MÉLYSÉGEK EREJE! – Mars-Plútó kvadrát
Eget-földet megrengető erő van bennünk és ezt az erőt most érezhetjük igazán!
Önmagunk felemelésére, egy magasabb és tágabb dimenzió megnyitására, tudatosságunk emelésére, átminősülésre kapjuk ezt a kozmikus erőt, de hogy mit kezdünk vele, már rajtunk múlik… vajon élünk-e ezzel a lehetőséggel?
A Mars és a Plútó egymással nyíló fénykapuja 9-én hétfőn hajnali 3 órakor pontosodik be, így álmaink súgják meg lényegi üzenetét! De már most is érezzük, éljük. Minden olyan élményünk, amikor most igazán mélyen megérint valami és mélységes, zsigeri, ösztönből fakadó erőket hoz a felszínre – ez a találkozásunk saját marsikus-plutonikus erőinkkel.
Ha ez az erő az indulat, a düh, a harag, akkor ez nagyon mély, még fel nem dolgozott fájdalomból ered, ami arra vár, hogy feloldódjon! Ne menjünk el mellette! Végezhetünk szertartást, egy gyertya fénye mellett – ezeknek most különösen nagy ereje van – és megvizsgálva, hogy honnan ered bennünk ez a fájdalom, kinyilatkoztathatjuk, hogy visszaadjuk azt a Mindenségnek, az Egynek. Végezhetünk feloldó meditációt. Ha egyedül nem boldogulunk, kérhetünk segítséget. Már az is sokat jelenthet, ha nem megyünk el szó nélkül a minket mélyen megérintő helyzetek mellett, hanem leülünk valakivel, akiben megbízunk és őszintén mesélünk neki az élményeinkről, így felkutathatjuk, hogy mi rejlik a dühünk alatt, honnan fakad mindaz.
Az is lehet, hogy egyszerűen csak önmagunkkal küzdünk és tudatosan arra vesszük már az irányt, hogy gondolatainkat, ezzel rezgéseinket magasabb frekvenciák felé tereljük. Ehhez óriási erőt kapunk, hiszen a Mars az önlegyőzés, a felemelő erő is, a Plútó pedig ennek magasabb oktávja, ami már a teremtő erőink feletti teljes hatalom tudatosságát és annak élését jelenti! Ennek tudatosítása szintlépés lehet a belső folyamatokban!
Az is lehet, hogy hatalmas erőfeszítésekre vagyunk most képesek azokért a célokért, amelyek hajtanak, motiválnak bennünket és emberfeletti erőt vagyunk képesek beletenni a mindennapi munkánkba, vagy egy elképzelésbe, egy nemes tervbe, vagy szívügyeinkbe! Ez esetben már nem indulatot tapasztalunk, hanem olyan hajtóerőt, olyan motivációt, ami fáradhatatlanná és ellenállóvá tesz, amit a nemes cél tudata könnyedén mozgat és lelkesedés, bizalom hatja át e napokat!
Érdemes tehát ezt az erőt abba fektetni, hogy megtaláljuk az igazi, szív szerinti akaratunkat és ennek adjunk teljes elkötelezettséggel, céltudatossággal nagy erőt, ezért tegyünk, dolgozzunk!
A háttérben angyali erők segítenek (Mars az Angyali Szűz csillagai alatt) és égi üzenetek, sugallatok mutatják az utat (Plútó a Sas csillagkép alatt).
Most van az a pillanat, amikor egyértelműen és határozottan – a szó legjobb értelmében kegyetlenül – oda fordíthatjuk szellemi erőinket, ahova érezzük, hogy igazán érdemes és ami felemelő, erőt adó a számunkra!
Zentai Anna
Kép: issuue.com