A legjobb megoldás: a megengedés
Néha a legjobb megoldás a megengedés.
Levelek ezrei jöttek hozzám az elmúlt években azzal, hogy valamilyen nehéz állapotban vagytok és azt látom, hogy mindenki le akarja tudni, ki akar belőle lépni, meg akarja oldani… akarja, akarja, akarja… Rengeteg akarás, feszülés, görcsölés, szenvedés, mert valami nem jó…
Sokszor egyszerűen csak azt látom, hogy olyan óriási ellenállás és elutasítás van a negatív érzések és állapotok felé, hogy már maga ez az energia generálja és fenntartja ezt az állapotot. (Lásd az örök mondást: ‘ami elől menekülsz, az jön veled szembe’!) Sokszor látom, hogy egyszerűen csak hadakozunk az ellen, ami van és nulla elfogadás van bennünk.
Mi lenne, ha egyszerűen csak MEGENGEDNÉNK???
Ha egyszerűen csak megengednénk, hogy az legyen, ami van? Hogy azt érezzük, amit érzünk? Hogy ott legyünk, ahol vagyunk?
Az ember állandó görcsös feszültsége az, hogy nem akarja elfogadni és még látni sem azt, amiben éppen van. Itt és most. De mi lenne, ha ezt elkezdenénk egyszerűen csak megengedni? Ha nem tiltakoznánk őrülten, akaratosan?
Azt látom, hogy ehhez óriási ALÁZAT kell.
Alázat az élet, a sors, az utunk, a magasabbrendű iránt. Az iránt, hogy valamit, ami van, megengedjünk lenni és ne akarjunk mindenáron túljutni rajta, ha nem megy. Emberi testben élünk, itt, a Földön, egy csomó olyan dolog is hozzátartozik ehhez a létezéshez, ami nem habostorta. Éppen ettől értékes…
Mi lenne, ha simán csak megélnénk az életünket? Azt is, amikor fáj, rossz, nehéz? Talán akkor megtapasztalnánk azt is, hogy sokszor nem a megúszás, hanem a megmerítkezés az, ami segít túllendülni a helyzeteken. (Lásd Weöres gyönyörű idézetét: ‘Ha Pokolra jutsz, legmélyére térj! Az már a Menny… mert minden körbeér…)
Aki engem ismer, az tudja, hogy én egy megoldó ember vagyok. X-es házas Nap-Merkúrral mindig is arra törekedtem, hogy ami van, az legyen megoldva, feloldva, hogy haladjunk előre, hogy fejlődjünk, hogy legyen mindig jobb. Vannak, akik ezt nem értik és pozitív gondolkodónak tartanak. Én másképp élem meg ezt. Én megoldó embernek tartom magam. Látom, hogy valami rossz. De nem hadakozok ellene, hanem a megoldást keresem! ..és közben megengedem, hogy legyen az, ami van. Mert a megoldás lehet a megengedés is. Amikor abbahagyjuk a harcot önmagunkkal és az élettel.
Mert megengedem, hogy érezzem azt, amit éppen érzek. Mert szeretem magam.
Mert szeretem az életemet. Az érzéseimet. Így, mindennel együtt.
Ha ez most éppen nem jó, akkor is megélem, akkor is megengedem. Nem fejtek ki ellenállást az ellen, ami van – de ha tehetek valamit a megoldásért, akkor megteszem. Ez pedig legtöbb esetben belső munka lesz…
Még mindig azért írok erről, mert a Halak-Kos átmenet tetőzésében vagyunk!
Most nagyon sok lehet a szenvedés, a mindennekvége érzés a kollektívben. Mert tényleg mindennek vége!
Annak a sorskörnek van vége, amit eddig jártunk, azoknak az energiáknak, amiket eddig működtettünk. Most találkozhatunk igazán önmagunkkal!
Tetszik?
Nem tetszik?
Lásd meg, döntsd el és ha nem tetszik, amit működtetsz, tegyél valamit azért, hogy te magad változz! Képzeld el, hogy milyen akarsz lenni, hogy milyen állapotban akarsz élni, működni és lásd meg, hogy mi a különbség a kettő között! ..ez a különbség mindig te vagy!!!
Amíg a régi szenvedésköröket, áldozatszerepet futtatod, nem tud elindulni az új. Amíg a környezetedet, a másik embert akarod megváltoztatni, addig nem fog változni a helyzet. Benned van a megoldás! De sokszor csak akkor jutsz el a folyamat végére, ha megengeded, hogy a legmélyéig merülj és nem csapkodsz az ár ellen. Talán megeshet, hogy hirtelen alig kapsz levegőt… De ha átadod magad a sorásnak, az áramlatnak, akkor az magától feldob a felszínre. Elég kitárni a karod és csak megengedni:
A TE AKARATOD LEGYEN MEG!
Zentai Anna