Mélybe hatoló Fény – Hétvégi csillagüzenetek – 2025. július 25. péntek – 26. szombat – 27. vasárnap

2025. július 25. – 26. – 27.

 

Pénteken pontosodik be fényt adó csillagunk, a Nap, valamint a tudatalatti mélységeit jelképező Plútó szembenállása. Összefogásuk most két, egymással kiegészülni, egyesülni vágyó erőt jelenít meg. Szeretet és hatalom, cselekvés és gyógyulás, életerő és átalakulás kíván most eggyé válni egymással!

A világosság most a legmélyebb szintekre is behatol, lehetőségünk van, bármilyen helyzet vagy impulzus által belelátni saját mélységeinkbe. Az egyik oldalon a feltétlen szeretet – a másikon a mélységes felszabadulás van jelen. Változhatunk és fejlődhetünk abban is, hogy magunk alakítsuk önállóan a sorsunkat és abban is, hogy hogyan tegyük ezt.

A Rák megnyíló ágánál ragyogó Nap most azt a kérdéskört erősíti, hogy mi az, amire megnyílunk és mire nem. Hogy befogadjuk-e azt, ami fény, öröm és szeretet? Hogy mi az, amit beengedünk szívünk, lelkünk, szellemünk vagy életünk terébe? A döntést mindenkinek magának kell meghoznia, olykor egyetlen pillanat alatt és a cselekvés is saját akaratunk által működik.

Szintén e napon áll együtt a Jupiter az Ikrek csillagképben a Mebsuta csillaggal (Castor oldalán, tehát a halandóságot, múlandóságot jeleníti meg, az oroszlán kinyújtott mancsaként is értelmezték a régiségben). Hogy hogyan kezeljük a különbözőségeket, ki felé hogyan nyilvánulunk meg, ez is fontos kérdés lehet most.

Pénteken még a Rák csillagképben, de az Oroszlán jegyben jár a Hold, érzelemvilágunk így tüzes, intenzív, ösztöneink uralása fontos. Szombaton is az Oroszlán jegyben jár a Hold, de már az Oroszlán csillagkép alatt – ez a múltból való tanulás ideje! Önmagunkkal szembenézni most igazán jelentős élmény!

Szombaton késő estére lesz egzakt egy Hold-Uránusz kvadrát, ami egyszerre kíván tőlünk intuitív, kissé visszafogott, finom érzelmeket, szinte angyalian tiszta lelkiséget és vele együtt mégis könnyed és játékos szellemet, kis őrültséget is. Felszabadítani kívánja érzéseinket, ezért rámutathat függőségeinkre – a cél, hogy ne ragaszkodás, hanem bizalom és könnyed, szabad kapcsolódás legyen tágabb lehetőségekre lássunk rá, szabadon éljük meg érzelmeinket!

Vasárnap már a Szűz jegyében jár a Hold, lelki rendrakás és akár a magunk körüli rend igénye is jelentkezhet. A Nap ekkor áll együtt az Altarf csillaggal, a Rák csillagkép tekintetével! Most válik ismét kiemelten fontossá, hogy mire figyelünk, mire gondolunk, hova fordítjuk a tekintetünket, hiszen ezt engedjük magunkba, ezt éltetjük és gyarapítjuk ezután! Visszatekinthetünk most a múltba is, nosztalgiázhatunk, emlékezhetünk és tanulhatunk mindebből valami fontosat… leginkább azt, hogy mi is jelenti számunkra az igazi belső otthonteremtést.

Ui.: A Kapolcsi Szörpöldében a legfinomabb minden szörp is, a Manóudvarban megtaláljátok őket, ásványt és ásványékszert pedig Henitől vegyetek, a Kari Kerengője udvarban! 🙂

Zentai Anna

Fényképen egy kapolcsi patakparti életkép…