Munka vs. hívatás?
Munka vs. Hívatás ???
Van egy olyan életterület, amelyről még nem sokat írtam, ahhoz képest, hogy ez is egy vesszőparipám a kevesek közül. Pedig ez is sarkalatos és nagyon sok ide vonatkozó kérdést kapok. Vegyük most sorra a „mikor lesz munkám”, „hogyan-miből fogok megélni” kérdéseket!
Amikor ezt a kérdést valaki felteszi nekem, akkor a legelső lépés, hogy tisztázzunk egy lényegi dolgot: a munka és a hívatás két teljesen különböző dolog! Na és, mik is ezek?
Minden egyes ember születik valamire. Igen, te is. Neked is megvan az a konkrét tevékenység, ami a te elhívatásod, amivel dolgod van. Amit szívesen csinálnál akkor is, ha egy fillért sem kapnál érte. Lehet akár több ilyen tevékenység is, de egy biztosan van.
Mielőtt megszületünk, már kiválasztjuk a hívatásunkat. A születéssel azonban a legtöbb, erre az életünkre tervezett dolog a tudatból kitörlődik, elfelejtődik, viszont bekódolódik a szívbe. Az érzéseink azok, amik megmutatják, mivel is van konkrét dolgunk. Eredendően minden egyes ember tudja, hol a helye a világban, ha a hívatásról van szó. Ám attól kezdve, hogy megszületünk és emberként fejlődni kezdünk, a külső hatások által egyre több dolog rakódik ránk – mások véleménye, hiedelmei, elvárásai, kívülről kapott gondolatok. Ezért az évek során gyakori, hogy elfelejtjük, mi is az igazi hívatásunk. A mai világ egy olyan tévképzetet ültet belénk, ami azt mondja: dolgozni kell a pénzért, a megélhetésért, különben végünk van és másra nincs lehetőség, csak arra, hogy valakinek-valaminek kiszolgáltatva legyünk, vagy kényszerítve vagyunk bizonyos munkákat végezni, mert ez „kell”. Meg, hogy „itthon nehéz a helyzet, külföldön jobban fizetnek, jobbak a körülmények, el kell innen menni”. Ne is foglalkozzunk tovább ezekkel a tévhitekkel, mert teljesen felesleges. Mindez úgy hazugság, ahogy van. A tömeg persze elhiszi, hiszen az átlagnál ezt a működést látja (az átlagnál, akik elhiszik és eszerint élnek…).
A tény az, hogy mindenkinek megvan a hívatása, mindenkinek eleve megvan a maga helye a Világban, amit csak el kell foglalni. Ilyen egyszerű? Igen, csak kell hozzá a tudat beérése is. Amikor már tudjuk, hogy ez így működik. Amíg kételyek vannak, nem vagyunk elég magabiztosak, persze, hogy inog a léc. A mai világ épp azért olyan problémás, mert arra játszik, hogy senki ne legyen a helyén (tessék észrevenni, hogy épp erre irányuló manipuláció folyik). Holott, a helyünk megvan, csak vállalni nem merjük (már aki).
Meg kell különböztetni többféle állapotot és érdemes élő példákat keresni ezekre az életünkből, hogy kívülről lássuk, saját szemünkkel, hogyan is működik mindez. Az első állapot, amikor illető már nincs tudatában annak, hogy mi a hívatása és keresi, de nem találja. Ilyen esetekben nem a keresésre érdemes törekedni, hanem arra, hogy ami nem mi magunk vagyunk, amiben nem vagyunk otthon, azt lehámozzuk magunkról. A végére mi marad? Csak a lényeg.
A másik állapot, amikor illető tudja, mi a dolga, de nem meri vállalni. Tudjuk, ugye, hogy épp arról szól az életünk, hogy a félelmeinkkel szembenézve kövessük a belső hangot? No comment.
A harmadik állapot, amikor tudatában vagyok annak, hogy mi a dolgom és csinálom is. Lehet erre is szép példákat találni, csak meg kell látni őket. Ha panaszkodással, hitetlenséggel lehúzzuk magunkat, hiába van az orrunk előtt, nem fogjuk meglátni. Ha szemet nyitunk, ott lesz.
Merengjünk tehát azon, hogy vajon nekünk mi a hívatásunk? Miben vagyunk otthon, miben érezzük teljesnek magunkat? Mi az, amit „szeretnénk” csinálni? De úgy igazán.
Meséltek néha arról, hogy hosszú ideje vagytok otthon, munka nélkül és várjátok, mikor jön az áldás. Érdekes… Ha az ember ugyanis tisztában van bizonyos dolgokkal, akkor nem siránkozik emiatt. Például azzal, hogy 1. ha tudom, hogy minden idő, amit élek, való valamire és épp otthon vagyok, nem dolgozok, akkor ne akarjak máshol dolgozni, amikor épp nem annak van ideje… mindig van nyitott ajtó, de ha a zárt ajtók miatt sajnálkozok, észre sem veszem a nyitott ajtót – vagyis, hogy van mit csinálnom, csak egész mást akarok csinálni 2. ha azt sem tudom, mit akarok, hiába várom az áldást – ha meg tudom fogalmazni konkrétan, akkor már van rá esélyem, hogy bevonzom 3. ha totál negatív vagyok, miért csodálkozom, hogy nem vonzom be? A jóslatok sem segítenek, ha én magam vagyok ellene valaminek és nem tartok önvizsgálatot 4. ha azt sem tudom, mire születtem, akkor mire is várok? Lehet, hogy az élet már nem a megélhetésért való munkát akarja adni, hanem a hívatásomban való helyet, csak még mindig a munka jár a fejemben.
Lényegi különbség: van tehát a hívatás, amire eleve születtem, van a helyem, amit csak el kell foglalnom, a szívem vágya, amit csak csinálnom kell. És van a munka (a szó mai hétköznapi értelmében vett munka), amit csak a megélhetésért csinálok és ezért ez mindenképp időhúzás, amíg rá nem jövök, mi az igazi hívatásom és el nem foglalom a helyem abban.
Én feltétlenül az alkotó munka híve vagyok (itt ebben a megfogalmazásban a munka már magasabb minőséget jelent). Mindannyian a kreatív, alkotó képességeink működtetésére, tehetségeink kibontakoztatására születtünk. Akkor mire várunk? Ezzel van dolgunk, no. Csodákat tudunk alkotni, ha merünk!
A hétvégén volt szerencsém újra végigülni egy asztrozófia-kurzus olyan napját, ahol ugyanez a téma merült fel, az Oroszlán csillagkép kapcsán. Tanítónk, Paksi Zoltán mesélt arról, hogy mindannyiunk életében és személyiségében ott van valahol az oroszláni minőség, ami a befelé való uralkodás ideje. Ebben a fázisban van lehetőségünk megtanulni uralni a zsigeri erőket (pl. hirtelen kitöréseink), ha pedig erre képesek vagyunk, akkor ezek átalakulnak kreatív, alkotó erővé! (Ezt az alkotó típusú energiát veszik el az önpusztító szerek is.) Az Oroszlán jegy ura a Nap, így ez a fázis az életünk napos oldala is és alkotásaink is a Fényt viszik tovább. Hiszen annak tudok legjobban örülni, amit alkottam és ha a bennem lévő Fényből olyan dolgokat teremtek, ami viszi tovább a Fényt és örömöt ad! Mindezért fontos tehát, hogy ha kiteljesedett életet akarunk élni ezen rövid utazás során, amit ezen adott inkarnációban töltünk, akkor az alkotás teret kapjon az életünkben.
Természetesen, lehet hosszú is az út. Én is annak érzem az enyémet, pedig mondhatnám akár szerencsésnek is magam – de azok a dolgok, amiken végigmentem, sokkal inkább bátor döntések és tettek voltak, mint szerencse. Az én alkotó erőim nagy részét a szövésben tudom megélni. Középiskolásként végeztem el a szakmát, majd kereskedelmi végzettséget is szereztem, hiszen „meg is kell élni valamiből” no és a nagy álom a saját üzlet volt, mindig is. Éveken át dolgoztam a kereskedelemben, sokféle munkaterületen kipróbáltam magam és soha nem maradtam meg sehol egy évnél tovább. Mindig éreztem, hogy nekem ez csak átmenet, nem ott van a helyem, mindig tudtam, mit akarok és igyekeztem is arra fordulni, amerre az álmaim voltak. Rengeteg időt töltöttem „munkanélküliként” (vicces minősítés), de ekkor sem unatkoztam, sőt! Amikor otthon voltam, mindig dolgoztam, szőttem és az asztrológiával foglalkoztam, miközben folyamatosan képeztem magam. Amikor nem volt munkahelyem, akkor igazán boldoggá és szabaddá tett, hogy azt csinálhatom, amit szeretek és soha nem álltam meg ebben. Amikor nem „kellett” mást csinálni, akkor csináltam azt, amit szerettem és megtaláltam a lehetőségeket, hogy ebből pénz is legyen. (Vagy a lehetőségek engem, hiszen az Univerzum megajándékoz az anyaggal, ha a szívem szerint élek és alkotok.) Aztán ez szépen kinőtte, kiforrta, beérlelte önmagát. Ugye értitek, mire akarok kilyukadni?
Nincs olyan, hogy otthon ülsz és nincs munkád, nincs semmi dolgod. A dolgod már rég megvan.
Csináld!
„Aki alkotó munkát végez, soha nem lesz depressziós!”
(Paksi Zoltán)
Zentai Anna