEM AKARUNK MEGHUNYÁSZKODNI, ÁLDOZATKÉNT MŰKÖDNI, HANEM ÉLJÜK ÉS KÉPVISELJÜK A SAJÁT IGAZSÁGUNKAT, A SZÍVÜNK IGAZÁT, AZ AKARATUNKAT!

Amikor megnyilvánítjuk az igazi lelki akaratunkat, amikor képesek vagyunk megvédeni magunkat a másoktól érkező erőltetéstől, elvárástól, leuralástól, stb., akkor ez az erő mélységesen felszabadít! Nem kell megfelelnünk senkinek. Nem arról kellene, hogy szóljon az életünk! Hanem éppen arról, hogy azt, ami valójában vagyunk, teljes egészében éljük. De ez nem megy addig, amíg – akár tudat alatt – anyunak, vagy apunak akarunk megfelelni, amíg kuncsorgunk a szeretetért, egy kis figyelemért, energiáért, amíg a sérüléseinkből reagálunk, amíg tekintélyszemélyeknek adjuk át az erőt és a hatalmat önmagunk felett, stb. Egy nagyon erős önállósodási folyamatban vagyunk most!

Nagyon mélyen érdemes elgondolkodni most azon, hogy minek és kinek ad energiát a gondolataival és az érzéseivel, mennyi életerőt, energiát emésztenek fel azok a gondolatok, amik nem önmagáról és a saját szívbéli céljai felé sodró örömről szólnak! A Kos ideje a tudatosság, ezt sokszor írtam már és annak az ideje is, hogy nyíltan, egyenesen képviseljük a valódi önmagunkat. Nem véletlen, hogy a Mérleg van szemben, ő a Kos társa, kiegészítője. Hiszen a kapcsolataink tükrében láthatunk csak rá tisztán önmagunkra, a kapcsolataink hozzák el a triggereinket, a kapcsolataink általi megedződés kell ahhoz is, hogy merjük nyíltan felvállalni saját fényünket, egyediségünket!!!

Ez a telihold senkit nem emel ki.

De erőt ad ahhoz, hogy aki beleáll az erejébe, az kiemelje saját magát és még önazonosabb életet éljen!

Zentai Anna