Heti csillagüzenetek – 2023. június 26. – július 02.

HÉTFŐN a Mars és az Uránusz kapcsolata által ideje olyan dolgokra nyitni, ami eltér a megszokottól. A Merkúr és a Betelgeuse csillag együttállása emellett adott dolgok kinyilvánításának, elmondásának a felvállalását is elhozza.

KEDDEN a Merkúr a Rák vizes jegyébe lép, gondolataink és szavaink innentől érzésekkel, érzelmekkel telítődnek. Előérbe kerül az önazonos önkifejezés, az önálló gondolkodás. Hangsúlyossá válik a múlt kutatása, a dolgok eredetének felfedezése, az emlékezés és a múlt felidézése, valamint a lélek dolgainak megértése és az érzések kifejezése. A mérleg Hold a kapcsolatokra tereli figyelmünket és segít az összefüggések átlátásában, valamint támogatja a kreatív alkotást is.

SZERDÁN a Hold már az Angyal csillagképben haladva, a szemmel nem láthatóra figyelmeztet. A lélek dolgain, a felszín mögött érzékelhetőn gondolkodni, megérteni a mögöttest, beszélni róla – ez mind időszerű.

CSÜTÖRTÖKÖN a Nap és a Szaturnusz emelő kapcsolata által ráláthatunk tisztítandó, megoldandó minőségekre és feladatokra. Nagy teherbírást, elszántságot, céltudatos elhatározásokat segít ez a pár nap, egyben a világos önkifejezést is. Vizsgázhatunk abból is, hogy mennyire merjük önállóan meghatározni életünket, alakítani az utunkat. inspirációkat, késztetéseket, ösztönzéseket kaphatunk olyan dolgokhoz és tevékenységekhez, amelyek örömmel töltenek el és amelyekben kibontakozhat a tehetségünk. Olyan impulzusokat kaunk most, amelyek arra inspirálnak, hogy vállaljuk a felelősséget életünk, sorsunk alakításáért, fejlődjünk, váljunk érettebbé mindebben!

PÉNTEKEN is ugyanez a helyzet, de itt még hangsúlyosabb, hogy ezeknek hangot is adjunk, kifejezzük mindezt. E nap estéjén az érzékelésünk, intuíciónk feltűnően jól működhet, ráérezhetünk a láthatatlanra és arra is, mit jelent a mély harmónia, az otthonlét a világban, bárhol is vagyunk. Ez a nap kedvez a változásoknak is – érdemes a régi élmények helyett új, hívogató, lelkesítő érzéseket találni!

SZOMBATON, azaz július elsején a Nap és a Merkúr együttállása a tiszta, világos megértés, a rálátás és felismerés együttese, a szeretetteljes, lélekből jövő szavak hatóereje. Mindez most szextil kapcsolatban a Jupiterrel, olyan felismeréseket hozhat, amely által béke költözhet a szívünkbe, bőségre és örömökre nyitunk, megvalósíthatjuk a lelkünk kívánságait. Ha van olyan vágyunk, ami nagyon inspiráló, vagy olyan minőség, amit elérni szeretnénk, ezért most sokat tehetünk, akár olyan beszélgetések, eszmecserék is zajlódhatnak, amelyek segítik mindezt. Megérthetünk olyan dolgokat is a lélek és az anyag működéséről, amelyek megnyithatják a siker, a bőség, a gyarapodás kapuit. Fontos az is, hogy mire nyílunk meg és mire nem – azt érdemes befogadni, megengedni, ami valóban szolgál bennünket, ami táplálja a lelkünket, testünket!

VASÁRNAP a Vénusz és az Uránusz kapcsolata további lépéseket jelent a most zajló szellemi nyitásban és kapcsolati kioldódásokban. Könnyebben el tudjuk fogadni az újat, a mást, a megszokottól, vagy az elképzelttől eltérőt. Függésektől mentesen, szabadon tudunk kapcsolódni. A női működések, mintázatok tisztulnak most le.

Zentai Anna

Kép: Pinterest