Miért vagyok bajban?

Egyre inkább bajban vagyok mostanában. Egyre nagyobb fejtörést okoznak az írások. Egyre nagyobb kérdés: HOGYAN írjak ezentúl?

Régóta zajlik ez a folyamat, de úgy érzem, lassan fordulóponthoz kell, hogy érkezzen. Még kicsit dilemmázok, aztán majd kialakul… várom, hogy megjöjjön, megérkezzen. Mert a döntés meg tudna lenni. De nem én akarok dönteni. Inkább csak hagyom, hogy megérkezzen, rajtam keresztül.

Az a gond, hogy látok valamit. Valamit, ami mindannyiunkkal zajlik, ami velem is lezajlott és ez meghatározza, hogyan közvetítek. Azt látom, hogy van egy fejlődési folyamat. Tudatosodás. Emelkedés. Gyógyulás. Változás. Emberileg. Ennek vannak adott szintjei. Amikor még nem vagyunk gyógyultak, amikor még nem érkeztünk meg önmagunkba, akkor tele vagyunk küzdelemmel és észre sem vesszük… Akkor ERŐT fejtünk ki. Erővel közlünk, írunk, kommunikálunk. Hajtogatjuk a saját igazunkat és bizonygatjuk azt, mert nem vagyunk elég biztosak önmagunkban. Küzdünk az igazságtalansággal, a világgal, a másik emberrel, segíteni akarunk, menteni akarunk, okítani akarunk, akarunk, akarunk, akarunk… és észre sem vesszük, mit csinálunk. Vagyis azt, hogy hogyan…

Nézd meg a bölcseket: csendesek, békések, mosolyognak. Nem erőltetnek és nem erőlködnek, nem fejtenek ki erőt. Az belül zajlik. Önmagukkal. Kifelé csak a szeretet megy… meg a humor! Mert aki rendben van és akinek gyógyult a lelke, az érti a tréfát és éli a humort, minden körülmények között is. Mert gyógyult a belső gyermeke és a gyermeki öröm és játékosság állandósult létállapotában él.

Ezt láttam meg, már jó ideje.

Hogy a küzdelem illúzió. A béke a valóság. Hogy a megérkezettség NYUGALOMMAL jár.

Nagyon sokan írnak. Nagyon sokan olvasnak. Asztrozófiai útmutatókat is. De valahogy azok az írások közkedveltebbek, amik megmondják a tutit, az „igazat”, amikben erőkifejtés, akarás, odamondás van… és azért, mert az emberekben van ugyanez. Mert az emberi lélek nem békés. Mert küzdelem van bennünk. Küzdünk a boldogságért, az igazunkért, az érvényesülésért, önmagunkért, szeretteinkért, stb. stb… Küzdünk – és arra vagyunk fogékonyabb, ami küzdelmes. Arra pedig nem, ami béke, ami megérkezettség. Mert még nem vagyunk ott…

Látom, hogy nagyon sokféleképpen lehet használni az asztrozófiát. Az emberi fejlődés minden szintjén lehet értelmezni és mindig meg fogjuk benn találni az igazat, az igazságot! De mégis…. Egy kedves kolléganőm mesélt arról nemrég egy csodás videóban, hogy az egész csillagosdi egy illúzió… Nem, szerintem nem az. Hanem az, AHOGYAN HASZNÁLJUK. Az… az…

Mindenki a saját szintjén tud értelmezni és felfogni. Így aztán utálkozhatunk azokra, akik „nincsenek még ott”, ha egyszer az emberiség nincs még ott és csak az ér el hozzá, ami az ő szintjén rezeg…

Már egy jó ideje olyan békét, olyan elfogadást élek magamban és annyira másképp látom az eget is, hogy ezért vagyok hát dilemmában. Tudnék írni, tudnék beszélni így is, úgy is… tudnék adni olyat, amire kapna az, aki éhes… De mi van, ha én már jóllaktam és végtelenül elégedetten tekintek mindenre?

Hát majd megérkezik. Egyelőre hagyom. Érezhető lesz azért a novemberi videón is – ami már elkészült és nemsokára kimegy -, hogy nagyon gondolkodom, mit hogyan fogalmazzak meg, húzom, rágom, tudom, vagy nem is tudom… De igyekszem. Majd beérik, lassan, ez is… Mindenesetre, ha úgy érzitek, valami nem elég… akkor ezért érezhetitek ezt. Különböző tudatszinteken más a valóságérzékelésünk… és ez zajlik. Másképp látom… nincs hiány… nincs determinálság… nincs küzdelem… Nem véletlenül beszélek annyit a JELENLÉTRŐL! Ez az, ahova érdemes megérkezni… A Vagyokba. Egyszerűen …és akkor minden bolygóenergia úgy nyilvánul meg, ahogyan az a legjobb. Nem kell belenyúlni. Engedni elég.

Zentai Anna

Fotó: Bokor Kriszta