Mit vállalnak be a győztesek?
Mit vállalnak be a győztesek?
Vajon mi a különbség azon két ember között, aki ‘mer’ és aki ‘nem mer’? Vajon mitől lesz valaki győztes és miért marad a másik a vesztes oldalon? Vajon mit vállalnak be a győztesek azért, hogy sikerüljön az, ami a másiknak nem?
Lelki szemeim előtt látok egy képet, mint egy filmrészletet: erős, keménynek tűnő, nagy darab férfi, csillogó szemekkel, mögötte lángoló tűz, a tekintetében végtelen elszántság, céltudat, csak tör előre, megy tovább, nem adja fel, megcsinálja! Mindegy már, mennyit sérült, mindegy már minden, tudja a dolgát és nem enged, tenni kell!
Talán ezt vállalja: a sérülékenységet! Annak tudatával megy bele a viharba, a küzdelembe, hogy sérülhet, bele is halhat, hogy nem sikerülhet, hogy fájhat, hogy eleshet, elbukhat, veszíthet is. Mégis belemegy. Mégis végigcsinálja.
A harchoz, a konfliktus kiállásához erő kell. A fájdalmak meg elgyengítenek. De ha nem fogadjuk el a gyengeséget, azt, hogy fájhatunk is, hogy sérülhetünk a küzdelemben, akkor neki sem megyünk a feladatnak. Maradunk a védőbástyáink mögött. Burokban. Védetten. Nem merni sérülni, vagyis nem merni küzdeni sem. Egy tökéletesen biztonságos, védett állapotban. Szinte halottan.
A komfortzónában. Mert hát sérülhetünk. Pedig az élet akkor indul el, ha kilépünk a védettségből és elhagyjuk azt a zónát… Sérülhetünk – mégis odaállunk, belemegyünk, megcsináljuk, lejátsszuk!
Aki fél, azért marad a komfortzónában, mert nem mer sérülékennyé válni.
Vagyis győztesek csak úgy lehetünk, ha elhagyjuk a biztosat, a kényelmeset, a megszokottat, a védettséget. Akkor győzhetünk.
A saját félelmeink felett…