Az Egységből való kiszakadás sebei gyógyulnak! – Neptunusz és Halak lényegi üzenete
Az Egységből való kiszakadás sebei gyógyulnak!
A Neptunusz bolygó és az általa uralt Halak jegy és Halak csillagkép legfőbb analógiája az Egység. Az Unio Mystica, a Minden Egy állapota. A feloldódás élménye az egységben, az együttben, az összetartozásban, az azonosságban.
Minden egyes bolygó egy adott vibráció képviseletében van jelen, nem csak az égbolton, de bennünk, az emberi rendszerben is. “Amint kint, úgy bent, amint fent, úgy lent”. Ahogyan körülöttünk működik a nagy rendszer, úgy működik a sajátunk is, kicsiben. Hiszen ugyanazon egy univerzum részei vagyunk és ugyanabból az egy, nagy Anyaölből lettünk! (Ez a Tejút Galaxis közepe, ahonnan minden ered és kiáramlik.) Természetesen értetődő tehát, hogy amit kívül látunk, aszerint működünk mi magunk is. Így aztán minden egyes bolygónak megvan a saját rezgése, minősége. A Neptunuszé tehát az Egység rezgése. Az emberi, földi világban ezeknek a rezgéseknek széles frekvenciaszintjén mozgunk, működünk. Szabad akaratunk, szabad választásunk van. Ezt a rezgést működtethetjük alacsonyabb szinten is, akkor pedig az Egységből való kiszakadást éljük meg.
Minden egyes önmunka, terápia, oldás, megtisztulás, fejlődés eredménye az, hogy ezek a rezgések helyrekerülnek bennünk. Visszaérkezünk az eredendő állapotba. A Neptunusz, illetve a Halak tanítási útján: az Egységbe! Ezen túl is a harmóniába, az egyetemes szeretetbe. Innen nincs tovább… Ez az alapállapot.
Ami most zajlik, az pontosan ennek a sérülésnek a gyógyító folyamata. A Halak jegyében járva, a 30 éves sorsciklust záró Szaturnusz és a 165 éves sorsciklust záró Neptunusz (aki már a Halak csillagképe alatt is jár), lényegében erre ad lehetőséget. A Neptunusz minden fényszöge és minden égi történés, amely itt történik a Halakban, erről mesél.
Érdemes visszafejteni, visszakeresni azt, hogy hol, hogyan, mikor szakadtunk ki az Egységből és megdolgozni, átírni azt a sérülést, azokat az élményeket! Talán több is volt, nem csak egy. De biztosan van ehhez kapcsolódó gyökérélményünk. Ha egyedül még nem tudjuk ezt megtenni, kérjünk segítséget!
Ezzel a gyógyulási folyamattal újrarendeződik az Egység önmagunkkal, kapcsolatainkban és a világgal, a Természettel, az Élettel.
Zentai Anna