Augusztusi csillagüzenetek

Mindaz a tudás, amit eddig megszereztünk, mindaz, amiben hiszünk, mostantól vizsgázik. Egy elnyúló, hosszú folyamat ez, amely jövő nyárig fog tartani, a Jupiter és a Szaturnusz, a két bölcsességbolygó kapcsolatából kifolyólag. Elhozza azt a lehetőséget is, hogy konkrét, kézzel fogható eredményeket teremtsünk a hitünk és tudásunk által, a komfortzónánkból való kilépéssel. A vidám és a komoly, a kiáradó és a lényegretörő, az élvezet és az érték összefogásával mostantól egyszerre tud testet ölteni az, ami valóban működőképes. A Jupiter-Szaturnusz kvadrát három egzakt időpontja: 2024. augusztus 19, december 24 és 2025. július 15.

Ebben a hónapban, 14-én pontosodik be a Mars és a Jupiter együttállása a Nimród csillagkép alatt, az Ikrek jegyében. Ideje jön a nyílt, egyenes, őszinte önkifejezésnek, az igazságok kimondásának, a tudás kiárasztásának és a férfierő áradásának! A szakrális uralkodót jelképező Nimród azt az aspektusunkat jeleníti meg, aki tisztánlátásával, égiekkel és lelkével való kapcsolatával, szíve igazának felvállalásával szembemegy az elvárt normáknak és meri élni azt az életet, amire az égtől, a szívétől hívatott! Mer dönteni, lépni, uralni, irányítani. A Mars és a Jupiter kiáradó ereje itt, ebben a csillagtérben most mindannyiunk számára elhozza azt a tetőpontot, ami már régóta alakult – hogy leválva a külső hatásokról, befolyásolásról, manipulációról, felfényesítve múltunkat, belső világunkat, merjük végre a saját életünket élni a szívünk szerint! Kellően erőssé válhatunk most arra, hogy önállóan meghatározzuk, merre és hogyan kívánjuk folytatni az utunkat, élni az életünket.

Az egyik legerőteljesebb csillagállás augusztus 21-én jön el, amikor a Szaturnusz egyesül a Vízöntő csillagkép alatt a Situla csillag fényerejével! Ez az időminőség a jövő tisztázását, a mély, belső megtisztulás mellett a gyakorlatban történő tisztítást és felszabadulást is elhozza. Minden régi rendszer tisztul most és eldől, hogy mi az, ami a jövőt illetően is életképes, működő, időtálló lesz.

2-án a Vénusz-Uránusz kvadrát a női minták megtisztítását, új és más gondolatokra nyitást, felszabadító erőket hoz. E napon a Mars az Ain csillaggal, 4-én az Aldebaran csillaggal áll együtt – a tisztánlátás, az előrelátás és az isteni, magasabb minőségek meglátása jön el.

3-án a Föld a Nap nézőpontjából megérkezik a Vízöntő csillagképbe és itt halad egészen 31-ig – ez a hónap így lényegében a múlt terheitől való szabadulásról szól és az is fontos most, hogy milyen energiát adunk kapcsolatainkba, munkáinkba, tevékenységeinkbe, mindennapjainkba! Amilyen erővel éltetünk most valamit, aszerint fog hamarosan megnyilvánulni!

4-én 13:14-kor újhold van, az Acubens csillaggal együttállásban, így ez az új kezdet az önállóvá válásról, leválásról és új születésekről szól!

5-én egzakt a Nap-Acubens együttállás, a szeretetteljes elengedés és megengedés ideje ez. A Vénusz és a Regulus csillag együttállása a feltétlen szeretet sugárzó és biztonságot adó erejét ragyogja!

14-én a már retrográd Merkúr is eléri a Regulust, így a szeretetet ideje szavakba önteni. A Mars-Jupiter együttállás most éri el csúcspontját. Erő és igazság, akarat és hit, önlegyőzés és belátás erői találkoznak!

15-én a Mars-Rigel együttállás erőteljes elindulást mutat, férfi energiákkal. Intenzív élmények segítenek minket belső utunkra.

16-án a Mars-Szaturnusz kvadrát által vizsgázik a férfierő és új alapokra helyezve, valódi értékeket tudunk teremteni. Hogy mennyire vagyunk egyenesek, nyíltak, bátrak, ebben is érési folyamaton megyünk most keresztül.

17-én a Jupiter-Rigel együttállás nagyon intenzív belső elindulást mutat a kollektív térben. Az igazság, a tudás, a bölcsesség, az Istenélmények is elindíthatnak most önmagunk felé, mélyebb önismereti útra.

19. a hónap csúcspontja! A hajnali Nap-Merkúr együttállás e nap körül már tiszta, világos megértést és beszélgetéseket hozhat. A Vénusz-Jupiter-Szaturnusz T-kvadrát kapcsolati minták és ezáltal kapcsolati rendeződések idejét, a női minőség és a bizalom vizsgáit hozza el. A telihold az Uránusszal az elengedésről és továbblépésről mesél, a megoldás itt az újra való nyitás, a tágabb szempontból látás és a könnyedségre, szabadságra törekvés lesz! A Jupiter-Szaturnusz kvadrát késő este egzakt, nagy szellemi emelő erőkkel és a jövőt tisztító, feltöltő, éltető erőkkel!

21-én Szaturnusz-Situla együttállás (lásd fent) és Mars-Bellatrix, így e nap erősen szól a felvállalásról, szívünk erejével!

22-én a Nap eléri az Oroszlán szívét, a Regulust, így ez a nap hangsúlyosan a feltétlen szeretet ideje! Egyben belép a Szűz csillagképbe, eljön a cselekvő rendrakás, rendszerezés és aratás időszaka.

23-án a Vénusz-Mars kvadrát a női és férfi minták és kapcsolódások erőpróbája által valami olyan megteremtésének lehetőségét kínálja, amit közösen, együtt lehet megalkotni. Termékeny időszak ez, a Mars ugyanakkor eléri az Orion-övet, az egyensúly jelképét, mostantól fontos, hogy kint és bent egyformán legyünk jelen és mindkét oldalra egyaránt ugyanannyi energiát, időt szenteljünk!

28-án a Vénusz-Neptunusz szembenállás testi és lelki gyógyulásra egyaránt lehetőséget ad. Mélyen a lelkünkben megélt folyamatok világítanak rá arra, mit tudunk most megmunkálni, rendbetenni, vagy ha már rendben van, akkor learatni.

29-től a Vénusz a Mérleg jegyében jár, saját uralmi területén, a párkacsolatokra így nagy hangsúly kerül! A Plútóval való trigonja nagyon mély megtisztulásra ad lehetőséget, üdvözüljük az átalakulást, a szenvedély felszabadulását, a minőségi szintlépés lehetőségét!

A további információkkal a részletes havi útmutatót a YouTube csatornán, az Új Egyensúly oldalon lehet meghallgatni, július 31. estéjétől.

Zentai Anna

Kép: Pinterest