Önazonosságot erősítő, kapcsolatokat emelő újhold – 2022. szeptember 25. vasárnap
Vasárnap, kicsivel éjfél előtt teljesedik ki az újhold, a Nap és a Hold együttállása, így a hónap legsötétebb éjszakája jön el, amikor nem a szemmel látható számít, hanem az, amit a lélek már tud!
Ez az újhold – ami egyben a lélek számára új kört nyit meg – a IV. életházban áll fel, a Mérleg jelében, a Szűz csillagkép alatt, szemben a Jupiterrel, trigonban a Plútóval és kvintilben az Aszcendenssel. Mit is jelent ez az égi kép?
A IV. életház az egész életünk, személyiségünk stabil alapjait mutatja, egyben a múltat, gyökereket is. Ő a belső otthon területe, más szóval az az állapot, amikor hazatalálva önmagunkban, erős, magabiztos, stabil, nyugodt érzésekkel, önmagunkat tudjuk adni az élet minden területén. Egyszerűsítve maga az önazonosság! Az újhold most rendkívüli módon kedvez annak, hogy megtaláljuk magunkban ezt az önazonosságot, mégpedig úgy, hogy tisztán rálátunk valamire a múltunkban. Lehet ez egy helyzet gyökere, eredete, vagy családi-anyai működés, hozott dolog is. Ez pedig rávilágít életünk igazságaira, felismerhetjük az összefüggéseket, ami már előre visz bennünket. Megérezhetjük, mit is akarunk valójában, tisztulhat az önképünk, támogatva van az önérvényesítésünk. Kiemelt szerepet kapnak most a párkapcsolati működések és a társunkkal való viszony minőségi megemelése. Az által, amire önmagunkkal kapcsolatban rájövünk – akár a társ által, akár magunktól – teljesen megérthetjük kapcsolatrendszerünket, viszonyainkat és ez gyökeres változásokat, szintemelkedést hozhat a kapcsolatokban.
Mivel az új idő kezdetének képletében a küldetés irányát az uralmi helyzetben álló Neptunusz jelöli ki, így most rendkívül fontossá és sarkalatossá válik, hogy engedjük felszínre az érzelmeinket, érzéseinket! Legyen az akármilyen érzés, fájdalom, gyengédség, valódi és mély érzelem… engedjük áramlani, megmutatkozni, felszínre törni! Segíthetnek ebben azok a helyzetek, amelyek a múltból visszatérve ismétlődnek. Engedjünk ezeknek az ismétlődéseknek és ne titkoljuk el, sem önagunk, sem mások elől a valódi érzéseinket, mert ez hoz megoldást, ez segít most igazán előre!
A most induló időnek célja, hogy valami lezáruljon és új út induljon el, a múlt visszatérő helyzetei és lehetőségei által. Hagyjuk magunk mögött a rossz érzéseket és gondolatokat, az áldozati szerepeket, engedjük lelkünk vezettetését, nyissunk az újra, a könnyebbre, a boldogítóbb érzésekre!
Zentai Anna
Kép: Pinterest