A Krisztusi minőség Feltámadásának Ünnepe – 2025. április 19. szombat – 20. vasárnap – 21. hétfő
Váltóponthoz érkeztünk ezzel az ünneppel. A Nap most halad el az Al Rischa csillag alatt (a Halak alfa csillaga), ez az időszak és különösen a szombati nap így az összegzés idejét hozza el! Ideje van önmagunkkal számot vetni, átgondolni az utóbb megtett, egy éves sorskört és levonni a tanulságokat.
Miért fontos ez? Az Al Rischa csillag pontosan a Kos feje alatt ragyog. A Kossal máris új kör kezdődik, ám az, hogy ez milyen kör lesz a számunkra, az Al Rischánál dől el! Vajon tanultunk a múltból, az élet történéseiből és másképp csináljuk a dolgokat? Vagy ugyanabba a cipőbe lépünk bele újra? Ez most csak rajtunk múlik. Érdemes megfigyelni, mit összegez most a lelkünk és azt is, hogy most lehetőségünk van a teljes képet látva, mindent átlátni, hogy tanuljunk belőle.
A Nap ezzel a Bika jegyébe lép, az eddig elindult erők így stabilizálódni kezdenek, gyarapodás indul, az elvetett magok – minden értelemben – kikelnek. A bika Nap idején fontos kérdéskörré válik az ősbizalomhoz való visszatalálás – amit a Természet szépsége csak megerősíteni tud – a biztonság megteremtése, a bizalom élése, a saját erőforrásaink kihasználása. A Bika a bőség hava, emlékeztet arra, hogy HA A TERMÉSZETÜNK SZERINT ÉLÜNK, AKKOR BŐSÉGBEN VAN RÉSZÜNK! Így most sokaknak érdemes elgondolkodni azon is, hogy mik a saját, egyéni erőforrásaik, tehetségeik és készségeik, amiket kamatoztatni tudnak, hiszen valódi anyagi bőséget is ezek által tudunk teremteni!
Pénteken és szombaton a Bak jegyében járó Hold segít, hogy lelassuljunk, a lényegi dolgokra koncentráljunk, az igazán értékesre figyeljünk.
Pénteken egy Mars-Neptunusz trigon tetőzik, ami igen erőteljes, mélyről feltörő érzelmeket hívhat elő belőlünk. Az érzéseink nyílt, egyenes, őszinte kimutatása segít most tisztázni és megoldani sok mindent. Ezt persze önmagunkkal is tisztáznunk kell, hogy egyáltalán milyen érzelmek is élnek bennünk és honnan erednek… Nagyon mélyen érthetjük most meg a lélek működését is. Az erőteljes, intenzív érzések visszavezethetnek a múltba – figyeljük meg reakcióinkat, érdemes emlékezni arra, hogy honnan erednek ezek az érzések! Más olvasatban nagy inspirációt adnak a kreatív alkotásra a múltból visszaköszönő minőségek, ihletettség, illetve ami most nagyon fontos: az önuralom, ösztöneink uralása és ez által az életünk alakulásának uralása.
Lekszikov Attilát idézem – a mai napon érkezett havi Üzen-Ő-ben rögtön az első mondat szíven ütött, hiszen pontosan megfogalmazza a jelenlegi Mars-Plútó szembenállásnak a magas szintű üzenetét: “A bennünk megjelenő akaratban ismerjük fel az önmagunk bölcsességében rejlő élet-uralom lehetőségét!” Igen. Ez zajlik most, nagyon mélyen és intenzíven érő energiák érkeznek, amik arra kívánnak rávezetni, hogy az irányítást nem jó kiadni a kezünkből – ám ha működtetjük, akkor szabadságot és könnyedséget fogunk tapasztalni!
Vasárnap megismétlődik az április 8-i fényszög, de már direkt formában. A Vénusz-Uránusz szextil most is magas szinten segít átlátni kapcsolatrendszerünket és letenni terheket, korlátozott nézőpontokat, régi mintázatokat. A Merkúr időközben már szintén egy támogató, harmonizáló szextil fényszöggel kapcsolódik a Plútóhoz, így a jelenlegi mély folyamatokban teljességgel megérthetjük a tanításokat, üzeneteket!
Hétfőn a Nap belép a Kos csillagképbe, elkezdődik az új sorskör mindannyiunk számára. A Kos fejének csillagai megadják az erőt ahhoz, hogy előre tekintsünk és a szívünk hívogató, nemes céljaira, a követendő magas szintű minőségekre figyeljünk! Hogy a szeretetnek adjunk energiát és semmi másnak. A tudatosság, a szellemi emelő erő és az áldozatból születő áldás időszaka jön el.
Ekkor egzakt a Nap-Mars kvadrát is, amely két oldalról hozhat erőpróba általi eredményt: az egyik oldalon ott a lehetőség, hogy elkezdjünk valami újat, hogy önmagunkat legyőzve, bátran kiálljunk magunkért, a másikon pedig, hogy szeretettel fejtsünk ki erőt, védelmezzük azt, ami érték, nyílt egyenességgel képviseljük önmagunkat, uraljuk erőinket!
A védelemre fordított erők csak fokozódnak, hiszen kedden már a Rák csillagkép Tegmine csillagával áll majd együtt a Mars, így bármit akarunk most megvédeni, ami igazi érték, akkor ez a nap a legalkalmasabb erre!
Zentai Anna
Fénykép: Fraller Benedek