Miért nem jön be a riogatás?

A mellékelt kép nagy kedvencem. Amúgy. Régóta.

Szóval, csak pár szó arról, hogy miért nem jön be a riogatás asztrós berkekben. Mert hogy, gyakorta lehet olvasni arról, hogy a Plútó, meg a Szaturnusz, meg a kvadrátok, meg az ilyen-olyan bolygóállások, jaj, de nehezek ám!!! Senkit nem kímélnek. Úgyhogy féljetek! Mert akármilyen ügyesek vagytok, ha jön egy ilyen, az biztosan megszívat! Na, akkor ezt most tisztázzuk…

Ez itt egy KŐ! Tessék tőle félni!! Bármikor megtörténhet, hogy rádeshet! A fejedre esik, aztán kész, vége! Fájni fog! Vigyázz! Ilyen kövek bármikor ott heverhetnek előtted az utcán, csak kimész sétálni és ott lesz! Ki sem kerülheted! Rágurulhat a lábadra is… jaj! Az nagyon fáj. Szóval VIGYÁZZ!! ..és holnap is ki fogsz menni az utcára… meg holnapután is… egyre nagyobb a veszély! Figyelj oda!!!

.

Ha ezeket a mondatokat olvasod, kedves útonjáró, gondolkodó emberi lény, akkor máris furcsán érezheted magad, meg persze sajnálhatod szegény követ, akit így valami nagyon veszélyes és félelmetes dolognak kiáltottunk ki, de mégis érzed, hogy szegényke nem tehet róla. De az is meglehet, hogy mindezt olvasva, máris arra figyelsz, hogy jön a veszély és ahol a figyelem, ott az energia és már teremted is… aztán dicsőítjük az asztrológust, meg a jóst, hogy ő megmondta és tényleg úgy lett… Ez is egy lehetőség, ez is egy nézőpont… Ezek így együtt, mind sugallják már, hogy miért nem kellene vészmadarak károgását beengedni a gondolataink terébe… De a lényeg még mindig nem itt van.

A lényeg valójában nagyon egyszerű és mindig ott volt előttünk, csak az emberiség most kezdi igazán megérteni, felfedezni azt, amiben működik. A lényeg csupán annyi, hogy NEM A BOLYGÓ, HANEM A TUDATALATTI TEREMTI A HELYZETET!

A bolygók, az égitestek ugyanazon teremtő erőknek a magasabb megnyilvánulásai, amelyek benned is megvannak, amiket te magad működtetsz. „Az asztrológia a királyok tudománya” – szól a régi tanítás és ez annyit jelent, hogy aki tudja, hogy nem külső erők uralkodnak felette, hanem ő maga uralja sorsát, életét, az nem adja ki a teremtéseiért, az élete alakulásáért a felelősséget rajta kívül álló erőknek. Ráfogni egy bolygóra, hogy miatta élünk meg nehéz élményeket, az nem más, mint menekülés, éretlenség és tudatlanság.

Az életünk alakulása, a kapcsolataink alakulása, az egész fizikai mátrixunk, terünk alakulása elsősorban a tudat alatt (és nem a tudatosan) működtetett erőink eredménye. Azért fogjuk a bolygókra a dolgokat, mert saját magunkat nem látjuk. Azt látjuk, hogy jön egy fényszög és látjuk, hogy sokszor milyen megéléseket hozott eddig. De azt nem, hogy ez csak egy olyan teremtő energia aktiválódása, ami a saját uralmunk, irányításunk alatt áll! Nem tudatosan teremtjük meg a következő csalódást, kényszerhelyzetet, a szűkséget, a hiányt, a veszteséget, a betegséget, stb… Nem direktben csináljuk. Magunk teremtjük, de nem tudatosan, hanem tudattalanul. Az égi jelképrendszer semmi mást nem mutat, mint azt, hogy mikor milyen teremtő erőket használunk fel a teremtéseinkhez! Aki pedig érti ezt, az tudja azt is, hogy VÁLTOZTATHAT. Mert minden belőle indul, amit megtapasztal és hozzá tér vissza.

Ha ez igazán tudatosodik valakiben, ha igazán mélyen megértésre kerül, akkor a legközelebbi „jön a Szaturnusz/Uránusz/Merkúr/Kisbéka stb., mindmeghalunk” stílusú félelemkeltésen már csak jót nevet, vagy még azt sem, mert a szája sem húzódik el már az ilyen zagyvaságok hallatán. Mert már nem rezeg rá. Tudja, látja, sőt, el is fogadja, hogy sokan még itt tartunk. Nem „ők”, hanem „mi”! Mert egyek vagyunk. De mivel magával már rendben van, így elfogadja ezt is és nincs benne harc, küzdelem, ellenállás. Nem baj, hogy a másik még így gondolja. Ezt is el lehet tudni fogadni. De felvenni, megérintődni már nem szükséges.

Mindenki azt tapasztalja, amiben mélyen hisz. Ez a tudatalatti hatalma. „Amit hiszel, az van.” – a másik kedvenc mondásom. Ha valaki nehézséget akar tapasztalni, akkor engedjük meg neki, hogy higgye azt, hogy valami nehéz. Neki még ebben tenni kell pár kört, hogy rájöjjön, hogy ez illúzió, amit önmagának teremt az ember.

Szóval, ha a tudatos ember a képletébe néz, akkor a hozzávalókat látja a recepthez és nem a készételt. Mert az bizony, még nincs készen… és pontosan tudja, hogy ő maga az, akinek a kezébe kell venni azt az erőt és dolgozni, élni, működni vele. Nincs semmi más, amitől félnie lehetne, csakis egyedül önmaga, mert önmagával találkozik minden esetben – ha meg már itt tartunk, minek félni?

„A szeretet valós, tehát természetszerűleg örök, és semmi sem pusztíthatja el.

Minden, ami nem szeretet, csupán illúzió. Ha ezt észben tartjuk, eláraszt bennünket a béke.

A csodák tanítása azt mondja, csak a szeretet valóságos:

„A szeretet ellentéte a félelem, de ami mindent magában foglal, annak nem lehet ellentéte.” Amikor a gondolkodásunkat szeretet hatja át, a szó szoros értelmében Isten társteremtői vagyunk. Amikor azonban hiányzik a szeretet a gondolkodásunkból, akkor – mivel csak a szeretet valódi – valójában nem is gondolkodunk. Hallucinálunk. És ez a világ: tömeges hallucináció, amelyben a félelem sokkal valóságosabbnak tűnik, mint a szeretet. A félelem illúzió. Minden őrületünk, paranoiánk, szorongásunk és traumánk csupán a képzeletünk szüleménye. Ez nem azt jelenti, hogy az emberi lények számára ezek a dolgok nem léteznek. Léteznek. De a félelmünk nem a végső valóságunk, és nem lép igaz valónk helyére. Valódi énünk, a szeretet, nem semmisül meg, csupán a háttérbe húzódik.”

Forrás: Marianne Williamson – Édesvíz kiadó

Zentai Anna

Kép: Pinterest