Mi az, ami ‘szent’?

A jelen kor hatalmas ugrást hozott a tudatszintben, a fejlődésünkben.
Nem véletlen, hogy mi, akik most élünk, rengeteg sok mindent tisztítunk ki, oldunk fel, elődeink, őseink számtalan generációjának élményeit, emlékeit, mintáit dolgozzuk fel, oldjuk és szabadítjuk ki. Nekünk már megvannak az eszközeink, a tudásunk, a rálátásunk, a módszereink mindehhez. A különbségek igen nagynak tűnhetnek most ember és ember között, egyik és másik gondolkodása, tudatossága között. Mégis, az átmenetet át kell élnünk és egymás folyamatait illendő elfogadnunk és tisztelnünk.
Nagyon gyakran hallom, hogy „a család szent” és hogy sokan vélekednek úgy, hogy a legfontosabb számukra a család. Ezek a kijelentések szépek és legtöbbször igazak, a gond csak az, hogy akik mondják, legtöbbször maguk sem tudják, hogy ez nem abban a formában igaz, ahogyan ők azt gondolják. Nem tudják tudatosan azt, hogy vannak bizonyos téves hitrendszereik, amelyeket az elődeiktől, szülőktől, nagyszülőktől, ősöktől hoztak és amelyek valójában nem működőképesek, nem a helyes irányba viszik az életüket. Gyakran a gyávaságot, önhazugságot is ezen szépen hangzó köntösök mögé rejtik, hiszen kitűnő kifogás lehet a család arra, hogy ne kelljen kilépni a komfortzónából és megoldani az életünket. Hogy miért, ez nagyon egyszerű. Ezek a kijelentések legtöbbször valamilyen áldozatprogramból erednek.
A család egy építmény, egy következmény, nem az alap. A család alapja egy párkapcsolat. A párkapcsolat alapja pedig egy ember és egy másik ember.
Tehát mindennek a gyökere: EGY EMBER. A párkapcsolatban is két ember kapcsolódik össze. Erre a kapcsolódásra épül fel aztán a család.
Az első tehát az egyén, a második lépés a kapcsolat és csak a harmadik a család. Így a család már következmény.
Minden építmény akkor működik jól és akkor stabil, amikor megfelelő alapokra épül. Ahhoz tehát, hogy a család valóban működjön, egy valóban működő párkapcsolat kell, ehhez viszont két valóban működő ember kell.
Igen, a család szent!
De csak akkor tud az lenni, ha a kapcsolat, amelyre épül, szent!
A kapcsolat pedig akkor tud ebben a minőségben létezni, ha a két ember, akik kapcsolódnak, jól működnek és ebben a szentségben kapcsolódnak.
Min múlik ez a minőség? Mit jelent a szentség? Érezhető, tudható, hogy a lélek békéjén, tisztaságán, szentségén, teljességén. A lelkünk az, ami választ, nem az elme, nem az agy. A lélek tudja, mi rezeg együtt vele és ehhez kell az elmét is hangolni. Így kerülnek egyensúlyba. Az utóbbi évszázadokban, bizony, nem ezt tanították nekünk és nem véletlenül.
Rendkívül fontos tehát, hogy rendben legyünk. Hogy visszataláljunk a lelkünkhöz és jóban legyünk magunkkal. Hogy dolgozzunk magunkon, hogy hűek legyünk ahhoz, akik valójában vagyunk. Hogy egyáltalán tudjuk azt, hogy kik is vagyunk! Ha az egyén rendben van, akkor tud kapcsolódni és akkor a kapcsolat is rendben van. Ekkor pedig együtt tudnak rendben lévő családot alkotni.
Fontos, hogy felismerjük ezt. Fontos mindazok számára, akik érintettek ebben.
Úgy gondolom, hogy ha van Isten – márpedig hitem szerint van – akkor az egy magasabbrendű valami, ami átszövi az egész világot, az univerzumot, mindent és mindenkit és a szívünkön keresztül szól hozzánk. Másképp hogyan tudna? Más lehetősége nincs is. Az viszont nagyon is megvan. Amit a lelkem mond, azt Ő mondja. Éppen ezért mindig igaz, tiszta és követendő.
A legfőbb dolgom tehát az, hogy a lelkemre hallgassak – mert ezzel hallgatok a bennem élő istenire. Ha pedig nem tántorítanak el külső, más zajok, ha élem azt, amit a lelkem súg – akkor rendben vagyok, helyemen vagyok, jól vagyok. Eddig, bizony, ez a tapasztalat.
❤

Zentai Anna
Kép1: Viktoria Haack