Pozitív megerősítések a jelenlegi csillagállásokhoz

Nemrégiben új meditációt kezdtem el alkalmazni a tapolcai meditációs esteken és az egyéni kezeléseknél is, amelynek szinte magától adódóan Mágikus Kör Meditáció lett a neve. Ennek a gyakorlatnak ugyanis az a lényege, hogy a révülés legmélyebb pontján végigvesszük az összes bolygó, azaz a 10 ősprincípium kozmikus üzeneteit, amelyek éppen abban az időpillanatban a térben rezegnek és ezeket tudatosítjuk, beintegráljuk. Így megyünk végig a Napút teljes körén. Ez a gyakorlat másodperc pontossággal van az adott időpillanathoz igazítva (igazi csillagmeditáció!), ám egy része alkalmazható ezen az időn kívül is. A legutóbbi est után világossá vált, hogy ezeket a bolygóüzeneteket érdemes lenne szélesebb körben is megosztani, mint pozitív megerősítéseket, bolygómantrákat, így most a jelenlegi állás üzeneteit adom közre. Nem kell mást tenni, csak ráhangolódni arra az érzetre, amit ezek a mondatok felidéznek bennünk. (Ha az önreflexió során észrevesszük, hogy negatív gondolatok, kétségek jönnek elő, akkor ne tulajdonítsunk ennek semmilyen jelentőséget – esetleg kapjuk el őket és legközelebb dolgozzunk rájuk egy-egy oldásban, vagy egyszerűen mondjunk nemet rájuk tudatosan – ez teljesen normális reakció, az egó tiltakozik. Legyen inkább az a szándék és akarat, hogy a mondatok, megerősítések általi új, magasabb és könnyebb rezgésű állapotot kezdjük megízlelni és megtartani, felerősíteni!)

<3

Nyitott vagyok.

Szabad vagyok.

Ami eddig kötött, most szabadon enged. Bizalmam erősödik. A könnyedség mutat új utat nekem.

Sorsformáló erőimet már látom – így veszem át az irányítást utam alakítása felett. Igaz akaratomnak hangot adok. Önmagamat nyíltan képviselem. Merek hangot adni valódi gondolataimnak.

Lelkem finomságát megengedem. Szívem igazságát lelkemben érzem. Szavaim finomak és tapintatosak. Befogadom és élem a szépséget. Szavaimmal és tetteimmel harmóniát teremtek.

Angyalok segítő serege vesz körül.

Középpontom a Fény – központi helyemet elfoglalom. Irányítói szerepembe helyezkedem. Engedem, hogy ragyogjon a fényem. Szívemből alkotok.

Merem élni a szenvedélyeimet.

Bármire képes vagyok, hogy a fényt anyagba ültessem! Képes vagyok mindent megváltoztatni és átírni! Képes vagyok minden követ megmozgatni!

Szabadon meghúzhatom a határaimat. Szabadon döntök. Szabadon választok. A könnyedség mutatja utamat.

Merem megélni valódi érzelmeimet. Merem mutatni valódi érzelmeimet.

Megérzéseim vezettetésében megbízom. Pozitív, felemelő érzéseim az irányadóak.

Bölcsességem erőt ad. Hitem ereje új úton indít el…

<3

Zentai Anna

Kép: Pinterest