Mérlegen a jövő! – Hétvégi csillaghíradó – 2023. november 18. szombat – 19. vasárnap

A Nap és a Mars együttállása szombaton reggel teljesedik ki, ami a Fény erejének maximuma! Az együttállás a Mérleg csillagkép alatt, a jövő igazságainak megmérettetését jelképező csillagok fényénél látható.

A tiszta rálátás és a belső tűzként lendületet adó motiváció egyesül. Az által, hogy ráláthatunk dolgokra, rögtön érezhetjük is a tetterőt, az akaratot, hogy valamit változtassunk, elindítsunk, teremtsünk. Olyan dolgokat tudunk most elindítani és tenni, amik a biztonságot, a bizalmat szolgálják, illetve, amik a belső világunk, a lelkünk igazi értékességének jegyében történik!

A jövőt érintő ügyek vannak terítéken. Inspirációt kaphatunk arra, hogy valamit más, magasabb minőségben végezzünk, éljünk. Amit megtudunk, megismerünk, meglátunk, az most nagy erőt adhat a jövőhöz!

Akarat és cselekvés most egy! Amint érezzük a belső tüzet, máris meglépjük, megcselekedjük a célunk felé vivő tetteket. Az, amit a várhatóról megtudunk, most változtatásra késztet.

A Nap a feltétlen szeretet áradása is, a Mars adja most ehhez az erőt, a Skorpió jegyben állnak együtt, ő pedig a mély, igaz, szenvedélyes szerelem és szeretet erejét oltja kettejükbe. A szenvedély, a vágy kifejezésének, az eddig titkolt szeretetnek a nyílt közvetítése is időszerű – nem csak mások, hanem önmagunk felé is! Meglehet, hogy mostanában olyan erők törnek fel, amelyeket sokáig elnyomtunk, elrejtettünk önmagunk elől is. Ezekkel feltétlenól foglalkoznunk kell, hiszen elfojtva feszültségeket, egyéb kellemetlenségeket produkálnánk velük – de minek? Minden, ami van, arról most tudomást vehetünk és ez vonatkozik a saját belső ösztönvilágunkra is!

A fény erejével átalakítani – ennek van most ideje. Rálátással, világossággal, szeretettel, örömmel…

Mindehhez a Vénusz és a Szűz szívének, az Auva csillagnak az együttállása adja a további szeretet-erőt, a Hold pedig a Tejúton jár és onnan hozza le hétvégén a gyógyító, magas, égi erőket!

Zentai Anna

Kép: Pinterest