Harcosnő és szíverő – 2022. október 04. -05.
A harckészség és a felvállalás energiái áradnak ki hétfőn, amikor a Mars a Bellatrix csillaghoz érkezik, Orion első vállához. Ebben a csillagtérben jelen van az amazon női minősége, hiszen a nő is lehet erős és képes a küzdelemre. Ugyanakkor, mivel a Mars férfi minőséget képvisel és Nimród-Orion maga a szakrális uralkodó, így most talán erősebben érezhetjük a férfi oldaláról időszerű vállalásokat és küzdőképességet. Ideje jöhet elkezdeni azt, ami a szívünk igaz vállalása, vagy kiállni azért, ami a valódi akaratunk. Ezekben a napokban ugyanakkor a megtartó erő is jelen van, hiszen Orionnak ez a válla az, amellyel az íjat tartó kezet fogja, megtartja. Kitartó erő, célra tartás, a megfelelő irány tartása is jelen van most.
A Nap ugyanakkor a Szűz csillagkép szívéhez érkezik! Kedden és szerdán így kiemelt ideje van a szeretet bármely megnyilvánításának, megélésének, a szívbéli öleléseknek – hiszen a Virgo szívéből kitárt karjai erre is utalnak. Ha csak tehetjük, adjunk és kapjunk szeretetteljes öleléseket, maradjunk bennük 1-2 percig, ez önmagában is gyógyító erejű!
A Hold kedden reggel a Plútóval együttállásban mély lelki-érzelmi erőket mozgat meg, a megújulás érdekében. Délelőtt aztán a Vízöntő jelébe érkezik és itt halad tovább, így e két napban fogékonyak vagyunk az újdonságokra, nyitni tudunk lelkileg, ugyanakkor családi és anyai minták tisztításának is eljön az ideje. A lélek szabadon kíván szárnyalni – ennek üzenetét hozza a háttérben szálló Sas csillagkép is. Álmaink üzenetét most kiemelten érdemes figyelni!
Zentai Anna
Kép: Pinterest