A trauma és a hívatás kapcsolódása
Néhány éve már, hogy először hallottam a gyermekkori sérülések és a választott hívatás kapcsolódásáról.
Egy terapeuta-képző csoportban voltunk és egyikünk a kapcsolataiban megélt sérüléseiről mesélt, majd a későbbi családjáról is, illetve a fiáról, aki optikus lett. Ekkor hívta fel a figyelmet az oktatónk arra, hogy a fiú mennyire rosszul viselte szülei feszült kapcsolatát és valahol mélyen, tudat alatt az a vágy élt benne, hogy a szülei tisztán lássanak, lássák azt, amit ő maga is tisztán lát, ezért lett belőle optikus.
Azóta is figyelem, hogy ki milyen életutat jár be, milyen hívatást választ és ez hogyan kapcsolódik a gyermekkori traumáihoz. Elképesztő módon működik mindez, valóban, ha a dolgok mélyére nézünk, akkor mindenkinél megtalálható az a tudattalan motiváció, ami a múltból ered.
Magamon nagyon sokáig gondolkodtam. Sokáig nem találtam meg az összefüggéseket. Többen mondták, hogy ‘tanító’ és ‘vezető’ vagyok, de ezeket soha nem éreztem magaménak. A vezetést, mint olyat, nagyon távolinak érzem magamtól és soha nem is motivált, semmilyen formában. Bár van jogosítványom, autót sem vezetek, nincs rá hívásom. A vezetéshez fenn kell tartani ugyanis a külső fókuszt és ez nekem nagy nehézséget okoz. Nem mondom, hogy nem megy – ideig-óráig sikerülhet is, de aztán már nagyon nehéz. Én eleve mindig csak befelé, magamra figyelek, soha nem kifelé és nem másokra. Jelen vagyok annak, ami éppen van. Ha tudok is vezetni, nem az én világom.
Aztán egyszer csak megtaláltam… Sokszor merült már fel a kérdés, hogy mi motivál valójában abban, amit csinálok? A válasz végül is egyszerű…
a megosztás!
Az, hogy megosszam azt, ami bennem szépség és öröm. Mindig is ez volt az, ami egyetlen, lényegi motivációként dolgozott bennem. Ha találtam egy megoldókulcsot valamihez, rögtön elújságoltam mindenkinek, hogy más is ki tudja nyitni a saját zárját, hogy neki is legyen jó! Ha valami szép a lelkemnek, akkor azt megosztom mással is, megmutatom másnak is, hogy ő is örömöt érezzen és gyönyört a lelkében. Ha valamit tudok, akkor azt mindenkinek tudnia kell! …mert ezzel tudok a másiknak is örömöt, boldogságot, napfényt hozni az életébe. Mert az ő életében is napfény van. Csak rá kell jönnie…
Az egyik ülésnél nemrég azt mondta a terapeutám, hogy az, ami engem ért gyermekkoromban, a legtöbb embernél elzárkózást generál az érzelmektől. Nálam nem ez volt a válaszreakció. Én nem zárkóztam el az érzéseimtől, gazdag és szép, mély érzésvilágom van. A kofliktusom az volt, hogy nem volt kivel megosztani… Mert senki nem volt képes befogadni, nem voltak érettek, készek erre…
Hát engem ez motivál. A megosztás.
Megosztani mindenkivel mindazt, ami szép, ami jó, ami gazdagít, gyarapít, ami fejlődést és mosolyt hoz az életbe. Megosztani a tiszta tudást. A szeretetet. Idő kellett, hogy lássam: a legtöbb cselekvésem, tettem mögött ez a vágy él.
Nem akarok mást, csak megosztani.
Aztán, amikor már láttam ezt, addigra sok minden meg is változott. Már tudtam azt is: a megosztás fontos. De nem az egyetlen… és megosztani nem csak másokkal kell. Hanem önmagammal is. Befogadni azt is, amit velem megosztanak és élni egyszerűen azt, ami számomra öröm.
Neked mi a sérülésed? Milyen vágyat ébresztett fel benned? Milyen motivációt? …és vajon hogyan jelenik meg abban, amit most csinálsz?
…
Zentai Anna
Kép: Pinterest