Hogyan kell elengedni?

Gyakori kérdés ez a mindennapok során.
Sokan kapnak olyan tanácsot, hogy engedjenek el valamit, ami már nem viszi őket előre. De még több olyan emberrel találkozom, akik tényleg fejlődni vágynak, tényleg túl akarnak lépni a régin, tényleg felismerték azt, hogy amibe addig kapaszkodtak, az csak szenvedést okoz és naponta felteszik önmaguknak is a kérdést: hogyan kell elengedni?

Ha én ezzel a helyzettel találkozom, akkor nem mindig szoktam támogatni az elengedést. Az ember (lánya) ezt egyszerűen érzi. Tudja. Érzi azt, hogy mikor, mire képes a másik és mire nem. Gyakori, hogy azt látom, hogy a másik csak mondja, de valójában esze ágában sincs elengedni, egyszerűen még nem tart ott. Ilyenkor az erőltetés olaj a tűzre. Ilyenkor csak annyit mondok, végtelenül békés, elfogadó rezonanciával: nem kell elengedni.
Ez aztán olyan megnyugtató és kikönnyítő a másik fél számára, hogy egyből elmúlik a feszültség. Mert néha ez is igaz: ha még nem tudod, akkor nem kell elengedni.

Az elengedést nem lehet kierőszakolni. Mert akkor az nem lesz elengedés.

Ugyanakkor tényleg van egyszerű és működő mechanikája az elengedésnek. De – ahogyan gyakran írom is ezt – a jelen kor, a külvilág, a rendszer nem azon van, hogy ezt segítse. Sőt, éppen ellene dolgozik. Azzal, hogy a lényegről a felszínre irányítja a figyelmünket.

Elárulom a titkot. Ami nem is nagy titok. Sokan tudják már. Végtelenül egyszerű. Hiszen, ahogy Dr. David R. Hawkins is írja, éppen az Elengedés című könyvében: “Az igazság egyik ismertetőjele az egyszerűség.”
Hogy mi a titok? Hát csak ennyi: NEM AZT A DOLGOT/NEM ŐT KELL ELENGEDNED – HANEM A MINTÁZATOT, AMIVEL MAGADHOZ KÖTÖD.
Ennyi az egész.

Ezért nem tudjuk elengedni. Mert azt, mert őt akarjuk elengedni. De az/ő már csak következménye annak, amivel ragaszkodunk hozzá. A következményt pedig hiába birizgáljuk, ha az okot magát nem szüntetjük meg (lásd a testi tünetek mögött rejlő lelki/pszichés okokat ugyanígy).
Ezért tévút, ha a felszínre, a látszatra megy a fókusz, arra, amit/akit el akarunk engedni. Ezért nem sikerül, ha azon erőlködünk, hogy azt/őt engedjük el. Mert nem ott kell kezdeni, ahol a dolgaink végződnek. Hanem ott, ami MIATT nem tudtuk még elengedni.

Minden kialakult élethelyzetünk mögött ott lapulnak azok a mintázatok, programok, hitrendszerek, működési mechanizmusok, amik alapján azt létrehoztuk. Ha tehát felismertük, hogy valamit érdemes lenne elengednünk, mert csak visszahúz, árt, rombol, szenvedünk és megakadunk tőle – vagyis valójában a megakadásunk tükre, leképeződése – akkor annyit érdemes tennünk, hogy segítséget kérünk egy olyan segítőtől, vagy módszertől, amivel feloldhatjuk azt a mintázatot, amivel azf a dolgot magunkhoz kötöttük.

Ha a mintázat feloldódik – az elengedés megtörténik. Önmagától is. Akkor már könnyű lesz. Mert valójában sem nehéz – csak az öntudatlan mintázatok nem engedik bennünk.

Zentai Anna

Fénykép: Szigligeti strand