Hétvégi csillagüzenetek – 2025. október 18. szombat – 19. vasárnap
Az egyensúlyteremtés napjait éljük, a kapcsolatok harmóniája most hangsúlyos élmény és törekvés, a mérleg Nap idején. A Hold szombaton még a Szűz jegyében jár, az aprólékos, precíz munkáknak, rendszerezésnek és rendrakásnak kedvez az idő, de vasárnap már a Mérleg jegyébe érkezik és itt áll együtt a Vénusszal. Délutánra, estére kelve így még inkább mélyül a harmónia és béke érzése. A lelkünkben, a családunkban, környezetünkben, a kapcsolatainkban, a társunkkal, szerelmesünkkel megélt harmónia élménye (avagy igénye) nagy erőket indíthat be, mély felszabaduláshoz is vezethet.
A Nap-Jupiter kvadrát mellett már aktív a Nap-Plútó kvadrát is, amely majd 24-én fog bepontosodni, de már beindult a rálátás és cselekvés általi nagy változás és megújulás folyamata! Olyan szintlépés előtt állunk, amely azt kívánja, hogy önerőből, cselekvően lépjük meg az átalakulást. Mindehhez felsőbb, angyali támogatás áll rendelkezésünkre és egy egyre fokozódó lehetőség, amelyben a teljes jelenlegi helyzetünket végre tisztán átláthatjuk! Ez a tisztánlátás hozhatja el azt, hogy képessé válunk egy szinttel magasabbra lépni az életünkben, életminőségeinkben, kapcsolódási készségünkben.
AMerkúr-Mars együttállás a Skorpió jegyében is fokozódik, hétfőn válik majd egzakttá. Most különösen érdemes a mélyebb emberi működésekről tanulni, olvasni, tájékozódni, önmunkát végezni, önnön belső működésünket kutatni! Olyan beavató megértések várhatnak, amelyhez megvan a készségünk szembenézni és megküzdeni magunkkal, erőt venni magunkon a változás érdekében – ennek egyik fő iránya pedig az érzelmi stabilitás, az önmagunkban lévő mély bizalom, önbizalom. Érdemes arra figyelni most, hogy ne másoktól, ne kívülről várjuk el az érzelmi biztonság meglétét, elcsípni azokat a momentumokat, ahol manipulatívvá, erőszakossá, akaratossá válunk – és visszahelyezkedni belső középpontunkba, a saját erőforrásainkból meríteni és nem másokéra számítani!
A Merkúr-Mars együttállás mögött a Mérleg első serpenyője üzeni, hogy a múlt igazságai mérettetnek most meg! Szavakban, üzenetekben, beszélgetésekben, elcsípett mondatokban találhatjuk meg, hallhatjuk ki azt a beavató információt, amely által kiderül, hogy mi is történt valójában a múltban – bármilyen vonatkozásban.
Most is, mint mindig, az ítélkezésmentesség nagy tanítás. Itt jut eszembe egy mondás, amit nemrég egy bölcs embertől hallottam: akit a legjobban megítélsz, azzá válsz a következő életedben! Akár igaz, akár nem ez a mondás, a tanításnak nyilván nem is ez a lényege, hanem az, hogy rámutasson valamire, amit a kis egó működése során talán észre sem veszünk…
Zentai Anna
Kép: Pinterest
