Isten hozott, február! – Havi csillagüzenetek – 2023. február havára I. rész

A Nap jelképezi önvalónkat, a bennünk élő isteni fényszikrát, középpontot, amelyből életerőnk árad, amely örökké a szeretetben nyugszik. Ez a valódi lényünk: a szeretet! Nem véletlen, hogy amikor igazán jól érezzük magunkat a bőrünkben, akkor azt mondják nekünk: “Ragyogsz!” Igen, hiszen a legkisebb elemünk a Fény maga, amely a fizikai testen át is érzékelhető! Ha önMAGunkra találunk, akkor áramolhat szabadon és kiapadhatatlanul az életerőnk, az energiánk is. A Nap helyzetének üzenete tehát ezért fontos. De a hétköznapok szintjén ő a cselekvő énünk is. Ebben a hónapban a Vízöntő jeléből indul és a Halak első dekádjának végéig jut el. 18-án késő este lép a Halak jelébe. Amíg a Vízöntőben jár, addig a cselekvő tisztítás idejét éljük. Minden téren és értelemben ideje van a tisztaságra törekedni, testileg, lelkileg és szellemileg, életterünkben és kapcsolatainkban egyaránt. Érdemes tisztítani, takarítani, jelen lenni a lélek tiszta hívásainak, üzeneteinek, a tiszta szeretetnek. Érdemes figyelni arra, hogy mi az, ami éltető erővel táplálja a testünket és a lelkünket és megadni ezt önmagunknak. A halak Nap idején aztán mélyebb érzelmek kezdenek el áramlani. Ideje jön annak, hogy a lélek tiszta, valódi hívásainak eleget tegyünk és megcselekedjük azt, amit a belső valóságunk kíván. Ilyenkor jöhet el az ideje annak, hogy ha valamit nem érzünk méltónak lelkünk, szívünk tisztaságához, vagy nem találjuk azonosnak a lelkünk akaratával, akkor annak ideje pontot tenni a végére, megcselekedni a lezárásokat, de ideje annak is, hogy adott folyamatok befejeződjenek és mi megpihenjünk, feltöltődjünk és feltöltsük lelkünk erőtartalékait is. Hiszen a test fáradtsága legtöbbször a lélek fáradtsága! Fel kell ismerjük, hogy mi az, amiben jól érzi magát a lélek, milyen életet érdemes élnünk és hogyan, ahhoz, hogy minden RENDben legyen bennünk és körülöttünk. Ha ez megvan, akkor jönnek a magasabb szintű megélések: az ihletett munka, az alkotás, a feloldódás, az egységélmény, akár alkotásban, akár szerelemben, a társunkkal, vagy a természettel, művészettel, vagy az élet bármely élményében, állapotában, helyzetében.

Nézzük most a Nap csillagképi helyzetét is! Februárban a Nap a Vízöntő csillagkép csillagainál jár, a múlt terheitől való megtisztulás zajlik. 15-ig a Bak csillagkép végére ér a Nap, ebben az időszakban, tehát a hónap első felében van ideje felvállalni és élni a szívünk hívásait; megcselekedni azt, amit a szeretet követel tőlünk. A hónap második felében már tisztán a Vízöntő csillagterében jár a Nap és egészen a jövőbe ömlő víz csillagainak teréig halad. Eközben február 3-tól 8-ig a Delfin csillagkép alatt, 7-től 14-ig a Kiscsikó csillagkép alatt jár! Ezekben a napokban különösen frissítő, üdítő, felszabadító energiák, a megújulás és újjászületés gyermeki nyitottságának erői érkeznek! A Delfin érzelmi újjászületésre, a Kiscsikó szellemi felfrissülésre hív bennünket.

..de hogyan láthatjuk önmagunkat a szeretet szemszögéből, még magasabb szintről? A heliocentrikus képletben, tehát a Naptól nézve Földünk ebben a hónapban a Rák csillagkép engedő szeretetet jelképező ágától indulva, az Oroszlán csillagkép feje alatt elhaladva, annak testéig jut el. A kezdeti napokban tehát a feltételek nélküli szeretet élése az, aminek ideje van! Hiszen a szeretet csak az lehet, ami feltételek, elvárások, függések és ragaszkodások nélküli. Szeretettel engedni, elengedni és megengedni – ennek kiemelt ideje ez. Elengedni függéseket és minden olyan minőséget, ami által önállóan járjuk utunkat – ennek úgyszintén. Február 4-től 15-ig aztán, ahogyan a Föld az Oroszlán csillagkép feje alatt halad el, hangsúlyos ideje jön annak, hogy szembenézzünk önmagunkkal és visszatekintve múltbéli tetteinkre, magatartásunkra, tanuljunk ezekből és felismerjük, mi jelenti az igazi, feltétlen szeretetet!

Február 16-án áll együtt Földünk a Hydra csillagkép szívével és 19-én pedig az Oroszlán csillagkép szívével, a Regulus csillaggal. Ezek a napok erőteljesen szólnak a szeretet éléséről, áramlásáról, működtetéséről! A kapcsolatainkban megélhető szeretet minősége az önszeretet minőségétől, szintjétől függ – elsősorban önmagunkat kell tudnunk igazán szeretni ahhoz, hogy kifelé, másokkal, magas minőségben, igaz szeretetben kapcsolódni tudjunk!

Február 21-től 28-ig a Föld a Szextáns csillagkép alatt halad el. Ez kiemelten a csillagos égbolttal, az asztrozófiával, illetve a magasabb, égi üzenetekkel való foglalkozásnak az ideje. Földi utunkat az égi iránymutatás szerint járhatjuk most. Megérezhetjük önmagunkban a végtelent és mindazt, amelyben érzékelni tudjuk, ami az örök és végtelen minőséget jelenti a lelkünk számára.

…folytatás következik a részletes tranzit naptárral…

Zentai Anna

Kép: Pinterest