Szegezd a tekinteted a Szeretetre és ne engedj belőle! – 2023. március 22.
Szegezd a tekinteted a Szeretetre és ne engedj belőle!!!
…. ezt is üzeni a 21-i újhold és a 22-i nap is. A Kos minőség tudatosságot jelöl, mégpedig olyan tudatosságot, amelyhez ebből a hozzáállásból meríthetünk erőt! Ahogyan a Kos csillagkép a Tejútra, az Istenek Útjára néz, vagyis a SZERETETRE figyel, úgy a Kos jel is tovább viszi ezt a lehetőséget a lélek szintjén!
Március 22-én a Nap, a Hold, a Merkúr és a Jupiter is a Kos jelében járnak és együtt üzenik, hogy a most adódó helyzetekben abból vizsgázunk, hogy mennyire tartjuk fókuszunkat a szereteten, hogy ennek jegyében nyilvánulunk-e meg (önmagunk és mások felé egyaránt) és képesek vagyunk-e legyőzni önmagunkat, ha szükséges? Ha győzelmet aratunk az esetleges lehúzó erők, gondolatok felett, ha tudunk áldozatot hozni, akkor ennek áldás lesz a jutalma! A szerdai nap kifejezetten kedves az érzések nyílt, egyenes kimutatásának, szeretettel és jósággal, őszinte szívvel és bátorsággal. Ez már álmaink során is megmutatkozik, az este folyamán pedig kiáradnak az érzelmek, az érzések.
Ideje van új dolgok elindításának, akár olyanoknak is, amelyek a múltból nyúlnak vissza. Éppen ezért, most éreztem idejét én magam is, hogy a régen már megszokott napi előrejelzéseket, amelyeket én is hiányoltam az utóbbi években és szívesen újra kezdtem volna írni – most hát újrakezdjem. Még nem tudom, hogyan fog működni ez a jövőben, mert rendkívül elfoglalt vagyok, sok változtatást és szabályt kellett lefektetnem ahhoz, hogy az életem megfelelően működjön most, a sok különböző tevékenység mellett. De elkezdtem és elszánt vagyok, terveim vannak, céljaim, elképzeléseim… mostantól anyagba öntődnek szépen, sorban! 🙂
Zentai Anna