A kötelékek elengedése – 2023. augusztus 02. – 07.

A Rák csillagkép engedést, elengedést jelképező, harmadik ágánál jár most a Nap. Vasárnap fog együttállni a Rák ollójával, az Acubens csillaggal. Addig, bizony, a rálátásaink, tiszta felismeréseink már az elengedést hozzák és hétvégén tetőzik a cselekvő elengedés ideje!

Minden szinten zajlik most ez a folyamat. Alapvetően szellemi megélés, de érdemes megcselekedni most az elengedést az anyag síkján is. Akkor is, ha tudjuk hogy valamitől már rég meg kellett volna válnunk, most ideje van a gyakorlatban ténylegesen elengedni azt. Illetve akkor is, ha gondolatban, tudatban már elengedtünk valamit – érdemes ennek az elválásnak a fizikai síkon is jelét adni (ez lehet akár egy jelképes szertartás, gyakorlat is, nagy ereje van most ezeknek!).

A Rák mindig a belső otthonteremtésről, az önmagunkhoz való hazatalálásról szól. Arról, hogy egyre önazonosabbá válunk, kiteljesedünk önmagunkban, senkitől nem függve, elégedettségben, hiánytalanul. Ennek a folyamatnak a része az is, hogy elengedjük azokat a szálakat, amelyektől eddig függővé tettük a véleményünket, megítéléseinket, döntéseinket, életünk alakítását. Aki otthon van önmagában, nem hagyatkozik másokra – de azt sem hagyja, hogy más függő legyen tőle, az ő véleményétől és nézeteitől. Elfogadja önmagát annak, aki – és elfogadja a másikat, egyben képes elengedni is őt. Már nem akar a keze után kapni, ha elesik… tudja, hogy a másiknak is meg kell járnia a maga útját és ha továbbra is segít, akkor ezzel önállótlanná és függővé tenné a másikat…

Érdemes most ezeket a kötelékeket felülvizsgálni. Ki miatt nem voltunk eddig önállóak? Ki volt általunk önállótlan?

De az is lehet, hogy olyan kötelékeket tudunk most elengedni, felszabadítani, amelyek a régmúltba nyúlnak vissza és elsősorban szellemi kötöttséget jelentenek (ezek nyilvánulnak meg a fizikai körülményeinkben, kézzel fogható kötöttségekben is). Most itt az ideje a ragaszkodások, birtoklások, függések, kapaszkodások, kötések, nehezékek elengedésének – a cél, ami motivál ebben, legyen a felszabadult, könnyed és önálló állapot, amelyben új utak, új kapuk nyílnak, ránk találhatnak azok a lehetőségek, amelyeket régóta várunk!

Zentai Anna

Kép: Joyce Huntington Art