Az egymással hasonlatos, vagy megegyező alkotásokról és a személyi jogokról, “dióhéjban”

Az egymással hasonlatos, vagy megegyező alkotásokról és a személyi jogokról, “dióhéjban”

 

Egyre többen írjátok, mondjátok, hogy gyakran ugyanaz, vagy hasonló “jön le” nektek is, akár írásban vagy gondolatban, mint amikről én írok. A megfogalmazás mondhatni tökéletes, az élmény pedig örömteli, hiszen pontosan arról van szó, hogy ami bennünk megfogalmazódik, azt nem mi magunk találjuk ki, hanem “kapjuk” és ezek mind visszaigazolások erre.
Bár bennem ez nem volt kérdés, mégis, nekem is volt olyan élményem, amikor ez a működés erőteljesen megmutatkozott és ez által tudatosult bennem igazán, hogy mennyire valós és egyszerű ez az egész. A baráti körben több tisztánérző is van, akikkel gyakran eszmét cserélünk és van olyan is köztük, aki a mobiltelefont leszámítva, semmilyen elektromos és műszaki gépezettel nem él, nem is ért hozzá, hiszen nem szeretné az energiáit ezek által szennyezni. Egy ízben megkeresett egy vele közös barátunk, aki hol tőlem, hol tőle kért segítséget. Furcsállva és értetlenül állt azon dolog előtt, hogy az éppen aktuális, napi írásom egy több mondatos részletét kapta meg tőle sms-ben, mint segítő útmutatást. Mindkét kis írás nagyjából azonos időben született és elég nyakatekert mondatokból állt, nem hétköznapi megfogalmazással, szimbolikus szóhasználattal.
Barátunk először hozzám fordult, hogy tudok-e erről? Számomra is furcsa volt, hogy az általam írt szöveget valaki más is leírta saját gondolataiként elküldve, egy sms-ben, pláne, hogy az illetőről biztosan tudjuk, nem él az internettel, nem is ért hozzá, kifejezetten távol tartja tőle magát és az adott időszakban sem lett volna lehetősége erre. Szó szót követett, vele is egyeztettünk, míg végül valóban kiderült, hogy a szöveg mindkettőnknél “saját kútfőből” eredt és ezt olyan örömmel ismertük fel, mint amikor megvilágosodik az emberben, hogy valami felsőbb, láthatatlan erő gondoskodik rólunk és adja az ötleteket, a szavakat, a gondolatokat a fejünkbe.
Ez az élmény még inkább megerősítette bennem, hogy nem én írok és ez nem csak magamra, de mindannyiunkra vonatkozik. Bármit találok ki, az nem tőlem jön, hanem kapom Fentről, az égiektől. Mindent, ami a teremtett Földön van, ők adnak, már gondolati szintről kiindulva. Aztán lehet tovább görgetni ezt a gondolatsort abba az irányba is, hogy van egy nagy, közös tudat, amelyre mindannyian rá vagyunk csatlakozva. És hát Egyek vagyunk, csak látszólag különállók.
Láthatóvá válik az is, hogy sokan vagyunk összekötve egy nagy, közös fényhálóban, akik gyakran írjuk-mondjuk ugyanazt. Egy és ugyanazon tiszta forrásra vagyunk rácsatlakozva.
Évekkel ezelőtt, amikor Paksi Zoltánhoz jártam asztrozófia tanfolyamra, megmaradt bennem egy érdekes információ, amit tőle hallottam. Arról mesélt, hogy amikor egy tudós, vagy feltaláló megkap egy nagy ötletet, felfedezést, és nem él ezzel, nem viszi ki a világnak, akkor halála után több másik is megkapja ugyanazt, nagyjából háromszor annyi emberről van szó. Az Univerzum gondoskodik arról, hogy semmi ne maradjon rejtve, vagy megoldatlanul.
Így van ez az alkotásainkkal és a terveinkkel is: ha nem valósítjuk meg őket, akkor valaki más fogja megvalósítani azokat. Ha pedig megvalósítjuk, tudnunk kell, hogy alapvetően semmi nem a miénk és nem tőlünk származik. Megnyilvánulásai vagyunk annak az Egynek, ami rajtunk keresztül megvalósulni vágyja önmagát.
Tudatos, önmagával és a világgal békében élő ember számára ez nem kérdés. Nyugalomban él, mert tudja, hogy a birtoklás felesleges, nem is létezhet valójában. Nincs. Aki birtokolni akar és küzd, akit még elhomályosít a látszólagos kettősség-kétség világa, az fájónak érezheti, ha szellemi termékeit esetleg mások eltulajdonítják (természetes, emberi dolog ez egyébként). De ez legyen a másik oldal vállalása és megoldandó feladata. Az erkölcsi kérdésekkel mindenkinek önmagában kell elszámolnia. Emberség, intelligencia kérdése, hogy képes vagyok-e valamit elvenni mástól és ráfogni, hogy az az én alkotásom. Vagy tudom, hogy az a helyes, ha ezzel igazságosan és tiszteletteljesen bánok. A mai földi világban kellenek erre is törvények, bár a felsőbb, égi igazságosság mindezeken felül működik és kacag az emberi (ideiglenes) tudatlanságon. Aki eljutott ebbe a nyugalmas, békés állapotba, nem foglalkozik már azzal, hogy – akár saját, akár mások termékeit nézi – kinek a neve van a sarokba biggyesztve. Mert az eredendően csak egy lehet: a Teremtő.

Végezetül álljon itt egy számomra igen kedves idézet, Paksi Zoltán: Égi utak csillagüzenetei c. könyvéből, a VÍZÖNTŐ csillagképről szóló meséből:
” Az emberi lélek történetének olyan fázisába érkezünk, ahol a “kreatív” energiák nyilvánvalóan nagyon erőteljesen működnek, de ezek hatását a “hős” kívül, s belül megvizsgálja. Most tanulja meg az alkotásait, kreációit, teremtményeit egó nélkül, az ismeretlenségben maradva átadni! Ez azért fontos, mert minden magasrendű alkotásban a Teremtő nyilvánul meg, s a lélek közvetítőként működhetett! Most emelkedett fel arra a szintre, hogy közvetítővé válhatott. Ezt meg kell tanulni, mert a “Megváltás idejében” ez már természetes!”

Z. A.