Október – A nagy lépések hónapja
Ez a hónap nagy lépések megtételét, előrelépéseket, a jövő alakulását, fontos beszélgetéseket hozhat és mélyreható átalakulásokat is. A hétköznapi életünkben előtérbe kerülnek a párkapcsolatok és az emberi kapcsolatokról alkotott mintáink, ezek minőségi átalakítására is nyílik lehetőség. Az isteni önvaló most az egység megteremtésének útját járja, kilépve a rég ismételt ördögi körökből, 22-23 környékén egy nagy számvetéssel fog új sorsciklust kezdeni, az elérendő célok hajtóerejével indul és halad majd tovább az új minőségbe.
A hónap kiemelt időszakai:
Október 2. – A bennünk élő ősbizalom regenerálódása. Ideje erősíteni a bizalmat, önbizalmat, örömökre való készséget és most érthetjük meg kapcsolódásaink láthatatlan működési elveit. A szenvedélyesség mutatja az utat a valódi vágyak felé.6-án újhold lesz, amely a Szűz csillagkép Fény felé lépő lábánál ragyog fel, együttállásba kerülve a Marssal és a hozzá visszatérő Merkúrral. A belső Fény keresésének útján nagy lépések és új kezdet ideje ez. A lelkünk hívása szerint induljunk el, figyelve azt, hogy mi ad erőt, mi hajt igazán, szívből, tovább! 7-én is egyre erőteljesebben érezzük már, de igazán
8-án érdemes megfigyelni álmainkat, mert ezeken át érzékelhető igazán a Nap és a Mars együttállásának személyes üzenete (minden álomszimbólum a saját egy-egy aspektusunk megjelenése, önmagunkról kapunk tájékoztatást az álmaink által!). A rálátást, a cselekvést és az életünk irányítását jelképezi a Nap, ehhez ad tetterőt, akaratot és egyenességet a Mars. Kettejük egyesülése az akarat azonnali megcselekvése, az életerő fokozottsága, a vitalitás, az erőteljes, bátor lépés megtétele is lehet; de lehet akár tiszta rálátás olyan férfi(as) mintákra, működésekre, amelyeket kapcsolatainkban működtetünk és e rálátás által még teljesebben élhetjük meg ezeket. Ez az együttállás most erősen szól az önmegvalósításról, érvényesülésről is, az önszeretet és önerő befogadásáról és megerősítéséről. Mélyen bennünk, eddigi gondolkodásunkhoz, működésünkhöz képest nagy korszakváltás zajlik most!
Október 8 és 15 között a Vénusz elhalad a Skorpió csillagkép ollójánál, így igen jelentős napok várnak ránk párkapcsolati és művészi téren! Ekkor van ideje elengedni, leválasztani magunkról mindazon minőségeket, hozzánk már méltatlan, vagy nem boldogító dolgokat, gondolatokat és működéseket, amelyekkel eddig a kiteljesedésünket, fejlődésünket, a pozitív változásokat és örömöket blokkoltuk (főként kapcsolatokban és nőiségben).9-én jön ideje annak, hogy rálátó, tiszta megértéssel és akár világos, egyértelmű beszélgetéssel helyrehozzuk és beindítsuk, vagy kiteljesítsük kapcsolatainkat. Most van ideje őszintén kimondani, megbeszélni fontos dolgokat, főként a társunkkal, illetve általában véve a külvilággal, nyilvánossággal is. A nyílt, egyenes kommunikáció van támogatva egész hónapban!
13-án a fizikai síkon is megtapasztalhatjuk, milyen kapcsolódásokat, illetve ezeknek milyen minőségeit engedjük élni, létezni életünkben. Most eldőlhet, mi, vagy ki jelent értéket a számunkra. A megengedés, a jelenlét és a szentség fontos fogalmak!
15-16-án a legmélyebb, legtisztább, legerőteljesebb, legigazabb szerelem és szeretet napjait éljük!
17-én annak jön ideje, hogy saját erőnkből mélyreható, gyökeres változást, megújulást hajtsunk végre. Azok, akik már régóta tervezték a változtatást, vagy határozottan érzik, hogy itt az ideje magasabb szintre lépni, most megkapják a végső lendületet, egyúttal a sorsalakító erőket is! Ideje, hogy visszavegyük saját kezünkben életünk irányítását, ha bárkinek is átadtuk volna és szívünk szerint fordítsunk életünk hajójának kormánykerekén! A Nap és a Plútó által megnyíló fénykapu ebben segít, egyúttal rálátást is biztosít adott élethelyzetünkre. Párkapcsolati korszakváltás ideje is ez.
18-19-én (főként 19. hajnali álmaink idején) a Mars és a Jupiter együtt adja az inspiráció emelő erejét, tüzét, hogy egy új, tisztább, szabadabb, könnyebb életet élhessünk. Figyeljük lelkünket, gondolatainkat, kövessük a jó és erőt adó érzéseket! Tisztul a múlt, letehetjük a rég cipelt terheket.
20-án telihold jön, amely egyszerre összegző és korszakindító! Angyali segítő erőkkel fűszerezve, a lelkünk teljességére hoz rálátást.
22-én tetőzik egy nagy és mély átalakító folyamat, amely teljes szellemi átalakulást, megújulást és szintlépést kíván tőlünk! Ennek hatókörébe már október 11-12 körül belépünk és ez az erő idáig egyre csak fokozódik, majd itt éri el csúcspontját, itt van ideje a mély és radikális szellemi szintemelkedésnek! Ez most főként párkapcsolati – kapcsolati nézeteinket, mintáinkat, működéseinket és társas viszonyokban való működésünket érinti, de egyúttal azt is mutatják már a mindennapi megéléseink, hogy mennyire fontos használnunk mindazt a tudást, amelyet ezidáig megszereztünk! Lassú, de biztos átalakulásban vagyunk és ez regenerálja kapcsolódásainkat is. Mindez nem gyakorlati folyamat, hanem szellemi fejlődés, amelynek kapcsolataink csupán a tükröződései és minden, ami ott történik, már csak ennek az eredménye! Legyünk biztosak abban, amit érzünk, legyünk megengedésben és engedjük be azokat a gondolatokat, lehetőségeket és minőségeket, amelyek még az általunk elképzeltnél is jobbak!
26-27-én kisebb erőpróbák érik lelkünket, amelyeknek lényege, hogy abból vizsgáztasson, mennyire vagyunk önazonosak, mennyire bízunk érzéseinkben, mennyire merjük követni a szívünk valódi (!) hívásait. Ideje elhagyni függéseket és lehúzó gondolatokat, szenvedésprogramokból az örömbe lépni. A múlt még megéletlen, kidolgozatlan minőségei köszönnek most vissza. Kapcsolatok és női minták gyógyulása zajlik.
28-án estére már a múlt tisztázása által fejlődhetnek, gyarapodhatnak, harmonizálódhatnak kapcsolataink. Az örömre, a bőségre, a nyitottságra, az újra érdemes fogékonynak lenni.
30-án ráláthatunk arra, mivel, hogyan álltuk eddig útját önnön kiteljesedésünknek. A magasabb, égi erőkre való hagyatkozás, a megengedés, a jelenlét és az alázat most segítségünkre lehet. Vizsgázunk abból, hogy vagyunk-e elég felelősségteljesek beleállni életünk tudatos irányításába, dolgozni önmagunkon és valódi, szívbéli céljainkon, vállaljuk-e az ezzel járó (ön)munkát? Nem érdemes a sorsra kenni a dolgokat – megoldás van, létezik, mégpedig bennünk!
A Fény megtalálásának, a megérkezésnek az időszakai: október 1, 6, 17, 21.
Zentai Anna – asztrozófus
Az írásokkal kapcsolatban bármely felmerülő kérdésre privát úton, e-mailben tudunk válaszolni.
Fénykép: Fraller Benedek