Mit üzennek a csillagok a hétvégére? – 2025. június 14. szombat – 15. vasárnap

Igazán különleges és nagy erőket mozgató hétvégére számíthatunk, több, már előre látott folyamat tetőzése zajlik.

Ha most körülnézek a környezetemben, de akár a saját életemben is, akkor egyvalami biztosan feltűnik: mindenki valamilyen új dolog elindításában van, változásban, átalakulásban, új irány rajzolódott ki az elmúlt időszakban és ezt az újat már el is kezdtük felépíteni, megvalósítani. Ám ez az új – ami rengeteg lelkesedést, inspirációt, motivációt és örömöt ad a léleknek, hiszen már látjuk, hogy milyen jó lesz! – mégis nagyon lassan halad, lassan, lépésről lépésre épül fel és indul el.

Az idei évben nagyon lassan kelnek ki az elvetett magok. Szó szerint is, hiszen azt látom, hogy az elültetett magocskáimból alig néhány bújt ki még a földből, illetve, akiknek már rég növekednie kellene, még csak most nyújtóznak és egészen kis csírák, kezdemények. Nagyon sokan mondják, írják ugyanezt, minden más tájegységről, helyről is. A Vegyszermentes kert fb csoportban külön posztban, rengetegen jelezték ugyanezt. Mindez nem véletlen. Tavaly a Bikában együttálló Jupiter-Uránusz által a Természet ontotta ránk bőségét, idén pedig a Kos jegyében (magszórás, vetés, hajtás, csírázás, új kezdetek) együttálló Szaturnusz-Neptunusz azt az időt mutatja, amikor az új minőségek lassan, lépésről lépésre indulnak be, hajtanak ki. A Természet milyen csodálatosan tudja ezt! Teljesen együtt mozog az Éggel!

Így indulgatunk most mi is. Az új tervek már elültetődtek, áldást kaptak – a szaturnuszi erők adják az áldást mindarra, ami a Fényt képviseli! De ez éppen ezért lassan bontakozik ki, hiszen a Fény anyagba ültetése egy lassú folyamat – ám annál biztosabb!

Szombaton a Vénusz bolygó együttáll a Kos csillagkép legfényesebb csillagával, a Hamal csillaggal, ez is erősíti, hogy meg tudjuk látni a jövőnkben azt, ami valóban termékeny lesz, illetve, hogy a mostani teremtéseinkből mi fog létrejönni! Most előre nézünk, felfelé, érdemes ezt tudatosan tenni és kitűzni azokat az elérendő célokat, minőségeket, amelyek szerint élni akarjuk az életünket! Ugyanakkor a Kos feje a szellemi önlegyőzés erejét is adja. Ha vannak még lehúzó gondolataink – nem baj, ha vannak, ez is emberi dolog 🙂 – akkor úrrá tudunk lenni ezeken. Fontos is ez, hiszen a gondolat a teremtő energia! Amire helyezzük a figyelmünket, amire gondolunk, az ölt testet hamarosan!

Vasárnap a Jupiter és a Szaturnusz kvadrát fényszöge pontosodik be. Minden, amit most elindítunk, valóban terem és teremt! Az alkotás nagy lehetősége van ebben a fényszögkapcsolatban! Ne arra fókuszáljunk, hogy mit nem lehet, hanem arra, hogy mit lehet és mit akarunk egyáltalán a szívünkből és azt hogyan tudjuk megvalósítani! Hogy hogyan lehetséges azt, amit megálmodtunk!

A tápláló, gondoskodó és érzelemmel teli oldalunk most kiáradó, mellette a lassú elindulást, az önfegyelmet, határozottságot, kitartást, türelmet és koncentrációt megjelenítő oldalunk ugyanúgy jelen van és e kettő együtt vezet most érdemi megvalósulásokhoz.

Ebbe az időminőségbe kapcsolódik be a Mars-Uránusz kvadrát is, amely egy erőteljes tisztító-tudattágító lehetőség! Új kezdet, nyitás az újra és a másra, hirtelen érkező impulzusok által szabadulás a régi sémákból, az erőnk használatának másfajta módja, mint eddig. Most érdemes átgondolni, hogy milyen nézetekhez, véleményhez, gondolatokhoz és érzésekhez ragaszkodunk még? …és ideje ezektől megszabadulni.

15 és 19 a Jupiter kvadrátja a most fennálló, nagy együttállással, a Szaturnusszal (15), majd a Neptunnal (19). Az új minőség beindításának napjai ezek! Ez az új pedig már olyan valami lesz, amibe a lelkünket tesszük bele, ami az intuíciónk, az érzékenységünk, együttérzésünk és spirituális tudásunk egyértelmű és tiszta képviselője! Ez az, aminek most ideje van elindulni!

Nagyon sok helyen látom most ezt. Változás van nálam is, az asztrozófia háttérbe szorulása és a növényekkel való szent munka, a medicinák készítése került előtérbe. A fiam most lett vállalkozó, végre kilép a világ elé famunkáival, de olyan módon, amiben tudatosan értéket kíván képviselni. Rengeteg, már bizonyos módon, vagy szerepben megismert ember, tanító, segítő és kézműves, alkotó vált most irányt a hívatásában. Egészen új és más dolgokkal kezdenek el foglalkozni. Sokan a kapcsolataikban is nagy váltást élnek meg, kilépnek abból, ami csupán elavult kapcsolati minták ismétlésére alapult, amely már nem a feltétlen szeretetben működött, vagy bántalmazó volt és nyitottá válnak, vagy már indulnak működőképes, szeretetteljes kapcsolatokban. Sokan vannak úgy, hogy egyszerűen már látják, tudják, hogy mit nem akarnak és mit igen – a megvalósítás útjára léptek már önmunkával, tudatos választásokkal.

A Nap most elhagyja a Bika csillagképet és Nimród csillagai között, a szakrális uralkodó csillagterében halad tovább. Lehetőségünk van önmagunk urává, életünk urává, sorsunk urává válni, legyőzni önmagunkat, visszahelyezni a Fényt oda, ami már megfakult! A Vénusz ugyanakkor a Cet csillagkép feje felett járva nagyon erős felismerésekről mesél arról, hogy valójában mi él, mi működik bennünk… Igazi ajándékok ezek a felismerések, amelyek által egészen más útra kanyarodhatunk!

Zentai Anna