Az érzelmek rejtegetésének korszaka lejárt! – Neptunusz a Kos jegyében

Az érzelmek rejtegetésének korszaka lejárt! – Neptunusz a Kos jegyében

Ne sírj, ne hisztizz, ne reklamálj!

Csak a lányok sírnak. A fiúk soha.

Társaságban nem illik. Maradj nyugton.

Maradj csendben.

Maradj néma, jó kisgyerek.

Ezek azok a mondatok, parancsok, programok, amik sokezer ember életét tették tönkre az utóbbi évti…századokban.

A valódi érzelmeink elrejtését már egészen kicsiként megtanultuk. Belénk vésédött, mélyen, zsigerileg, beleíródott az idegrendszerünkbe, hogy a sírás, a hiszti, az rossz és ha csendben maradunk – miközben ordítani szeretnénk – akkor majd jobban fognak szeretni minket.

Ennél nagyobb hazugság kevés van a világon.

Ezzel aztán szépen megtanultuk, hogyan rejtsünk el minden érzelmünket úgy, hogy felnőtt emberré ‘érve’ még saját magunk sem veszünk róla tudomást, fogalmunk sincs arról, hogy mit is érzünk valójában, mik a vágyaink, mik a hívásaink, hogyan is működünk, csak egyet tudunk: MEGFELELNI.

Mint egy zombi, elnyomva a valódi, saját érzéseinket, kiszolgálni a környezetünket, megfelelni a világnak, a felnőtteknek, a másiknak, az anyánknak, apánknak, a párunknak, a szomszédnak…

Ha fel akar törni valami, mert már egy forrongó vulkánt hordozunk magunkban, akkor inkább elnyomjuk és majd kijön fizikai betegségként, magas vérnyomásként, szívbajként, gyomorbántalmakként, bármiként is, csak ne kelljen megmutatni, hogy valójában mit érzünk, mert akkor Úristen, mi lesz!

Hát akkor az lesz, hogy kiderül, mit érzünk valójában és elkezdhetjük végre a saját, igazi utunkat járni. Meg kiderül az is, hogy ki támogat, tisztel és szeret valójában, a hamiskodó álarcok mögött.

A Neptunusz a Hold mellett a másik lélekbolygó. A Hold a mindennapi hangulatainkat, azoknak is az inkább felszínen lévő, jól megkülönböztethető aspektusait jelképezi. A Neptunusz azonban a mély tengerek, óceánok, nagy vizek ura! A mélyen, ösztönszerűen bennünk élő-zajló, tengerként morajló érzések, érzelmek tartoznak hozzá. Az utóbbi évtizedekben átvonult a Halak jegyén, amikor is elrejthettük ezeket, a Vízöntő jegyén, amikor is tisztázhattuk (vagy nem) ezeket, a Bak jegyén, amikor is szintén magunkba zárhattuk, vagy épp megengedhettük ezeket… ki-ki a maga szintjén.

Most azonban a Kos jegyébe érkezett! Ez a generáció, a kos Neptunusz generációja nem az, aki leoltja a hisztiző gyerekét! Miért is? Mert már tisztán látja, hogy mekkora károkat okoztak ugyanezzel a saját mérgező szülei-nagyszülei. Mert ő nem akarja továbbadni a traumáit. (Amúgy is, úgy is fog továbbadni, de ez természetes, ez az emberi létezés velejárója.) Lehet aztán túlzásba vinni ezt a tüzes, marsikus erőt is, de aki megérett rá, az meg tudja találni az egyensúlyt abban, hogy hogyan, miként vezesse le a feszültséget, a megfelelő módon, ahelyett, hogy elfojtaná és nagyobb bajokat okozna vele magának és másnak.

Nem divat manapság kimutatni az érzéseinket. Azt sem, ha valami fáj, vagy feszít, vagy indulatba hoz, mert akkor milyen alacsony szinten működünk és máris ki lehet kezdeni minket, ugye? Hát nem. Minden emberi érzés természetes és létjogos. Azt sem merjük kimutatni, ha valami jó, jólesik és vágyunk rá… mert akkor meg máris megítélnek, máris elveszíthetjük, máris jaj, mi lesz? Aki megtanulja elrejteni és alantasnak bélyegezni saját érzelmeit, az ne csodálkozzon, ha ezután tönkremennek – vagy össze sem jönnek – a kapcsolatai, párkapcsolatai, ha vagy alámegy rendszeresen másoknak, vagy túlhangsúlyozza magát. Bármelyik kilengés lehet okozat.

Ma az ikrek Nap a kos Neptunusszal alkot szextil kapcsolatot. Ez pontosan azt támogatja ezekben a napokban, hogy merjünk nyíltan, egyenesen, őszintén kimutatni érzelmeket, világosan kifejezni azt az állapotot, amiben vagyunk, önmagunk és mások előtt is. Mindezt finom erővel, hiszen a szextil támogató, harmonizáló, elhozza az eddig megélt tapasztalataink szintézisét, leszűrhetjük a tanulságokat, összeállhat a kép minderről.

Vajon hány hang szól a fejünkben, ami visszatart, ami csak az elme játéka? Amit gyermekként mondogattak nekünk, amit elvártak, amire kondicionáltak? Vajon meghalljuk-e, hogy a lelkünk közben már ordít? Már nem akar megfelelni, már nem akarja más útját járni, mások álmait élni – csakis a sajátját! Ez elengedhetetlen egy egészséges, érett, boldog élethez!

Vajon merjük-e kifejezni a szeretetünk, a hálánk és a jókedvünk mellett a fájdalmainkat, a sértettségeinket, a megbántottságainkat, a haragunkat, a dühünket is? Vajon támogatjuk-e ebben a másikat és nyújtunk-e biztonságot fészket, bizalmat, szerető közeget, ahol ezt megteheti és megélheti, hogy ha ilyen állapotban van, akkor is szeretjük?

..vajon nem arra vágyunk-e mi magunk is, hogy így is, ebben az állapotunkban is, mindennel együtt is szeressenek???

Zentai Anna