Az ember fejlődése – a három szint

Jelenleg az igazi fejlődés arról szól, hogy kívülről befelé helyezve a fókuszt, a belsőt építjük. (Hiszen a külsőt illetően már rég meghaladtuk az egészséges határt… minden negatív következmény ennek a következménye.) A legfontosabb tehát az önfejlesztés és a belső minőségek gazdagítása, növelése, fejlesztése.

Más nézőpontból, de ugyanerről szól a fejlődés három szintje: a nemesedés-együttérzés-egység szintjein való haladás.

Az első szint, amikor az addig alvó ember önmagára ébred. Ebben a fázisban még nem felébredt, de már nem is alszik. Ez a fázis arról szól, hogy kilépünk az addigi emberi játszmákból és szerepekből és elkezdünk nemet mondani, azaz nemesedni, határokat húzni, elengedni, lezárni, meghatározni önmagunkat, beleállni a saját erőnkbe, kimunkálni az egyéniségünket, vállalni is azt. Ebben a fázisban sokan vannak most, ezért olyan népszerű a pszichológia és sok más önfejlesztő módszer. Ebben a fázisban még önmagunkat helyezzük előtérbe és ez fontos is, különben nem lenne mire alapozni és továbblépni. Itt tehát a határok kezelésének elsajátítása szembetűnő, illetve az, ahogyan egyre öntudatosabbá válunk és megtanulunk nemet mondani arra, amit nem akarunk, vagy ami nem vagyunk – ezért ez a nemesedés fázisa. Ha beleragadunk, akkor viszont elhúzódhat tagadásban levéssel, ellenállással, hatalmi játszmákkal és elszigetelődéssel, vagy azzal, hogy simán az “én”-tudatban ragadunk.

A második szint az együttérzés szintje. Miután önmagunkra ébredtünk, ezután tudunk másokra is ébredni és mások felé is kinyílni. Itt észrevesszük, hogy szép és jó, hogy magunkkal már jóban vagyunk, de mások is vannak a világon és nekik is van szíve, lelke, ők is éreznek. Itt elkezdjük megérteni, hogy nem elég a saját javunkra élni – másokat is szolgálunk, gazdagítunk, másoknak is igénnyé válik, hogy adjunk. Ez a fázis nem azonos azzal, amikor valaki áldozatszerepben, vagy szenvedésprogramban van és mások szolgálatára teszi fel az életét, önmagát pedig háttérbe helyezi! Az első lépés mindenképpen az, hogy önmagára kell, hogy ébredjen és ezt követően tud csak adni másoknak és így teszi magáévá azokat a tapasztalatokat is, amelyek azután tudássá érve tanítássá válhatnak másoknak is. Ebben a fázisban tehát már eleve önazonosak vagyunk és tudjuk kezelni a határokat (meghúzni, vagy lebontani, ha kell), ezután viszont érzékennyé válunk másokra, megértőbbek és gyengédebbek leszünk másokkal. Úgy tudunk adni, hogy tudunk elvenni és kapni is. Áramlásban lenni, akadályoztatás nélkül, ellenállás nélkül. Megengedésben. Nagyon figyelünk arra, hogy mit teszünk, mondunk, hogyan érinti ez a másikat, mert már másokkal is igyekszünk olyan finoman bánni, mint saját magunkkal. A második fázis tehát az együttérzés fázisa.

A harmadik fázis az egységre ébredés. Ez már egy jóval magasabb tudatállapot, ahol még igen kevesen léteznek. Már nem csak rendben vagyok magammal és rendben vagyok másokkal és nem csak “tudom”, hogy egyek vagyunk – hanem élem, tapasztalom is. Már nincs elkülönültség. Tökéletes egységtudatban és -élményben létezem mindennel, ami van. Magamat az egészben értelmezem és az egészet magamban.

<3

Zentai Anna

Kép: Pinterest