Hangulatok, gondolatok, levelek…
Azt mondtam, szeretlek.
De tévedtem.
Nem téged szeretlek.
Hanem a lelked!
Annyira tiszta és szép a lelked… …és ez az, ami igazán értékes.
Nem véletlen, hogy épp a te lelked érintett meg.
Mert ez az, ami számít. Nem a külsőségek, hiszen a tartalom elég… nem az évek, hiszen a lélek kortalan… nem az, hogy mit teszel, vagy nem teszel… nem az, hogy hogyan éled a hétköznapjaidat… nem a felszín, hanem ami benned van. Mert pontosan ezekre az érzésekre van szükségem nekem is.
A lelked tisztasága, a lelked szépsége és mélysége az, ami megfogott. Mert érzem. Pontosan érzem a lelked.
De még nem azonos a személyiségeddel. Még nem te vagy.
Ott van benned, valahol mélyen, elnyomva, de eddig nem merted felszínre hozni. Tele vagy félelmekkel, kétséggel, és az a sok zűrzavaros, belső küzdelem még lefojtja… de érzem, tudom, hogy ott van. Akkor is, ha másfelé nézel, akkor is, ha úgy teszel, mintha nem érdekelne, hogy ott ülök melletted…
A lelked az, ami értékes benned. A lelked az, amit szeretek.
Élhetnél ennek. Felszínre hozhatnád. Mert akkor már egészben szerethetnélek. És te is szerethetnél.
Nem akarnám, hogy bármiben változz, mert így vagy te magad.
Azt hiszed, kicsi vagy ehhez. De nem vagy az.
Azt hiszed, nem az vagy, akinek gondollak. Pedig pontosan az vagy.
Azt hiszed, nem érdemes belekezdeni… de mi van, ha mégis?
Mi van, ha most nem rossz vége lesz, hanem most lesz igazán jó…?
…mi van, ha valaki nem bántani akar, hanem szeretni?…