Holdnaptár, kozmikus és kelta évkör 2026-ra – I. rész
Holdnaptár, kozmikus és kelta évkör 2026-ra
MÁRCIUS
3-án 12:38-kor Telihold – A Nap ekkor a Halak jegyében, a Vízöntő csillagképben látható, a Hold szemben a Szűz jegyében, Oroszlán csillagképben. Így az ember szintjén a Magenta-Olajzöld színpárral érdemes dolgozni, magasabb szinteken a lila-sárga színpárral. A Halak Magenta színsugara igen erős, hiszen ekkor a küldetés tengelye, az MC a Halak jegyre, a Halak csillagképre és az ott álló Vénuszra mutat. Az Asc Rák jegyben, a Hold uralma alatt látható. A telihold maga együttáll a Holdcsomóponttal, így egy érzelmi impulzus, illetve a felmerülő érzések cselekvésre és rálátásra késztetnek.
19-én 02:25-kor Újhold – A Nap és a Hold együttállása a Halak jegyben, a Halak csillagképben látható, így a Magenta energia a legerőteljesebb. Valaminek a végső lezárásához érkezünk. Ideje van feltöltődésnek, energiával való feltöltekezésnek, jóleső dolgok végzésének, gyásznak és búcsúzásnak, gyengédséggel, együttérzéssel és finomsággal. A visszaúszó hal csillagai alatt, a 2. házban ez az újhold a múltból hozott, visszatérő készségek és minőségek által valaminek az anyagba öntéséről, megvalósításáról mesél. Mivel itt a bolygók nagy része az I. kvadránsba és a 2. házba esik, így az önismeret, az önmegvalósítás, a biztonságteremtés, az önállóság és a saját erőforrások kihasználásának erősítése a fő téma.
20-án 15:46-kor indul el az új idő, az új tavasz! Ez a Tavaszi napéjegyenlőség pontja, a kelta évkörön Ostara ünnepe. Ezen időpont előtt még a régi időben vagyunk – e pillanattól már az új év minősége köszönt ránk. A Nap ekkor a 8. ház csúcsán, a felszín alatti, lelki-spirituális tartalmakat feltáró területen áll együtt a Neptunusszal és a Szaturnusszal a Kos jegyében, a Vörös sugarat idézve. Az Asc-Desc tengely a Szűz-Halak jegyét érinti, ezzel az Olajzöld-Magenta párost hívja meg. Ebből már következtethetünk arra, hogy a most induló új évben könnyedén fogunk változni és változtatni, fő motivációnk az legyen, hogy minden kerüljön a helyére, legyen rendben (kívül és belül) és nagy szerepet kapnak az alternatív gyógymódok és a Természettel, a növényekkel való kapcsolódás!
29-én hajnalban megkezdődik a nyári időszámítás, így e naptól már plusz 1 órával kell számolnunk.
ÁPRILIS
2-án 04:13-kor Telihold – A Nap a Kos jegyében, Halak csillagképben, a Hold szemben a Mérleg jegyében, Szűz és Holló csillagképek alatt látható. Így a Vörös-Zöld színsugarakkal és az ő növényeikkel érdemes dolgozni, csillagképileg pedig a Magenta-Olajzöld párossal. Érdekes, hogy a telihold ekkor megvalósító erejű fényszöget küld a 6. és 12. házaknak, így a telihold erejével most kiemelten végezhetőek a gyógyító-öngyógyító gyakorlatok, lezáró, egységbe hozó, rendező szertartások.
17-én 13:53-kor Újhold – A Kos jegy végén, egyben a Halak csillagkép végén, az Al Rischa csillaggal együttállásban látható ekkor az újhold. Ez az időpillanat kifejezetten a korszakzárásnak, a nagy számvetésnek, az összegzésnek kedvez. Érdemes most egy összegző szertartást, gyakorlatot, lezáró-elengedő mágiát végezni, hogy megnyíljon az új minőség, amelybe akkor tudunk belépni, ha megértettük az elmúlt időszak tanításait és már eszerint, valóban másképp működünk. A Magenta és Vörös színekkel érdemes dolgozni, különösen a Vörössel (a küldetés tengely mögött a Kos csillagkép mutatja az irányt, az újholddal együttálló Chiron a gyógyulásunk lehetőségét is üzeni, az erőnk kifejtésének, az igazságérzetnek, a magasabb megértésnek a témáit hozva a megéléseink folyamatába. Most tudjuk gyógyítani a Teremtővel való kapcsolatunkat is!)
MÁJUS
Elsején Beltane ünnepe köszönt ránk. Ekkor, 19:23-kor ragyog fel a kora esti égbolton a telihold! A Nap a Bika jegyben, Kos csillagkép alatt, a Hold a Skorpió jegyben, még az Angyali Szűz csillagaitól kezd éppen csak eltávolodni. Így a Korall és a Türkiz színpárossal érdemes dolgozni (magasabb szinteken pedig a Vörös és Olajzöld jelenik meg). A termékenység és szerelem ünnepe egyértelműen nem csak a föld és az anyag termékenységére mutat rá, de a lelkünk, érzésvilágunk termékenységére is! Kint és bent egyaránt bizalomban, biztonságban létezni – ennek mágiája hatja át a téridőt! Az ember számára most az a tanulási folyamat a fontos, amelyben túlemelkedünk az anyagi szemléleten és a szívünket helyezzük előtérbe!
16-án 20:02-kor Újhold – Ezen az estén egy nagyon erős bika újhold köszönt ránk. A Nap, a Hold, a Merkúr és az Uránusz négyes együttállása, stelliuma látható a Deszcendensen, vagyis a horizont lenyugvó pontján! Ebben az időben és ettől a pillanattól kezdve a következő újholdig sarkalatosan fontos lesz, hogy a külvilág, a társunk, illetve embertársaink felé világosan és egyértelműen kifejezzük, kimutassuk, közöljük azt, ami bennünk van! Jöhet sok tisztázó és szemfelnyitó, tudattágító beszélgetés és üzenet. Az Asc-Desc tengely a türkiz-korall komplementer színpárt hangsúlyozza, ez által azt a gyógyulási folyamatot, amelyben elkezdjük a sérüléseink ellenére is bátran megmutatni magunkat. A szabadságunk élése ezen múlik! Ugyanakkor küldetésként megjelenik ebben az időszakban egy olyan megélési folyamat, amelyben megélhetjük azt, hogy valamit alkottunk, létrehoztunk és átadjuk a fiatalabb generációnak a stafétabotot, feltétlen szeretettel magunk fölé emeljük a másikat.
31-én egy újabb telihold érkezik! A reggeli órákban, 08:46-kor pontosodik be a telihold, méghozzá nem akármilyen helyszínén az égnek! A Nap az Aldebaran csillagnál ragyog, a Bika csillagkép Tejútra néző, isteni minőséget látó szeménél! Vele párban a Hold az Antares csillagnál, a Skorpió csillagkép szívénél tündököl! A Tejút kapujában állva, két világoszlop-csillag, mely emberi világunk stabilitásáért felelős, kap fényt, világosságot, energiatöltetet! Most érdemes a téridőbe beletenni, belerezegni a biztonság, stabilitás és bizalom rezgését! Az életörömök, a szerelem és a szabadság életterületeit aktiválja ez a gyönyörű, fényes telihold. A Zodiákus körön az Ikrek-Nyilas párosa a Narancs és Kék színpárost helyezi előtérbe – ugyanakkor, ha a magasabb, kozmikus hátteret nézzük, a Bika-Skorpió csillagzatok párosa ismét a Korall-Türkiz sugarakat hívja meg, az érintett, nagy erejű csillagok által is! Földanya szellemének és a Föld-őrzőknek az aktiválása zajlik!
Folyt. köv…
Zentai Anna
Kép: Pinterest