Istenhit és asztrológia – tegyük rendbe!
Istenhit és asztrológia – tegyük rendbe!
Amikor elindultam az asztrológiai tanulmányaimban, az első években egyre fokozódó kérdésként feszült bennem: hogyan lehet az, hogy régen a vallásnak szerves része volt a csillaghit, hogy a templomok mozaikjain, freskóin ott található a zodiákus, a csillagok és a csillagképek, hogy régen kifejezetten az egyház főbb emberei végezhették a csillagfejtést és hogyan lehet az, hogy most éppen az egyház utasitja el az asztrológiát?
Nincs itt valami nagy gubanc, kérem szépen? Mintha konkrétan lenne egy határozott törés a történelemben, a régmúlt csillagokkal egybefűzött istenhite és a mai kor vallásossága között!
Ez a meglátásom pedig be is igazolódott, amikor találkoztam az asztrozófiával.
Ekkor tárult fel előttem, hogy mi is történt valójában és hogyan alakították a világi hatalmi erők a hitrendszereinket és nézeteinket.
Tudom, hogy sokaknak ismerős az a tény, hogy több lépcsőben, több zsinaton (pl. niceai) kivettek részeket a szentírásból, kitörölték a reinkarnáció addig tudott tanát és megváltoztattak tanításokat. Ám az asztrológia tanát egy az egyben írták át, nagyon is tudatosan.
Sokan azt hiszik, hogy az asztrológia ie. 500 környékén született, Babilonból származó tudomány. Nos, ez nem igaz. Ami ott történt, az nem valaminek a kezdete, hanem a meghamisítása és megtörése volt.
Az ember ugyanis évezredek óta vizsgálja a csillagos eget és sok időn át élt és virágzott már ekkor a csillagbölcselet tudománya! Nem csak az adott kor bölcsei, de az egyszerű emberek is foglalkoztak vele (lásd a néphagyományainkat, a Magyar Pásztorasztrológiát, stb.). Érdemes tudni, hogy azelőtt nem a Napút volt a csillagfejtés alapját képező rendszer, hanem az Égi Egyenlítő! Magyarán nem a cselekvések útját, nem a karmakört állították a középpontba, hanem a kozmikus egyensúly és harmónia útjához viszonyítottak! No és ami a lényeg: az eget nézték. A csillagokat.
A régi korok embere a szívében tudta és ismerte az ősi szent írás tanítását: a csillagok a Teremtő Isten fényüzenetei!
Ehhez képest a fény üzeneteit nagyon is tudatos húzással lesöpörték a színről, amikor megalkották az asztrológia rendszerét.
Ez volt az a bizonyos törés. Ettől kezdve az ember számára elérhetővé tették az asztrológiát, de a csillagbölcseletet, az asztrozófiát nem. Ez szűk körben öröklődött tovább.
Ettől kezdve az Isten üzeneteit ragyogó csillagok kikerültek az asztrológia rendszeréből. Kikerült a Tejút, az isteni minőség útja, aminek ereje kiemel a körforgásból. Megalkották az új rendszert, ami a Napúthoz viszonyítva mutatta a bolygók járását és a 14 eclipticai csillagkép helyett megalkottak 12 zodiákus jegyet. Sőt, a továbbiakban tudatosan tettek bele ebbe a rendszerbe olyan elemeket, amik benne tartanak a karma körforgásában. Az embereknek azt tanították, hogy valami eleve fekete vagy fehér, jó vagy rossz, leszűkítve a látókört és a tudatosságot, kizárva a magasabb kozmikus értelmezést, a magasabb tudatossági szintek elérését.
Rendkívül jó munkát végeztek. Mára szinte el is felejtette az ember, hogy Istentől származó, kozmikus teremtő lény és tökéletesen befolyásolhatóvá és uralhatóvá vált!
Ez volt az a törés, amitől kezdve az egyház elkezdte elutasítani a megszületett asztrológiai rendszert.
Teljesen érthető mindez. Hiszen az a rendszer, ami nem emlékeztet az isteni eredetre, ami bezár egy skatulyába, ami nem hagyja meg a szabad akarat elvét, az eleve káros.
Az ősi csillagbölcselet azonban mindezt megadja, sőt, az asztrozófiának alaptétele, hogy Istentől származó, kozmikus lény vagyunk.
A jelen kor magasabb tudatossági szintjéhez az asztrozófia rendszere ér fel. Ez a rendszer tökéletesen együtt tud működni a legújabb tudományos felfedezésekkel is, illetve mindazzal, amit a világunkról és az ember teremtő erejéről tudunk! Mert nem azt mondjuk, hogy eleve vagyunk valamilyenek, hogy meghatározott, ami történni fog, hogy a bolygók ‘hatnak’ ránk.. hanem azt mondjuk: már látjuk és tudjuk, hogy képesek vagyunk változni, fejlődni, hogy van választásunk, hogy alakíthatjuk másképp, hiszen már megvannak az eszközeink és a tudásunk ehhez és nem külső erők elszenvedői vagyunk, hanem együtt mozgunk, velük szinkronban.
…és ami talán a lényeg: hogy már tudható, hogy Isten az a magasabb intelligencia, ami minden létezőt áthat és ami a szívünkön keresztül szól hozzánk… és ez nem rózsaszín köd, hanem konkrét tudományos tény.
A világ minden táján vannak már (közzétett) kutatások, miszerint az egész világunk információból épül fel és ami alakítja az információt, az egy jel, egy magas szintű intelligencia, amely jelként az ismert univerzumon túli térből jön…
Az ember energetikai rendszerében pedig a szív terében található az az “adó-vevő” készülék, ami fogja ezt a jelet.
Ha tehát valaki azt mondja neked, hogy veled csakis ez és ez történhet, ekkor és ekkor.. akkor jogod van a tiszteletet megadva elköszönni és továbblépni arra, amerre a szíved mutat.
Zentai Anna
AsztroHerbárium – Zentai Anna
Kép: Pinterest